http://cargocollective.com/learnsomethingeveryday
hasznosabb információk, mint az összes tankönyv adata együtt...:-)
2010. december 30., csütörtök
:-D
http://cargocollective.com/learnsomethingeveryday
hasznosabb információk, mint az összes tankönyv adata együtt...:-)
2010. december 29., szerda
"...Míg őrzöd a magad mögött hagyott csapások leágazásait, kanyarjait, akadályait és kereszteződéseit, hogy visszajuthass oda, ahonnan kiváltál, s félelmedben, miként az emberi arcokat, utad jelzéseinek nézed e növényeket, formát, történetet, tulajdonságokat nézel beléjük, hogy viszonzásként visszavezessenek, addig nem vagy még egészen itt.
Még akkor sem vagy egészen itt, ha már tudod, hogy nem vagy egyedül velük.
Amikor még tudod, hogy benne vagy, de nem tudod, hogy mikor kerültél belé, mert a jeleket már elveszítetted. Amíg azonban figyelsz, míg elveszett jelekre emlékezel, addig nem vagy egészen itt, mert azt hiszed, figyelnek..."
/nádas erdőről ír/
Még akkor sem vagy egészen itt, ha már tudod, hogy nem vagy egyedül velük.
Amikor még tudod, hogy benne vagy, de nem tudod, hogy mikor kerültél belé, mert a jeleket már elveszítetted. Amíg azonban figyelsz, míg elveszett jelekre emlékezel, addig nem vagy egészen itt, mert azt hiszed, figyelnek..."
/nádas erdőről ír/
/Somogyi Réka/
mind gyönyörű...mesét lehetne írni mindegyik képről. amit amúgy meg is tett a festőnő/Somogyi Réka/ férje:-)./Árapály Tengermadár/.van honlapja is, ott még több kép van. válsztani a legnehezebb közülük. mindig másik a kedvencem.de a Növekedés kínja az örök.amit persze ide nem is tettem ki. mindenki keresse meg magának...
xmas
szeretném még egyszer olyan hévvel letépni az ajándékokról a csomagolópapírt, mint régen. térdelni a földön, a három méteres fa alatt... ugyanazt érezni...hogy meglepetés az ajándék, nem szenvelgés a sok családi ebéd, uzsonna, kávézás, teaparti, vacsora...ezen gondolkodtam, és nevetnem kellett, mert közben azt néztem, nagyapám hogy hajtogatja akkurátusan szabályos négyszögekké a csomagolópapír darabokat. eleve, körömollóval vágta fel a ragasztót. azt hiszem, már ott kibuktam. hiába nézegettem utána a több száz darabos modellvonat gyűjteményét. még az élethű tehenek, farönkök és munkások se tudtak jobb kedvre deríteni.
a karácsony másik ártalmas következménye, hogy a szociális élet nem vérrokonokkal szinte nullával egyenlő. persze ez nem ment fel az alól, hogy öcsémmel fél egykor facebook chat-en beszéljük meg, hogy mag van a mandarinban.
a karácsony másik ártalmas következménye, hogy a szociális élet nem vérrokonokkal szinte nullával egyenlő. persze ez nem ment fel az alól, hogy öcsémmel fél egykor facebook chat-en beszéljük meg, hogy mag van a mandarinban.
2010. december 24., péntek
Andersen...
az utolsó mára, de nem tudom kihagyni. még egy szelet a gyerekkorból...
http://indavideo.hu/video/A_Kis_Gyufaarus_Lany
http://indavideo.hu/video/A_Kis_Gyufaarus_Lany
nem épp újévi, de...
Fogadalom
Kíméletlenségemmel becsüllek én - olykor gyilkol a simogatás.
Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert "igazságos bántást" nem ismer az őszinteség,
fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
alattomos bújtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
kemény életre trombitáljalak.
Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,
fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők
egykedvűsége képes,
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.
Csak szeretlek.
/B.F./
nem épp karácsonyi, de tökéletes. És olvasás közben felrémlik rengeteg arc, ígéret, vád és elhibázott pillanat. Az enyém, a tiéd, az övék. Egy perces néma gyásszal adózom azok balsorsa előtt, akik semmit sem értenek, és élik a meleg, puha, konszolidált kényelmes kis életüket a maguk szabta szabályok és keretek között. Amen.
Kíméletlenségemmel becsüllek én - olykor gyilkol a simogatás.
Fogadom, hogy bántani mindig igazságtalanul igyekezlek,
mert "igazságos bántást" nem ismer az őszinteség,
fogadom: úgy ütlek meg én, hogy fájjon erősen,
mert szép missziója az ütésnek, hogy fájdalmat okozzon.
Fogadom: gátat nem vetek én az agyamba rohanó vérnek,
midőn szoknyát lebbentve a szél lányok felé lök,
nehogy a nosztalgiává sokasodó apró lemondások
alattomos bújtogatásaival ellened fordítson a visszafogottság.
Fogadom, hogy sorsod plüssébe rajzszöget csempészek én,
hogy minden lélekhájasító ernyedésből felhessentselek,
s a konszolidáltság marasztalóan kellemes sírboltjából
kemény életre trombitáljalak.
Fogadom, hogy gyűlölni is foglak,
fogadom, hogy határtalan önzéssel tüntetlek ki,
mert csak a nagy szerelem bírja el az önzést,
fogadom, hogy csúnyán hagylak el majd,
mert szépen búcsúzni csak ismerőssé hűlt szeretők
egykedvűsége képes,
és fogadom: legigazabb vágyam, hogy sose hagyjalak el,
hogy veled végre magammá lehessek,
és nem fogadom, hogy iszonyúan szeretlek.
Csak szeretlek.
/B.F./
nem épp karácsonyi, de tökéletes. És olvasás közben felrémlik rengeteg arc, ígéret, vád és elhibázott pillanat. Az enyém, a tiéd, az övék. Egy perces néma gyásszal adózom azok balsorsa előtt, akik semmit sem értenek, és élik a meleg, puha, konszolidált kényelmes kis életüket a maguk szabta szabályok és keretek között. Amen.
Kispál és a Borz - Karácsony
a cinikus énemnek is kell valami, ami felráz az ünnepi szötymörgésből...
2010. december 23., csütörtök
ál/arc
Félek attól a képtől,
amely rólam mások
emlékezetében él.
Olyan dolgokra emlékeztet,
amiket én magam már rég elfeledtem.
Ellopták
arcomat,
mielőtt még
elhasználtam volna,
s gyakorta saját
arcuk elé akasztják.
Halfdan Rasmussen/Amoroso/
bár a félek nem jó szó. tartok tőle? érdekel? az emlékezet amúgy is csalóka. van, aki csak egy nevetésre emlékszik belőlem, egy angol órára,bakancsra, sörözésre, egy tavaszra. mindegy mire, minden csak töredék... és nem ellopták az arcomat, eldobtam, még mielőtt meguntam volna, és csupán szerep és kényszer maradt volna. az meg az ő bajuk, ha a maguk arca elé akasztják. az illeszkedés nem lesz soha tökéletes.
amely rólam mások
emlékezetében él.
Olyan dolgokra emlékeztet,
amiket én magam már rég elfeledtem.
Ellopták
arcomat,
mielőtt még
elhasználtam volna,
s gyakorta saját
arcuk elé akasztják.
Halfdan Rasmussen/Amoroso/
bár a félek nem jó szó. tartok tőle? érdekel? az emlékezet amúgy is csalóka. van, aki csak egy nevetésre emlékszik belőlem, egy angol órára,bakancsra, sörözésre, egy tavaszra. mindegy mire, minden csak töredék... és nem ellopták az arcomat, eldobtam, még mielőtt meguntam volna, és csupán szerep és kényszer maradt volna. az meg az ő bajuk, ha a maguk arca elé akasztják. az illeszkedés nem lesz soha tökéletes.
Most tél van és csend és hó...
egyszer szeretnék venni egy tálca tojást, és egyenként a sziklához dobálni őket. vagy tányérokat törni. csak a pusztítás mámorító érzése miatt. belőletek se lesz rántotta, se omlett vagy tükörtojás. rólatok se eszik többé senki kacsamellet és spenótot és tiramisut.
Hazafelé: kék vasúti kocsik olvadoztak a napon. Eltévedt szerelvény, vakvágányon. 5 évesen milyen magabiztosan jelenti ki a lány a testvére: kibe vagy szerelmes kérdésére hogy a Hunorba. De a Balu meg belém. Ma is mondta. De nem mondtam meg neki, hogy nem szeretem. Akkor most szét fognak vajon szakítani, hogy mindkettőé legyek? Ekkor szólalt meg a gyakorlatias anyuka: van két Lilla az oviban, a Balunak jó lesz a másik. Igaz ő nem szőke, és nincsenek metszőfogai most. Nem tudtam nem nevetni és irigykedni. minek bonyolítjuk túl, mi, okos "felnőttek"?a baluk miért nem hagyják a szőkelillákat boldogan élni, minek sóvárognak utánuk, miért akarnak lelkifurdalást ébreszteni?bár:...Az OVI olyan hely, hogy itt a dömper százhússzal tép el!Ne kérdezd mit szállít és ne szólj be, mert még leszakad a hinta alattad!...:-)
megtudtam mit takar a Lego-nál a hőre lágyuló: tűzbe tartott varrótűvel átszúrható.
Hazafelé: kék vasúti kocsik olvadoztak a napon. Eltévedt szerelvény, vakvágányon. 5 évesen milyen magabiztosan jelenti ki a lány a testvére: kibe vagy szerelmes kérdésére hogy a Hunorba. De a Balu meg belém. Ma is mondta. De nem mondtam meg neki, hogy nem szeretem. Akkor most szét fognak vajon szakítani, hogy mindkettőé legyek? Ekkor szólalt meg a gyakorlatias anyuka: van két Lilla az oviban, a Balunak jó lesz a másik. Igaz ő nem szőke, és nincsenek metszőfogai most. Nem tudtam nem nevetni és irigykedni. minek bonyolítjuk túl, mi, okos "felnőttek"?a baluk miért nem hagyják a szőkelillákat boldogan élni, minek sóvárognak utánuk, miért akarnak lelkifurdalást ébreszteni?bár:...Az OVI olyan hely, hogy itt a dömper százhússzal tép el!Ne kérdezd mit szállít és ne szólj be, mert még leszakad a hinta alattad!...:-)
megtudtam mit takar a Lego-nál a hőre lágyuló: tűzbe tartott varrótűvel átszúrható.
2010. december 20., hétfő
Jane Eyre Movie Trailer Official (HD)
ezazezazezaz...még egy...van,a miből sosem elég.és ez most félelmetesebb lett, és jane se olyan csúnya. bár charlotte gainsbourgot is megszerettem egy idő után. és mr. rochester, a kedvenc rosszfiúm...
21 éves vagyok, 8 óra múlva vizsgázom és a gyerekkor egy darabját siratom. abszurd. és most el kellett gondolkodnom, hogy nyáron huszadik vagy huszonegyedik születésnapom volt.
"Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan"
Arisztotelész, Quintilianus, Ciero egy hétvégére mind szobatársaim lettek. tudom, hogy ha erkölcstelen cél érdekében szónokolok, ügyesebbnek kell lennem. tudom, hogy kell megtéveszteni a hallgatóságot, mikor mi a megindító hazugság. tudom, mi tejben a légy.
mindent tudok hát, drága herceg.
csak azt nem tudom, mi vagyok?
"Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan"
Arisztotelész, Quintilianus, Ciero egy hétvégére mind szobatársaim lettek. tudom, hogy ha erkölcstelen cél érdekében szónokolok, ügyesebbnek kell lennem. tudom, hogy kell megtéveszteni a hallgatóságot, mikor mi a megindító hazugság. tudom, mi tejben a légy.
mindent tudok hát, drága herceg.
csak azt nem tudom, mi vagyok?
szegény, kopott orrú sárga mackóm...
Ellen Niit: Ha ismerlek gyerekkoromban
Ha ismerlek gyerekkoromban,
biztosan neked ajándékozom
sárga kis hólapátomat,
piros homoklapátomat,
s a csillagokkal telefestett
kék vödrömet,
minden pitypangtól aranypöttyös rétet,
a játszótereket, az ugróiskola krétanégyzeteit,
a fasor minden levelét, a néger gesztenyéket
és a leghosszabb csúszdát,
amit csak ismerek.
A hordókat csorgó ereszek alján,
feketén csillogó vizükkel,
feketen csilladozó, mély vizükkel,
a víz alatt lakó meséket is,
a víz meséit égről, fákról, felhővonulásról,
(a méIyben úsznak, mégis szédítő magasan!)
s arról a furcsa sajdulásról,
amely lehajló tarkómat súrolta,
mint egy madár,
vagy lélek,
vagy golyó.
És azt hiszem,
a sárga mackót,
a szegény, kopott orrú sárga mackót,
minden titkával együtt -
neked ajándékoztam volna azt is,
utána sírdogáltam volna,
magam sem értve:
a veszteségtől-e, vagy örömömben.
Ha ismerlek gyerekkoromban,
biztosan neked ajándékozom
sárga kis hólapátomat,
piros homoklapátomat,
s a csillagokkal telefestett
kék vödrömet,
minden pitypangtól aranypöttyös rétet,
a játszótereket, az ugróiskola krétanégyzeteit,
a fasor minden levelét, a néger gesztenyéket
és a leghosszabb csúszdát,
amit csak ismerek.
A hordókat csorgó ereszek alján,
feketén csillogó vizükkel,
feketen csilladozó, mély vizükkel,
a víz alatt lakó meséket is,
a víz meséit égről, fákról, felhővonulásról,
(a méIyben úsznak, mégis szédítő magasan!)
s arról a furcsa sajdulásról,
amely lehajló tarkómat súrolta,
mint egy madár,
vagy lélek,
vagy golyó.
És azt hiszem,
a sárga mackót,
a szegény, kopott orrú sárga mackót,
minden titkával együtt -
neked ajándékoztam volna azt is,
utána sírdogáltam volna,
magam sem értve:
a veszteségtől-e, vagy örömömben.
2010. december 19., vasárnap
Lhasa - My name
You've come this close
You can come even closer
The gunshots get louder
And the world spins faster
And things just get further
And further apart
The head from the hands
And the hands from the heart.
mindig, mindenhol, minden helyzetben...
2010. december 11., szombat
2010. december 7., kedd
míg szárad a körömlakk
mert jó érzés hátradőlni, miután felrúgtam a szabályokat és mosolyogva azt mondni: nem érdekel. mert igaz./am van/
nyakamba szakadt az összes eddig halogatott dolog,(halogat- eddig kicsit meghalattam őket?miért hallom benne a halál szót?ó, jaj) kettőt látok a fáradtságtól, fejfájástól, de még magamat se tudom meghatni a nyavalygásommal. így jár az, aki hétfő este forraltborozik a rénszarvasokkal. december van és ma 15 fok volt. kedd van, és a kasszánál két gombot nyomtam a nő kezébe a 200 forintosok helyett. ő nem nevetett, csak én. a pár cipő változatlanul ott himbálózik a Central előtt, a kereszteződésben. jogfolytonosság van. "egybe van tartva a világ", a kötőanyag a kávé, sok cukorral, rafaello, tinta, elkopott cipősarkak, összefirkált tankönyvek, napról napra halványuló szövegkiemelők...és a karikák a szem alatt. Az elfogadhatóság küszöbére hogyan idomítsam indulatom? rossz érzés más szabályokat nem tudni felrúgni.
nyakamba szakadt az összes eddig halogatott dolog,(halogat- eddig kicsit meghalattam őket?miért hallom benne a halál szót?ó, jaj) kettőt látok a fáradtságtól, fejfájástól, de még magamat se tudom meghatni a nyavalygásommal. így jár az, aki hétfő este forraltborozik a rénszarvasokkal. december van és ma 15 fok volt. kedd van, és a kasszánál két gombot nyomtam a nő kezébe a 200 forintosok helyett. ő nem nevetett, csak én. a pár cipő változatlanul ott himbálózik a Central előtt, a kereszteződésben. jogfolytonosság van. "egybe van tartva a világ", a kötőanyag a kávé, sok cukorral, rafaello, tinta, elkopott cipősarkak, összefirkált tankönyvek, napról napra halványuló szövegkiemelők...és a karikák a szem alatt. Az elfogadhatóság küszöbére hogyan idomítsam indulatom? rossz érzés más szabályokat nem tudni felrúgni.
2010. december 4., szombat
Konyakos pohár- egy maréknyi olvadozó hóval/ IKEA-ban vettem, megfesteni, de eddig csak tollakat tartottam benne/ telefon/ tegnap reggel megint ledobtam a galériáról, de még él/ körömlakkok/piros, színtelen/ fülbevaló Londonból, Maoam/perverz-perzervitás, narancsssárga/ jegyzetek- MDP iratok, Szabad Nép/forró, lelkes üdvözlet küldők, gyilkosok/hullámcsattok a Velencéből kapott nyaklánc tokjában/eltűnnek majd újratermelődnek- rejtélyes életet élnek, mint holmi kis éjszakai vagy tengermélyi állatok/ színes ceruzák csakis Faber Castell- a vívó lovagok miatt/ elsőben még királylányt rajzoltam velük- most tankönyvekben húzom alá az anyagot/ karkötők, sál Párizsból/piros, szeretem/ meg kiskanál is- ugyan onnan, csak pár évvel későbbről/ sárga, még sosem ettem vele/ DVD-k, szemceruza, svájci bicska/ Svájcból-mocskos, vér és sár keveredik egy kis májkrémmel a pengéjén// kampós nyalóka Bécsből/ehetetlen de szép/ Chamrousse sítérkép, Klimt képek,lúgos víz/ hazáig úgy éreztem, mintha felmosóvíz lenne a gyomromban/ Carmen, Zlatá Ulicka belépő /8év/ Piaf Piaf hajónapló, MP3 lejátszó, takker, tollak, óriás dobókocka/erdélyi szülinap/ testápoló, facica/újra előkerült/ málnás csoki, mesekeksz/jelzi a vizsgaidőszak közeledtét/ kávésbögre/a cukor beleszáradt már/ kézitükör a Pradoból, söröskupak/Zywiec- Krakkóból/ keresztapa festette görög tájkép, és köztük én. Tanulok. Hátpersze. Milyen megindítóan hűségesek a tárgyak.
2010. december 2., csütörtök
erős idegzetűeknek
ha megint rossz hétfőm lesz, és úgy érzem csak szörnyű emberek vannak az utcán és mind engem akar bosszantani, majd ezt fogom nézegetni, és boldog leszek...
http://www.peopleofwalmart.com/?page_id=9798
http://www.peopleofwalmart.com/?page_id=9798
2010. november 30., kedd
2010. november 28., vasárnap
szám
1 1 2 3 5 8 13 21 34 55 89 144 233 377 610 987 1597 2584 4181 6765 10946 17711 28657 45368 74025 119393 ...
és ezt most szépnek találom...mint a szerelmet. egy számsorban megbújt.mert a haza szent a szerelem szép. a bosszúállás meg mindkettő.
és ezt most szépnek találom...mint a szerelmet. egy számsorban megbújt.mert a haza szent a szerelem szép. a bosszúállás meg mindkettő.
2010. november 26., péntek
régi fényképek alá, zárójelben
Kemény István: Célszerű romok
Egy szép napon, mikor egy régi fénykép,
egy fél pár kesztyű
vagy más kacat miatt, nem is tudom,
de a régi önmagammal
szembesültem már megint,
hogy milyen buta voltam, és szívtelen,
és bár a helyzet nem túl sokat változott,
valami csoda folytán mégis vannak
gyerekeim, múltam, sőt, gerincem,
egyszóval, hogy ma mennyivel boldogabb vagyok,
és váratlanul
és ennek ellenére
és e pillanatban
és vigasztalhatatlanul
a régi önmagamat kezdtem el siratni,
mert mégiscsak elárultam őt,
és luxus minden, ami azóta lettem,
mert megváltozni öngyilkosság...
ez jutott eszembe egy szép napon.
Szép nap pedig azért volt ez,
mert váratlanul
és ennek ellenére
és e pillanatban
estéje is lett neki,
és a nagy sötétben a belgák,
igen, a belgák jutottak eszembe,
akik nemrégiben egy alkalommal
-így mondja a fáma - nagy jólétükkel nem bírván
már mit kezdeni, gondoltak egyet,
és kivilágították az autópályáikat.
A kis Belgium sokáig úszott
fényben éjszakánként,
még akkoriban is, amikor már
réges rég hanyatlott és szegényedett,
mikor már öreg és magányos volt Belgium.
Megálltam ebben a csúfondáros
fényben, ahol ébren nem jártam soha
sem azelőtt, sem azután.
Az első érzés a szánalom volt
- mégiscsak gaz nőtt ki Belgiumból -,
a második lett a kíváncsiság, hogy
minek is éltem fénykorában,
a harmadik, hogy pusztuljon,
ami menthetetlen -
és a negyedik volt menteni
a menthetőt.
Itt állok most tehát,
és tudom, amit tudok:
fölösleges fények nincsenek,
és célszerűek a romok.
Kétszer kettő pedig négy.
Ha sosem mondom el - elfelejtik,
ha túl sokszor mondom - nem hiszik el.
És gúnyolódni tilos.
Egy szép napon, mikor egy régi fénykép,
egy fél pár kesztyű
vagy más kacat miatt, nem is tudom,
de a régi önmagammal
szembesültem már megint,
hogy milyen buta voltam, és szívtelen,
és bár a helyzet nem túl sokat változott,
valami csoda folytán mégis vannak
gyerekeim, múltam, sőt, gerincem,
egyszóval, hogy ma mennyivel boldogabb vagyok,
és váratlanul
és ennek ellenére
és e pillanatban
és vigasztalhatatlanul
a régi önmagamat kezdtem el siratni,
mert mégiscsak elárultam őt,
és luxus minden, ami azóta lettem,
mert megváltozni öngyilkosság...
ez jutott eszembe egy szép napon.
Szép nap pedig azért volt ez,
mert váratlanul
és ennek ellenére
és e pillanatban
estéje is lett neki,
és a nagy sötétben a belgák,
igen, a belgák jutottak eszembe,
akik nemrégiben egy alkalommal
-így mondja a fáma - nagy jólétükkel nem bírván
már mit kezdeni, gondoltak egyet,
és kivilágították az autópályáikat.
A kis Belgium sokáig úszott
fényben éjszakánként,
még akkoriban is, amikor már
réges rég hanyatlott és szegényedett,
mikor már öreg és magányos volt Belgium.
Megálltam ebben a csúfondáros
fényben, ahol ébren nem jártam soha
sem azelőtt, sem azután.
Az első érzés a szánalom volt
- mégiscsak gaz nőtt ki Belgiumból -,
a második lett a kíváncsiság, hogy
minek is éltem fénykorában,
a harmadik, hogy pusztuljon,
ami menthetetlen -
és a negyedik volt menteni
a menthetőt.
Itt állok most tehát,
és tudom, amit tudok:
fölösleges fények nincsenek,
és célszerűek a romok.
Kétszer kettő pedig négy.
Ha sosem mondom el - elfelejtik,
ha túl sokszor mondom - nem hiszik el.
És gúnyolódni tilos.
találtárgyasulás
Grecsó Krisztián: Caspar Hauser
Rám találtál, mint madzagos,
zsírpapírtól hasas tárcára szokás.
NEM. Nem egészen.
Megtaláltál, akár rég keresett
pipere holmit,
egy görbe élű ollót,
mit már elfeledett, teljesen elfeledett
az egész halszájú mindenség.
Mintha parancsra tettem volna,
parancsra, hogy leszek,
kenyér-fehér homlokú,
olajcsöpp-szemű újdonság.
Azt mondom, előtte sem volt rossz.
Azt mondom, nehezebb lesz.
Mire gubózik, gebed a görcs erre
benned, azt mondom, vállalom.
Barnítson a nap lőporfüstje,
csapjon össze a bögréből
visszaböfögő tej.
Nem bánom, sőt, hagyom.
Számodra leszek egy létező.
Egy önmagától is szertefutó,
talált tárgy.
Rám találtál, mint madzagos,
zsírpapírtól hasas tárcára szokás.
NEM. Nem egészen.
Megtaláltál, akár rég keresett
pipere holmit,
egy görbe élű ollót,
mit már elfeledett, teljesen elfeledett
az egész halszájú mindenség.
Mintha parancsra tettem volna,
parancsra, hogy leszek,
kenyér-fehér homlokú,
olajcsöpp-szemű újdonság.
Azt mondom, előtte sem volt rossz.
Azt mondom, nehezebb lesz.
Mire gubózik, gebed a görcs erre
benned, azt mondom, vállalom.
Barnítson a nap lőporfüstje,
csapjon össze a bögréből
visszaböfögő tej.
Nem bánom, sőt, hagyom.
Számodra leszek egy létező.
Egy önmagától is szertefutó,
talált tárgy.
2010. november 8., hétfő
hétfő
furcsa nap volt. talán a fények tették. minden szürkésen- fémesen csillogott az esőben. vagy talán a fáradtság. minden érzékem egészen tompa volt. a kávék csömör íze csak még erősebbé tette ezt a valószerűtlenül lebegő állapotot. azon se csodálkoznék, ha most hirtelen felriadnék és hétfő reggel lenne és én csak álmodtam. csendes fecskék röptét figyeltem ma. két kávé, egy sör, perec, maréknyi csók és nevetés. már ötkor egészen sötét van. azt hiszem ez volt az oka. huszonhárom órányi hiányt pótolni egy alatt.
Lackfi: Hiányok
"
A résnyire nyílt ujjaid
közül hiányzó cigaretta
lábszáradon körben a zokni
bevágódott, vörös nyoma
karodra égett óraszíj
gallérok fojtogató marka
fejed körül puhakalap
abroncsa, könnyű légnyomása
– e hiányok felöltöztetnek
ha meztelen vagy, akkor is
"
A résnyire nyílt ujjaid
közül hiányzó cigaretta
lábszáradon körben a zokni
bevágódott, vörös nyoma
karodra égett óraszíj
gallérok fojtogató marka
fejed körül puhakalap
abroncsa, könnyű légnyomása
– e hiányok felöltöztetnek
ha meztelen vagy, akkor is
"
2010. november 3., szerda
good luck
...nemvagyokbabonásnenemnemnemvagyokbabonás...
eltörtem egy tükröt ma, átsétáltam egy létra alatt és egy fekete macska lejtett át előttem az úton hazafele. a zh-m szövegei a halál témaköréből lettek kiválogatva, majd négy órája csak gyilkosságokról, összeesküvésekről, őrült drogosokról olvasok. még jó, hogy a mai napból csak egy és negyed óra van hátra. lóherék meg gondolom ilyenkor már elszáradtak, a kéményseprők meg alszanak. ez egy ilyen nap volt.
eltörtem egy tükröt ma, átsétáltam egy létra alatt és egy fekete macska lejtett át előttem az úton hazafele. a zh-m szövegei a halál témaköréből lettek kiválogatva, majd négy órája csak gyilkosságokról, összeesküvésekről, őrült drogosokról olvasok. még jó, hogy a mai napból csak egy és negyed óra van hátra. lóherék meg gondolom ilyenkor már elszáradtak, a kéményseprők meg alszanak. ez egy ilyen nap volt.
2010. november 2., kedd
hajókorláton könyökölsz
Másik hajó
melyik hajóval érkezel
nem tudom de évek óta
odaképzellek minden
következő hajóra
a hajókorláton könyökölsz
fény a szemedben cigi a szádban
homlokodon a régi heg
amit talán csak kitaláltam
közben apokrif angyalok
madarak madarak madarak rajban
a tengerhez kikötve állok
jönnek és átvonulnak rajtam
és közelít de mielőtt partot
érne a hajó az visszafordul
vagy elsüllyed vagy mit tudom én
utasok satöbbi matrózostul
de akkor te már egy másik hajón
vagy hogy el ne süllyedj mégse
egy másik hajó is kell tehát
a lelkemért cserébe
és tartalékba' jó volna még
másik hajóhoz másik tenger
csak azt nem tudom mi lesz ha majd
a másik víz ugyanúgy elnyel
melyik hajóval érkezel
nem tudom de évek óta
odaképzellek minden
következő hajóra
a hajókorláton könyökölsz
fény a szemedben cigi a szádban
homlokodon a régi heg
amit talán csak kitaláltam
/HT/
melyik hajóval érkezel
nem tudom de évek óta
odaképzellek minden
következő hajóra
a hajókorláton könyökölsz
fény a szemedben cigi a szádban
homlokodon a régi heg
amit talán csak kitaláltam
közben apokrif angyalok
madarak madarak madarak rajban
a tengerhez kikötve állok
jönnek és átvonulnak rajtam
és közelít de mielőtt partot
érne a hajó az visszafordul
vagy elsüllyed vagy mit tudom én
utasok satöbbi matrózostul
de akkor te már egy másik hajón
vagy hogy el ne süllyedj mégse
egy másik hajó is kell tehát
a lelkemért cserébe
és tartalékba' jó volna még
másik hajóhoz másik tenger
csak azt nem tudom mi lesz ha majd
a másik víz ugyanúgy elnyel
melyik hajóval érkezel
nem tudom de évek óta
odaképzellek minden
következő hajóra
a hajókorláton könyökölsz
fény a szemedben cigi a szádban
homlokodon a régi heg
amit talán csak kitaláltam
/HT/
annak a személyvonatnak...
"...És azt érzem, hogy megtörténhet bármi,
mint akkor, ott, az első éjjelen.
Pedig csak sín visz. Köd van. Ki kell várni.
Ahova te mész, oda jöjj velem...."
Sz.T.A
mint akkor, ott, az első éjjelen.
Pedig csak sín visz. Köd van. Ki kell várni.
Ahova te mész, oda jöjj velem...."
Sz.T.A
Sz.
Gyáva voltam, beletörődő. Csak kiültem a partra, néztem a tengert, a hullámokat, kifutó és érkező hajókat, de elindulni nem mertem. Úgy gondoltam, elég a végtelenség illúziója, hogy a hajók semmiből jönnek és semmibe mennek, nem akarom megtudni, hogy ott van a túlsó part is, csak pár napnyi út. Aztán egyszer megszerelmesedtem. Akkor már nem volt elég, hogy ültem a parti sziklákon, ismerni akartam a tengert, látni milyen éjjel vagy hajnalban, viharban, nyáron. Azt akartam mindenhol ott legyen, körülöleljen, mert a tenger volt a ő és ő volt a tenger. Így indultam el. Akkor kezdtem el álmodni ismeretlen világokról, melyek mind rám vártak, arra hogy megismerjem őket, ott éljek én is. Mindegyikben ott volt ő is, pedig alig tudtam róla valamit. Nem ismertem a mozdulatot, amivel a poharat a szájához emeli, amivel az ajtót zárja, a papírt gyűri, lepedőt ráncolja. Csak a szene színére emlékeztem, ezt nem tudtam elfeledni, hisz minden nap láttam a tengerben. Azt se tudtam épp merre jár, mit csinál, mégis minden egyes alkalommal, amikor befutottunk egy kikötőben, reménykedtem, hogy talán, hátha… így múltak el az évek. Ismertem már mindegyik világot, amiről valaha álmodtam, és ő nem volt sehol. Néha, a félhomályban, kocsmák mélyén egy egy szürkéskék villanásban látni véltem őt, de mindhiába. Csak bennem létezett talán, bejárta velem a világot, mindent látott amit én, mindent tudott rólam, ismerte a hangom színét, a hajam fényét, a bőröm illatát. Már ezernyi nevem és szerepem volt, minden kikötőben máshogy ismertek. Mindenhol otthagytam valakit, szép ígértekkel elhalmozva, és ők várnak engem napról napra, ülnek az ablakban, sandítanak a tengerre, remegnek a viharban egy törékeny hajóért, figyelik a kikötőket, de hiába reménykednek. Ahol már egyszer jártam, oda soha többé nem térek vissza. Mert én csak őt kerestem. Átok fed átkot, kő borít követ. Csak arra nem gondoltam, hogy a sok idegen, messzi táj után otthon áll majd a parti sziklán.
A hajós szívét fogja,
mit fájdalom facsart,
csak néz, néz a magasba -
...Csattan a sziklapart.
A hajós szívét fogja,
mit fájdalom facsart,
csak néz, néz a magasba -
...Csattan a sziklapart.
2010. október 29., péntek
2010. október 28., csütörtök
hogy miket tud ez a sekszpír vilijeeem...
MERCUTIO
No nézd, a Mab királyné járt tenálad,
A tündérek bábája, oly parányi
Alakban jön, mint városi szenátor
Mutatóujján a gyűrűs agátkő.
Aprócska, kis könnyű fogatba hajt át
Az emberek orrán, mikor alusznak.
A kerekek küllője nyurga pókláb,
A hintó födele egy szöcskeszárny,
A hámja finom pókháló-fonál,
Gyeplője a hold lucskos sugara.
Ostornyele tücsökcomb, rost a szíja.
Csöpp, szürkementés szúnyog a kocsis,
Félakkora, mint a kövér kukac,
Mit rest cseléd a ujjából vakar ki.
A kocsiváz egy üres mogyoró,
A mókus eszkábálta, vagy a vén szú,
Kik ősidőktől tündér-kocsigyártók.
Így robban át a szeretők agyán
Éjente, és az álmuk szerelem,
Udvarló térdén, s udvarlás az álma,
Fiskális ujján, és az álma pördíj,
Nők ajkain, s álmukban csókolódznak.
De Mab ha mérges, szájuk hólyagos lesz,
Mivel a habcsók nékik is megárt.
Nem egyszer udvaronc orrába vágtat,
S az erre már kitüntetést szagol,
Máskor dézsmás malacka farkhegyével
Csiklandja az alvó papocska orrát
És az plébániáról álmodik.
Majd átrobog a katona agyán
És álma sok-sok nyakszelés, spanyoltőr,
Les és roham, aztán öt ölnyi mély,
Jó-nagy ivászat; hirtelen a dobszó
Pörög fülében, fölriad, ocsúdik,
Kicsit szedi a szenteket az égből
S megint elalszik. Ő, a Mab királyné,
Lovak sörényét éjjel egybefonja,
Csombókos hajba süt varázsgubancot
S hogy szertebontod, az babonaság.
Boszorka ő, a lányt, ha háton alszik,
Megnyomja, terhet bírni így tanítja,
Hogy jól feküdjön majd asszony-korában.
Ő az, ki...
ROMEO
Hallgass, Mercutio, hallgass.
Semmit beszélsz.
MERCUTIO
Hisz álomról beszélek,
Amit csupán a henye agyvelő szült
És semmiből a képzelet koholt.
Matériája vékony, mint a lég
És csapodárabb, mint a szél, mi mostan
Észak fagyott keblén kacérkodik,
De nyomba megharagszik, délre rebben
S csorgó harmatba fürdeti az arcát.
No nézd, a Mab királyné járt tenálad,
A tündérek bábája, oly parányi
Alakban jön, mint városi szenátor
Mutatóujján a gyűrűs agátkő.
Aprócska, kis könnyű fogatba hajt át
Az emberek orrán, mikor alusznak.
A kerekek küllője nyurga pókláb,
A hintó födele egy szöcskeszárny,
A hámja finom pókháló-fonál,
Gyeplője a hold lucskos sugara.
Ostornyele tücsökcomb, rost a szíja.
Csöpp, szürkementés szúnyog a kocsis,
Félakkora, mint a kövér kukac,
Mit rest cseléd a ujjából vakar ki.
A kocsiváz egy üres mogyoró,
A mókus eszkábálta, vagy a vén szú,
Kik ősidőktől tündér-kocsigyártók.
Így robban át a szeretők agyán
Éjente, és az álmuk szerelem,
Udvarló térdén, s udvarlás az álma,
Fiskális ujján, és az álma pördíj,
Nők ajkain, s álmukban csókolódznak.
De Mab ha mérges, szájuk hólyagos lesz,
Mivel a habcsók nékik is megárt.
Nem egyszer udvaronc orrába vágtat,
S az erre már kitüntetést szagol,
Máskor dézsmás malacka farkhegyével
Csiklandja az alvó papocska orrát
És az plébániáról álmodik.
Majd átrobog a katona agyán
És álma sok-sok nyakszelés, spanyoltőr,
Les és roham, aztán öt ölnyi mély,
Jó-nagy ivászat; hirtelen a dobszó
Pörög fülében, fölriad, ocsúdik,
Kicsit szedi a szenteket az égből
S megint elalszik. Ő, a Mab királyné,
Lovak sörényét éjjel egybefonja,
Csombókos hajba süt varázsgubancot
S hogy szertebontod, az babonaság.
Boszorka ő, a lányt, ha háton alszik,
Megnyomja, terhet bírni így tanítja,
Hogy jól feküdjön majd asszony-korában.
Ő az, ki...
ROMEO
Hallgass, Mercutio, hallgass.
Semmit beszélsz.
MERCUTIO
Hisz álomról beszélek,
Amit csupán a henye agyvelő szült
És semmiből a képzelet koholt.
Matériája vékony, mint a lég
És csapodárabb, mint a szél, mi mostan
Észak fagyott keblén kacérkodik,
De nyomba megharagszik, délre rebben
S csorgó harmatba fürdeti az arcát.
2010. október 20., szerda
ja
szóra bírja. a fondor magányt. így az nem szövi cseleit.
/meghalt a cselszövő nem dúl a rút viszály/
/meghalt a cselszövő nem dúl a rút viszály/
2010. október 18., hétfő
2010. október 17., vasárnap
bokraink közt...
"Valaki csöndben ablakom elé
helyezte az Eiffel-tornyot
mintha gyerekjáték lenne
a világcsoda
Bizalommal tele
meghajolok
még egyszer
a kezdetek előtt
Végtelennek tűnik
tavaszunk
zsongása
Azt hiszem, álmodom
szól hozzám a szomszédasszony
ki zavartan nézi
a hátsó udvarba
özönlő
turistákat"
/vagy a szőke, kócos, álmos lányt a szemközti ablakban hajnali ötkor/
föntről nézni le a városra, városokra. az enyémre, a tiédre, a miénkre, az övére. ősz van. és a nyár emléke már csak bennünk él. a táj elfelejtette, hűtlenül elhagyta nyers színeit, a leveleket, a púposodó aszfaltot, a fülledt illatokat. hajnalban már deres a fű.
új emlékeket aggat a lehulló levelek helyére.
"...kóró lett a fényes laboda..."
saját vérével írta meg búcsúlevelét.
helyezte az Eiffel-tornyot
mintha gyerekjáték lenne
a világcsoda
Bizalommal tele
meghajolok
még egyszer
a kezdetek előtt
Végtelennek tűnik
tavaszunk
zsongása
Azt hiszem, álmodom
szól hozzám a szomszédasszony
ki zavartan nézi
a hátsó udvarba
özönlő
turistákat"
/vagy a szőke, kócos, álmos lányt a szemközti ablakban hajnali ötkor/
föntről nézni le a városra, városokra. az enyémre, a tiédre, a miénkre, az övére. ősz van. és a nyár emléke már csak bennünk él. a táj elfelejtette, hűtlenül elhagyta nyers színeit, a leveleket, a púposodó aszfaltot, a fülledt illatokat. hajnalban már deres a fű.
új emlékeket aggat a lehulló levelek helyére.
"...kóró lett a fényes laboda..."
saját vérével írta meg búcsúlevelét.
2010. október 12., kedd
motyl
Furcsán kurta nap.
Végig vártam valamit, nem volt oka és tárgya, csak a feszültség volt meg bennem. Sütött a nap, ültem a levéltár egy dohos szobájában, szállt a cigifüst, valaki a letűnt rendszerről mesélt. Talán még egy eltévedt őszi légy is döngött valahol. Mintha filmen láttam volna magamat, ahogy a könnyű nyári ruhámban, piros cipellőben sétálok a macskaköves utcákon…
Ír-töröl-újraír- felülír-kitöröl. Tanto la vita.
Az arc mögött ott az egész ember? Mert belőlem valami elment szabadságra. Vagy épp máshol tartózkodik. Itt ülök, tanulnom kéne, holnap reggel zh, és képtelen vagyok koncentrálni. Tolvajok járnak bennem, surranó, nesztelen léptekkel, könnyed, kissé gúnyos mosollyal mérnek végig, ha lázadni mernék. Ők mindig szabadok. Vagy azok akarnak maradni. Nem ismerik a lelkiismeret furdalást, bizonyítási kényszert, elvárásokat. Karikás, vöröslő szemmel nézem magam a tükörben, hátha ez meggyőzi őket, hogy most tényleg muszáj lenne… nem érdeklem őket, az hogy mit akarok…/leginkább elmenni aludni/.Azt pusmogják, nincs holnap, nincs jövő, felesleges tervezni folyton. Csak a jelen van meg az örökkévaló-ezeknek van értelme. A magyar nyelvben nincs is jövő idő…jelen van meg múlt. Kezdem érteni, miért is vagyunk ilyenek- itt él egy nép jövő/idő/ nélkül. A szanszkritban száz múltidő volt. Nekünk csak egyetlen maradt, de azzal sem tudunk mit kezdeni.
„…s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében…”
Végig vártam valamit, nem volt oka és tárgya, csak a feszültség volt meg bennem. Sütött a nap, ültem a levéltár egy dohos szobájában, szállt a cigifüst, valaki a letűnt rendszerről mesélt. Talán még egy eltévedt őszi légy is döngött valahol. Mintha filmen láttam volna magamat, ahogy a könnyű nyári ruhámban, piros cipellőben sétálok a macskaköves utcákon…
Ír-töröl-újraír- felülír-kitöröl. Tanto la vita.
Az arc mögött ott az egész ember? Mert belőlem valami elment szabadságra. Vagy épp máshol tartózkodik. Itt ülök, tanulnom kéne, holnap reggel zh, és képtelen vagyok koncentrálni. Tolvajok járnak bennem, surranó, nesztelen léptekkel, könnyed, kissé gúnyos mosollyal mérnek végig, ha lázadni mernék. Ők mindig szabadok. Vagy azok akarnak maradni. Nem ismerik a lelkiismeret furdalást, bizonyítási kényszert, elvárásokat. Karikás, vöröslő szemmel nézem magam a tükörben, hátha ez meggyőzi őket, hogy most tényleg muszáj lenne… nem érdeklem őket, az hogy mit akarok…/leginkább elmenni aludni/.Azt pusmogják, nincs holnap, nincs jövő, felesleges tervezni folyton. Csak a jelen van meg az örökkévaló-ezeknek van értelme. A magyar nyelvben nincs is jövő idő…jelen van meg múlt. Kezdem érteni, miért is vagyunk ilyenek- itt él egy nép jövő/idő/ nélkül. A szanszkritban száz múltidő volt. Nekünk csak egyetlen maradt, de azzal sem tudunk mit kezdeni.
„…s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében…”
2010. október 11., hétfő
bogok, csomók, szálak, húrok, miegymás...(nak megmaradunk?)
A szombat estéről regélek. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer öt lány. Aztán nem voltak. Ám most talán mégiscsak vannak. Van valami titkos erő, egy régi kötés, szálak, amik nem tudnak csak úgy elpattanni. Pedig sokszor azt hittem, vége, ennyi volt. Mégis itt vagyunk. Bántottuk/ bántjuk egymást, úgy, ahogy erre mások nem képesek, mert nem ismernek annyira. Keveset találkozunk, mindenki éli a saját életét. Sokszor kinevetem őket a sajátjukért, azért, mert nem tudnak szabadulni a korlátaiktól, a beléjük nevelt életszemlélettől. Kispolgáriak és egyszerűek néha, mégis ha találkozunk, vannak olyan megismételhetetlen pillanatok, amik mással elképzelhetetlenek. A múltamat jelentik. Csak velük lehet nevetni a trézéntelizsönt-ön, gibraltáron, a balatoni fáááj a fejemen, a rengeteg elvont belsős poénon. Azt hiszem, még azt is megbocsájtották, amiről azt hitték, nem fogják tudni. Ez őszintén meglepett. Nem tudok elég cinikus lenni velük szemben, valahogy nem megy. Nem akarom/tudom bántani őket. Látom, tudom, hogy néha hülyeségeket csinálnak, olyat, amit én nem tennék meg, ismerem a hibáikat, van, amit másban nem tudnék elfogadni, de még így is szerethetőek. Biztonságban vagyok velük. Eltekintve a konyhakésektől, néhanapján. De még ha el is ítélnek, nem akarnak megváltozatni, inkább meg akarják érteni, mit miért tettem. Ha öntelt lennék, talán azt mondanám, ámulnak rajtam. Lehet, ez most ömlengősen hangzik, és messze nem ennyire cukormázas a valóság, de valami megint történt, és még nem tudom megfogalmazni, hogy mi, de jó volt látni őket. Jó, hogy vannak emberek, akikkel valaha ennyi időt tölthettem. És végső soron örülök, hogy velük nőttem fel. Nem vagyok olyan, mint ők, nem hasonlítunk, mégis…mégis van valami eltéphetetlen. És azért akár hálás is lehetek...
"...szívünk körül döng, mint a döglégy..."
"...szívünk körül döng, mint a döglégy..."
:-)
egzecíroztat(lat.)
katonai gyakortatokat végez, gyakorlatozik;
parancsolgatással irányít;
ráncba szed, megfegyelmez
...
..
.
persze ez lényegtelen. modoros "aranyosfiúk" mindig pórul járnak. van bennük valami taszító. túl 'puhák', magalkuvók. unalmasak. bulikon lecsapnak az első valahogy még kinéző részeg lányra, és másnap hencegnek az átsmárolt stb. éjszakájukkal. büszkék arra, ha az "aranyoslányokat" semmibe vették. tényleg unalmasak. még csak egy mélyebb eszmefuttatást se érnek meg,amíg szárad a körmömön a lakk.
katonai gyakortatokat végez, gyakorlatozik;
parancsolgatással irányít;
ráncba szed, megfegyelmez
...
..
.
persze ez lényegtelen. modoros "aranyosfiúk" mindig pórul járnak. van bennük valami taszító. túl 'puhák', magalkuvók. unalmasak. bulikon lecsapnak az első valahogy még kinéző részeg lányra, és másnap hencegnek az átsmárolt stb. éjszakájukkal. büszkék arra, ha az "aranyoslányokat" semmibe vették. tényleg unalmasak. még csak egy mélyebb eszmefuttatást se érnek meg,amíg szárad a körmömön a lakk.
2010. október 6., szerda
Brezsnyev, Kádár és Nixon repülőgépen utaznak. A gép lezuhan a kannibálok földjén, de ők életben maradnak. Elindulnak hát a sűrűben, mígnem elfogják őket a kannibálok.
- Te ki vagy? - kérdi Brezsnyevet a főnök.
- Én vagyok a CCCP elnöke.
- Vigyétek! - kiált a törzsfőnök - Jó lesz pörköltnek.
- És te ki vagy? - kérdik Nixont.
- Én vagyok az USA elnöke.
- Vigyétek! - jön a válasz - Jó lesz gulyásnak!
- És te? - kérdezik Kádárt.
- Én vagyok Magyarország elnöke.
- Nahát, ez fantasztikus! - ugrik fel a tözsfőnök - A fiam ott tanul az egyik egyetemen. Meghívlak vacsorára. Mit kérsz? Pörköltet vagy gulyást?
...............................................................
Szulejmán és Brezsnyev találkozik a túlvilágon. Brezsnyev panaszkodni kezd:
- Az hogy lehet, hogy ti, törökök 150 évig uralkodtatok Magyarországon, és mégis szerettek benneteket. Mi csak 40 évig voltunk ott, de mindenki utált.
Mire Szulejmán:
- Mi nem követtünk el két nagy hibát. Először is nem tettük kötelezővé az iskolákban a török nyelvet, másodszor nem kellett a magyaroknak megünnepelniük a mohácsi csata összes évfordulóját. A vicc elküldése email-ben.
.............................................................
Ismét kitör a balhé a magyar és a román kormány között, és előkerül a régi vita, hogy kié is Erdély, és mihez van joguk a magyaroknak. Ez így nem mehet tovább, határozzák el, és a koppenhágai nemzetközi bírósághoz fordulnak. A magyar követ jut elöször szóhoz:
- Amikor bejöttünk a Kárpát-medencébe, lepányváztuk lovainkat, főztünk egy gulyást, és ledőltünk. Reggel viszont sehol sem találtuk a lovainkat. Az avarok elárulták, hogy a románok voltak.
- Hazugság! - ugrik fel a román diplomata. - Ott se voltunk!
- Hát ez az. - mondja somolyogva a magyar követ - Akkor meg mit énekelnek itt az ősi földről.
...........................................................
- Te ki vagy? - kérdi Brezsnyevet a főnök.
- Én vagyok a CCCP elnöke.
- Vigyétek! - kiált a törzsfőnök - Jó lesz pörköltnek.
- És te ki vagy? - kérdik Nixont.
- Én vagyok az USA elnöke.
- Vigyétek! - jön a válasz - Jó lesz gulyásnak!
- És te? - kérdezik Kádárt.
- Én vagyok Magyarország elnöke.
- Nahát, ez fantasztikus! - ugrik fel a tözsfőnök - A fiam ott tanul az egyik egyetemen. Meghívlak vacsorára. Mit kérsz? Pörköltet vagy gulyást?
...............................................................
Szulejmán és Brezsnyev találkozik a túlvilágon. Brezsnyev panaszkodni kezd:
- Az hogy lehet, hogy ti, törökök 150 évig uralkodtatok Magyarországon, és mégis szerettek benneteket. Mi csak 40 évig voltunk ott, de mindenki utált.
Mire Szulejmán:
- Mi nem követtünk el két nagy hibát. Először is nem tettük kötelezővé az iskolákban a török nyelvet, másodszor nem kellett a magyaroknak megünnepelniük a mohácsi csata összes évfordulóját. A vicc elküldése email-ben.
.............................................................
Ismét kitör a balhé a magyar és a román kormány között, és előkerül a régi vita, hogy kié is Erdély, és mihez van joguk a magyaroknak. Ez így nem mehet tovább, határozzák el, és a koppenhágai nemzetközi bírósághoz fordulnak. A magyar követ jut elöször szóhoz:
- Amikor bejöttünk a Kárpát-medencébe, lepányváztuk lovainkat, főztünk egy gulyást, és ledőltünk. Reggel viszont sehol sem találtuk a lovainkat. Az avarok elárulták, hogy a románok voltak.
- Hazugság! - ugrik fel a román diplomata. - Ott se voltunk!
- Hát ez az. - mondja somolyogva a magyar követ - Akkor meg mit énekelnek itt az ősi földről.
...........................................................
2010. október 2., szombat
2010. október 1., péntek
Azonnal dobd ki Árisztotelészt.
Foszlik a lepkeszárny.(?)
A véletlen nem ejthet
erőszakot mirajtunk.
Oly megszokhatatlan vagy.
Zsibbadni kezd a csuklóm, ha meglátlak.
Húsz esztendőnk lesz? vagy csak két hetünk?
Üssünk a jelen borotváján sátrat.
Jövendő nincs. De hátranézhetünk.
Hogyan kell élnem? Soha élő ember
nem oktatott ki.
...Vár ránk a nagy kaland. Nem magyarázok...
Fekete-fehér csíkos kígyók lettek
a napok meg az éjek útjai.
Zsibbadni kezd a csuklóm, ha meglátlak.
Homokbánya omlott
múltamra. Mint múmiák, mereven
feküsznek benne emberek, meg dolgok.
Az, mit ma megtanultunk,
jobban köt össze másnap.
S mire való a múltunk?
Hogy elmondjuk egymásnak.
Üssünk a jelen borotváján sátrat.
Ki sosem ismerhetlek.
Meglepsz minden szavaddal.
Elém vágsz az eszeddel.
Oly megszokhatatlan vagy,
hogy rögtön hozzád szoktam.
Lepkeszárny.
A véletlen nem ejthet
erőszakot mirajtunk.
Oly megszokhatatlan vagy.
Zsibbadni kezd a csuklóm, ha meglátlak.
Húsz esztendőnk lesz? vagy csak két hetünk?
Üssünk a jelen borotváján sátrat.
Jövendő nincs. De hátranézhetünk.
Hogyan kell élnem? Soha élő ember
nem oktatott ki.
...Vár ránk a nagy kaland. Nem magyarázok...
Fekete-fehér csíkos kígyók lettek
a napok meg az éjek útjai.
Zsibbadni kezd a csuklóm, ha meglátlak.
Homokbánya omlott
múltamra. Mint múmiák, mereven
feküsznek benne emberek, meg dolgok.
Az, mit ma megtanultunk,
jobban köt össze másnap.
S mire való a múltunk?
Hogy elmondjuk egymásnak.
Üssünk a jelen borotváján sátrat.
Ki sosem ismerhetlek.
Meglepsz minden szavaddal.
Elém vágsz az eszeddel.
Oly megszokhatatlan vagy,
hogy rögtön hozzád szoktam.
Lepkeszárny.
2010. szeptember 28., kedd
fikarcnyi
Számolhatnék százig is, akkor se nyugodnék le , mert egzisztenciálisan lettem felidegesítve.
Kicsinyesség.Ostobaság. Korlátoltság. Utálom a KOK-embereket. És túl sokan vannak.
Egyes egyedül, mint a kisujjam. A vonaton, neonfényben, huzatban rosszabb volt.
Akkor is, ha rossz vagyok, csak rejtsen el a tenyerébe, zárjon a puha melegbe, simogassa meg a hajam és az arcom, és nézze el nekem, ha nem vagyok jó semmire.
/ez két oldal kivonata... jóból is megárt a sok. hát még belőlem./
Kicsinyesség.Ostobaság. Korlátoltság. Utálom a KOK-embereket. És túl sokan vannak.
Egyes egyedül, mint a kisujjam. A vonaton, neonfényben, huzatban rosszabb volt.
Akkor is, ha rossz vagyok, csak rejtsen el a tenyerébe, zárjon a puha melegbe, simogassa meg a hajam és az arcom, és nézze el nekem, ha nem vagyok jó semmire.
/ez két oldal kivonata... jóból is megárt a sok. hát még belőlem./
2010. szeptember 22., szerda
Mnémoszüné
Ha nem is az én személyes emlékeim, miért fájnak? Belém nevelték, hogy fájnia kell? A ’fáj’ nem is jó szó. A sajog modoros…sajogni legfeljebb az öregek háta szokott, nem a /nemzeti/ öntudatom. Dühöt érzek. Elkeseredett, tehetetlen mérget, amiatt, hogy mindez megtörtént, megtörténhetett. Hiába nem engem ütöttek tenyerük élével, ólmosbottal, nem az én körmeimet szaggatták le, nem az én családomat hurcolták el, tették tönkre. Talán én se vagyok jobb náluk… sokuk már a föld alatt porlad, mégis ha tehetném, addig ütném őket üvöltve, amíg mozognak. Visszaadni mindent, azt akarom, ők is érezzék mit tettek. Nem tudom megbocsátani azt, amit nem is ellenem követtek el. Az aljasságuk, az embertelenségük dühít. Ilyen alakoknak nincs joga az élethez. Vannak, akik esetleg a mai napig vígan élnek, és büszkék a tetteikre, hisznek benne, hogy jól tették azt, amit. Egy eszme nevében gyilkolni? Vajon tényleg hittek benne? Vagy csak a fortélyos félelem igazgatta őket is? Féltek, ha nem üvölt eléggé a megkínzott, őket vonják felelősségre, ők kerülnek a helyére? Nem tudok cinikusan vállat vonni, hogy hát sajnálom rosszkor születtek, vagy maradtak volna csöndben. Semmilyen elnyomást, korlátozást nem bírok elviselni. Hát még ha nálam ostobábbak osztogatják a parancsot. A test megtörésével a lelket akarták tönkretenni. Ösztönösen megérezték, tudták, ki a kiválóbb náluk, ki az aki egy fejjel magasabb a tömegeknél. És az ilyet el kellett pusztítani.
Ez nem az én történetem, még távolról sem. Nincsenek családi rémmesék, elhurcolások.
Nem fáj, nem rémít. Megbénít. Nem kapok levegőt, csak állok a levegőtlen présben, nem érzem a testem súlyát se. Egy ember megy szembe a pusztulással, kietlen sivatag közepén, neki már csak ez maradt, nem akar emlékezni, nem akarja tudni, hogy jutott idáig, milyen erők lökték- húzták- vonták. Elpusztítani azt, ami engem ölne meg. Megölni magamban valamit? Lehet ilyet tenni? Ami nem is én vagyok, mégis a részemet képezni, mert ide születtem. Ez nem pátosz, nem érzelgősség. Csak tény. Itt élek, másmilyen nem lehetek. Már.
Emlékek nélkül is létezik az ember? Ugyanaz marad? Vagy a múltja nélkül csak egy bádogedény? Vagy fehér fal? Vagy valami még semlegesebb… van olyan, hogy valamit tényleg el KELL felejteni, hogy tovább lehessen élni? Van, amikor az emlékek erősebbek, és megölnének? Egyáltalán létezik felejtés? Képes az ember megtörtént dolgokat, azok bizonyos következményét soha nem létezőként kezelni? Úgy kell tenni, mintha nem én lettem volna ott, nem tudnék semmiről. Hazudni kell, más múltat kitalálni, mesékkel helyettesíteni a valóságot, hogy tovább lehessen élni.
Az emlékek lassan pusztítanak. Igényt tartanak a testedre, a városra, ahol élsz, a lelkedre, szívedre. Minden kell nekik, illatok, ízek, érintések… gúzsba kötnek, megtréfálnak, kifosztanak, mégis csak velük vagy teljes.
/íme egy esztétika és egy jelenkoros magyar történelem kollokvium eredménye/
Ez nem az én történetem, még távolról sem. Nincsenek családi rémmesék, elhurcolások.
Nem fáj, nem rémít. Megbénít. Nem kapok levegőt, csak állok a levegőtlen présben, nem érzem a testem súlyát se. Egy ember megy szembe a pusztulással, kietlen sivatag közepén, neki már csak ez maradt, nem akar emlékezni, nem akarja tudni, hogy jutott idáig, milyen erők lökték- húzták- vonták. Elpusztítani azt, ami engem ölne meg. Megölni magamban valamit? Lehet ilyet tenni? Ami nem is én vagyok, mégis a részemet képezni, mert ide születtem. Ez nem pátosz, nem érzelgősség. Csak tény. Itt élek, másmilyen nem lehetek. Már.
Emlékek nélkül is létezik az ember? Ugyanaz marad? Vagy a múltja nélkül csak egy bádogedény? Vagy fehér fal? Vagy valami még semlegesebb… van olyan, hogy valamit tényleg el KELL felejteni, hogy tovább lehessen élni? Van, amikor az emlékek erősebbek, és megölnének? Egyáltalán létezik felejtés? Képes az ember megtörtént dolgokat, azok bizonyos következményét soha nem létezőként kezelni? Úgy kell tenni, mintha nem én lettem volna ott, nem tudnék semmiről. Hazudni kell, más múltat kitalálni, mesékkel helyettesíteni a valóságot, hogy tovább lehessen élni.
Az emlékek lassan pusztítanak. Igényt tartanak a testedre, a városra, ahol élsz, a lelkedre, szívedre. Minden kell nekik, illatok, ízek, érintések… gúzsba kötnek, megtréfálnak, kifosztanak, mégis csak velük vagy teljes.
/íme egy esztétika és egy jelenkoros magyar történelem kollokvium eredménye/
2010. szeptember 20., hétfő
ne!
Egy városom van: szegény Budapest.
Máshol keserü borom és söröm,
Itt számba ömlik az édes öröm.
Én vagyok a mámoros, kusza est.
2010. szeptember 13., hétfő
"egy alak a múltból"
You made me strong when I was feeling weak, and we crossed, that one time screaming stop signs, staring wild eyes…aki soha, egyetlen percre se, egyetlen tekintetre se…nézni se, lépni se szabad… úgy esnék belé, mint gazdátlan kavics a folyóba…late goodbye. szerelmeink emléke miért zavar ma? és miért cipellek magammal titeket, mindőtöket, akiket valaha szerettem, akik valaha rám néztek? sose felejtek, sose tanulok, többet könnyű poggyász soha… mindent megőrzök s mindent feledek…parazsas kályhánál vad láz diderget…Ó Párizs… ahogy valaki kimondja, francia hangsúllyal, benne zsibong az egész város hangulata, a vágy utána…je’taime Paris. És mégsincs múltam. én vagyok csak, az egyetlen jelen, csak az létezik, ami bennem tovább tud élni. Mi volt abban a mosolyban? Alvó szegek a jéghideg homokba. Most én vagyok a hideg fém, a szeg a keresztről, aki képtelen jót tenni, csak fájdalmat tudok okozni, belemélyedni az idegen tenyér lüktető húsába, mintha a saját körmömet vájnám a tenyerembe. De még csak vérem se serken. Így még tűrhetetlenebb a fájdalom, mert nincs nyoma, testetlen, megmagyarázhatatlan. És én vagyok a jéghideg homok, a sivatag ha úgy tetszik. Éjszaka van, és csak álomnak tűnik a nappali forróság. Ennél még a délibáb is jobb, mert engedi, hogy reménykedjek valami jobb eljövetelében. De nem. Most csak a süket csend és a csillagtalan, ’ázó éjjelek’. Kiontották véremet, és a homok gyorsan felitta, mint a régi gladiátor viadalok után, az arénákban. A császár döntött, és az ő szava parancs, lassan lefele fordult hüvelykujjal kacagott a bíborpalástban.
2009 január
és még azt merik mondani, hogy én egy kiegyensúlyozott ember látszatát keltettem akkoriban. többé kevésbé. pedig csak zseniális volt a maszk.s ha nevetek, vagy ajkamon kél ének, teszem, mivel egyetlen menedék ez...
Egy szőke lány.
2009 január
és még azt merik mondani, hogy én egy kiegyensúlyozott ember látszatát keltettem akkoriban. többé kevésbé. pedig csak zseniális volt a maszk.s ha nevetek, vagy ajkamon kél ének, teszem, mivel egyetlen menedék ez...
Egy szőke lány.
2010. szeptember 12., vasárnap
csapodár Karinthy
Karinthy Frigyes levele G… I…-nek
(1929)
Sietek, pár percem van. De nem azért, ahogy gondolod – csend és figyelem van, mosoly az ajkakon, nem volt egy hangos szó. Pár nap múlva a családom lemegy a Balaton mellé, én Pesten maradok.
Valami úgy dagad bennem, úgy ugrál a mellemben, én nem tudom, hogy beszéljek, úgy szégyellem magam, én eddig író voltam – ha írtam, levelet is, mindig komponáltam, vigyáztam, most mintha a Te kezed vezetné a tollam – olyan furcsa ez, nézd a stílusod! nem érzed? talán még az írásom is hasonlít a Tiédhez.
Rettenetesen szeretlek, mit szólsz hozzá? Mint a mennydörgős mennykő, úgy vágott főbe az a furcsa lehetetlen feltevés, hogy talán… talán… Te is –
Rémes. Hm? Mi?
Hogy mi lesz?
Az elejét látom. Csak a közepét nem látom, a végét is látom. Iskolában fogják tanítani a mi dolgunkat, fiam, az a gyanúm. Érettségi tétel leszünk.
„Kérem, Schwarz, beszéljen valamit Karinthy és G… legendás ügyéről. Hát, kérem. Talán a bécsi levelekből valamit.”
Hopp – vigyázni kell. Te drága.
Mitől görbült le a szád? Hű vagyok
K
(1929)
Sietek, pár percem van. De nem azért, ahogy gondolod – csend és figyelem van, mosoly az ajkakon, nem volt egy hangos szó. Pár nap múlva a családom lemegy a Balaton mellé, én Pesten maradok.
Valami úgy dagad bennem, úgy ugrál a mellemben, én nem tudom, hogy beszéljek, úgy szégyellem magam, én eddig író voltam – ha írtam, levelet is, mindig komponáltam, vigyáztam, most mintha a Te kezed vezetné a tollam – olyan furcsa ez, nézd a stílusod! nem érzed? talán még az írásom is hasonlít a Tiédhez.
Rettenetesen szeretlek, mit szólsz hozzá? Mint a mennydörgős mennykő, úgy vágott főbe az a furcsa lehetetlen feltevés, hogy talán… talán… Te is –
Rémes. Hm? Mi?
Hogy mi lesz?
Az elejét látom. Csak a közepét nem látom, a végét is látom. Iskolában fogják tanítani a mi dolgunkat, fiam, az a gyanúm. Érettségi tétel leszünk.
„Kérem, Schwarz, beszéljen valamit Karinthy és G… legendás ügyéről. Hát, kérem. Talán a bécsi levelekből valamit.”
Hopp – vigyázni kell. Te drága.
Mitől görbült le a szád? Hű vagyok
K
2,1
majdhogynem kerettel rendelkező történet. 21 helyett, összevont kettőegy.az idő illúzió, és mindegy milyen jó vagy rossz volt valami, holnaptól megint elkezdődik egy újabb valami. ami azt jelenti, más meg véget ért. akkor viszlát édes, gondtalan nyár, saruk, szalmakalapok, fürdőruhák, ti is szevasztok... Én fáztam előbb, mert ősz volt már s aki emberi lény, az mind szomorúbb, mikor újra tanulna remegni. Kettős remegés tölt: vágy s hüvös árnyak igy ősz elején,...akkor holnap fel fel ti rabjai a földnek mert pecunia non olet és historia est magistra vitae...és fortes fortuna adiuvat. no meg persze in vino veritas.ráadásnak meg ez:Quod licet Iovi, non licet bovi...ha már tegnap éjjel valaki kioktatott, hogy milyen ostoba vagyok, ennek a végződése:iovem, bovem...és voilá: nem.és a tanulság:Si vis pacem, para bellum. mára elég ennyi bölcsesség.
a hétvége történetét meg majd valamikor, egyszer, csak hogy el ne feledjem.
ha szerettél volna, nem tetted volna meg.
ha szerettél volna, megbocsátottál volna.
az örök kérdés: te kit szeretsz a legjobban? talán mindenki önmagát. még ha nem is vallja be.
a hétvége történetét meg majd valamikor, egyszer, csak hogy el ne feledjem.
ha szerettél volna, nem tetted volna meg.
ha szerettél volna, megbocsátottál volna.
az örök kérdés: te kit szeretsz a legjobban? talán mindenki önmagát. még ha nem is vallja be.
2010. szeptember 10., péntek
3
katzenjammer...
L.: miért nem mondtad, hogy fáj megmozdulni?vízszintesből függőlegesbe?inkább nem forgatom a fejem se.
D.:vigyázz a fény is fájni fog...
L.:(villany feloltva)áoúúú...
ez "reggel" kettőkor.mert hajnali negyed hat után feküdtünk le.hiányzott már egy ilyen buli. amikor már szódásüveg használata is komoly nehézségekbe ütközik. hát még a telefoné. vagy a kulcsé...de evribádiiideeenszdenszdeeensz
a többi néma csend...:-)
L.: miért nem mondtad, hogy fáj megmozdulni?vízszintesből függőlegesbe?inkább nem forgatom a fejem se.
D.:vigyázz a fény is fájni fog...
L.:(villany feloltva)áoúúú...
ez "reggel" kettőkor.mert hajnali negyed hat után feküdtünk le.hiányzott már egy ilyen buli. amikor már szódásüveg használata is komoly nehézségekbe ütközik. hát még a telefoné. vagy a kulcsé...de evribádiiideeenszdenszdeeensz
a többi néma csend...:-)
2010. szeptember 8., szerda
4
"Ittál tegnap valami alkoholt? válasz: nem emlékszem, nagyon bebasztam...":-D
amúgy meg nem is...
nem emlékszel vagy nem ittál?
nem.
valójában mindenre emlékszem és részeg se voltam /nagyon/. csak egy jó este volt, jó emberekkel.a macifröccs még mindig alattomos, rémálmaim voltak tőle, a szeptemberi eső hideg, a ferenciek aluljáró éjszaka egyedül nem vicces hely. az élet meg bonyolult, és idegen arcokkal tudok még bunkó lenni. az érzelmi ömlengést meg mellőzöm, de jó volt az elrejtőzős wc-s beszélgetés L.val. még sok ilyet... vagy hasonlót.
amúgy meg nem is...
nem emlékszel vagy nem ittál?
nem.
valójában mindenre emlékszem és részeg se voltam /nagyon/. csak egy jó este volt, jó emberekkel.a macifröccs még mindig alattomos, rémálmaim voltak tőle, a szeptemberi eső hideg, a ferenciek aluljáró éjszaka egyedül nem vicces hely. az élet meg bonyolult, és idegen arcokkal tudok még bunkó lenni. az érzelmi ömlengést meg mellőzöm, de jó volt az elrejtőzős wc-s beszélgetés L.val. még sok ilyet... vagy hasonlót.
2010. szeptember 7., kedd
5
nem kaptam meg a napsütést...akkor más se kellett.durcás kisgyerek, ajakbiggyesztés, toporzékolás...nyafog a táj is. bárcsak a szárszói nyafogását figyelhetném, ahogy a tollászkodó sárgalombú fák állnak az alkonyatban. e helyett holnap egyetem, meg este megint(teee alkesz...) ivászat, számomra ismeretlen vendéglátóipari egységben. azért remélem nem túl messze a ferenciek-kálvin-deák bűvös hármastól.
És utálom a nat geot…megmérgezték a lelkem/tudatalattim/ pedig én csak okos akartam lenni és sokat tudni a világról. Például a tűzhányókról. Nos, ennek eredménye ma egy borzalmas rémálom lett/ bár egy rémálom milyen legyen, ha nem borzalmas???tautológia/. egy szigeten voltam egy igen kedves ismerősömmel, és egyszercsak elsötétült a kék ég, füst mindenhol, a hegy elkezdett nőni, emelkedni, füstölni, és mindenhonnan dőlt belőle a láva, nem csak kitört a kráterből, de az oldala, az egész hegy repedt szét. Mi meg nem tudtunk hova menekülni, mert körbe víz volt. És azalatt kedélyesen elbeszélgettünk a delfinek vemhességéről…hogy egy évig van a méhben a magzat, az uszonya csontjai mint egy emberkéz, és 14 kilósan születik…és átlagban 20-30évet él… hogy éltük túl mégis??? Jött egy hatalmas eső, és ettől megszilárdult a láva… mi meg sétáltunk a langyos, vizes fennsíkon. Így legyen nekem ’jóreggelt’. Volt egy másik álmom. Arra is élénken emlékeztem ébredés után, de már gőzöm sincs.
Más: rájöttem, miért mentem magyar szakra. Imádni fogom. Ezt a nyelvet csak imádni lehet.
ezÉRt
Csalni nem ér, uraim!!!
Elpattant egy ér az agyában!
Értől indulok el és befutok a szent, nagy óceánba.
Elnézést uram, mikor ÉRkezik meg a vonat???
Pont jó embernél ÉRdeklődik kisasszony, én vagyok az ellenőr.
ÉRtem.
ÉRdekelne, van e ÉRvényes jegye, bÉRlete.
ÉRtkelném ha ÉRezné az erőfeszítéseimet, amit az ügy ÉRdekében tettem…
Mit gondol, ingyÉR’ utazik magácska???ÉRtesítem a rendőrséget , ha kell!!!
ÉRzéki bájaimra mégis ÉRzéketlen??? Nem ÉRtem magát. ÉRdemtelenre pazaroljam???
A törvény keze mindehova elÉR.
No hát ezÉRt igazán megÉRte.
ÉRvénytelen, más ÉRdektelen.
viccesnek találtam magam, na...
És utálom a nat geot…megmérgezték a lelkem/tudatalattim/ pedig én csak okos akartam lenni és sokat tudni a világról. Például a tűzhányókról. Nos, ennek eredménye ma egy borzalmas rémálom lett/ bár egy rémálom milyen legyen, ha nem borzalmas???tautológia/. egy szigeten voltam egy igen kedves ismerősömmel, és egyszercsak elsötétült a kék ég, füst mindenhol, a hegy elkezdett nőni, emelkedni, füstölni, és mindenhonnan dőlt belőle a láva, nem csak kitört a kráterből, de az oldala, az egész hegy repedt szét. Mi meg nem tudtunk hova menekülni, mert körbe víz volt. És azalatt kedélyesen elbeszélgettünk a delfinek vemhességéről…hogy egy évig van a méhben a magzat, az uszonya csontjai mint egy emberkéz, és 14 kilósan születik…és átlagban 20-30évet él… hogy éltük túl mégis??? Jött egy hatalmas eső, és ettől megszilárdult a láva… mi meg sétáltunk a langyos, vizes fennsíkon. Így legyen nekem ’jóreggelt’. Volt egy másik álmom. Arra is élénken emlékeztem ébredés után, de már gőzöm sincs.
Más: rájöttem, miért mentem magyar szakra. Imádni fogom. Ezt a nyelvet csak imádni lehet.
ezÉRt
Csalni nem ér, uraim!!!
Elpattant egy ér az agyában!
Értől indulok el és befutok a szent, nagy óceánba.
Elnézést uram, mikor ÉRkezik meg a vonat???
Pont jó embernél ÉRdeklődik kisasszony, én vagyok az ellenőr.
ÉRtem.
ÉRdekelne, van e ÉRvényes jegye, bÉRlete.
ÉRtkelném ha ÉRezné az erőfeszítéseimet, amit az ügy ÉRdekében tettem…
Mit gondol, ingyÉR’ utazik magácska???ÉRtesítem a rendőrséget , ha kell!!!
ÉRzéki bájaimra mégis ÉRzéketlen??? Nem ÉRtem magát. ÉRdemtelenre pazaroljam???
A törvény keze mindehova elÉR.
No hát ezÉRt igazán megÉRte.
ÉRvénytelen, más ÉRdektelen.
viccesnek találtam magam, na...
2010. szeptember 6., hétfő
6
"...megalvadt szememben az éj..."
van egy mese marlonról és marionról, de nem tudom megírni, mert folyton ő ír meg engem.
"...Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is, mint a füst,
mert könnyű vagyok...
Ki emel, ki emel
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet..."
ótemagasságos...nekem ezt énekelték. nagyon szerettem.és legalább 15 éve elfelejtettem. most ezen ér sírni???
van egy mese marlonról és marionról, de nem tudom megírni, mert folyton ő ír meg engem.
"...Nem félek, de azért
sírni akarok,
szállok én is, mint a füst,
mert könnyű vagyok...
Ki emel, ki emel
ringat engemet?
Kinyitnám még a szemem,
de már nem lehet..."
ótemagasságos...nekem ezt énekelték. nagyon szerettem.és legalább 15 éve elfelejtettem. most ezen ér sírni???
2010. szeptember 5., vasárnap
szüttyögés
mai kívánságlista/holnapra/: napsütés, dunaparton ülés, hajamat fújja a szél, zene, esetleg egy sör/de az egyedül nem olyan finom/, könyv...esetleg kacsák. meg egy új ruha, a miheztartás végett.a b)terv titok. na jó, egy szó:szabóervin.kettő:szakdoga. /egyre több ötlet megint...például: a szocialista krimi??? a bűn fogalma, bűnözö megjelenítése...bláááá...vagy maradjon a jó öreg budapest, a kis szajha melyik politikai rendszernek hogyan és milyen megfontolásból tette szét a lábát.../komolyan, lassan kitehetem a 18as karikát/
...és egyszer látni szeretném a végtelen fjordokat...
...és egyszer látni szeretném a végtelen fjordokat...
iramodás
ha nekem valaki azt mondja kis idővel ezelőtt, hogy én önszántamból elmegyek és lefutok majd 3 kilométert, körberöhögöm... és a legmeglepőbb, hogy jól esett.eltekintve attól, hogy a szívem és az agyam helyet cseréltek és a tüdőm testen kívülre került rövid időre...
a búza színe miatt...
most nem vágyom semmi másra, csak egy nagy, meleg, kényelmes pulóverre, forró feketebogyós teára( vagy legalább az illatára) és gesztenyékre. csak mert olyan szép a színük és jó megfogni őket. marokbazárni. vagy zuhany alatt szeretnék csókolózni. így hajnali fél négy felé igazán nincsenek nagy igényeim.
Pink Martini - Dosvedanya Mio Bombino | Live on The Paul O'Grady Show
és valami miatt ma/=tegnap/ egész nap ezt hallgattam...minimum 25X...zseniális szó a dosvedanya :-)
7
a két oldalas sirámnak indult majd dühös vagdalkozássá és végül bölcs megfontolássá transzformálódott csoda irományomat megtartom az "asztalfióknak".
...Irigykednek- e? Kellene e nekik is egy este a Sacré Coeur lépcsőjén sörrel, teliholddal, gondtalansággal? Vagy Szajna-parti pezsgőzés? Esetleg csillaghullásos éjszaka Balatonnál, stégen hanyatt fekve, pezsgővel újfent? Vagy őrült GT. folytonos alkoholmámorral, hajnali zuhéval és alulöltözött rohangálással??? vagy mindez csak engem tesz boldoggá?...
„…Ezért vagyok itt. Mert itt meg tudom sérteni azt, ami az ő törvényük…”
ez egy elfogadható indok a levegőmegfagyasztós megjelenéseimre. meg hogy mégiscsak szeretem őket. De nem tartozom tudni az ő világuk szabályrendeleteiről.
és ezt az újkeletű lázadást nem értik. csak kitágult pupillákkal pislognak.
...Irigykednek- e? Kellene e nekik is egy este a Sacré Coeur lépcsőjén sörrel, teliholddal, gondtalansággal? Vagy Szajna-parti pezsgőzés? Esetleg csillaghullásos éjszaka Balatonnál, stégen hanyatt fekve, pezsgővel újfent? Vagy őrült GT. folytonos alkoholmámorral, hajnali zuhéval és alulöltözött rohangálással??? vagy mindez csak engem tesz boldoggá?...
„…Ezért vagyok itt. Mert itt meg tudom sérteni azt, ami az ő törvényük…”
ez egy elfogadható indok a levegőmegfagyasztós megjelenéseimre. meg hogy mégiscsak szeretem őket. De nem tartozom tudni az ő világuk szabályrendeleteiről.
és ezt az újkeletű lázadást nem értik. csak kitágult pupillákkal pislognak.
2010. szeptember 4., szombat
8
fél 4 múlt..eddig bírtam.elcseszett egy nap volt, és nem is tudom miért ez a keserű szájíz. talán nem kellett volna lemenni szonátába.talán.gondolom.a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek fényes körútjain a végtelennek…
tündérei hajnalba hazamennek fényes körútjain a végtelennek…
9/némi csúszással/
„…És mi itt kávézunk, dohányzunk,
mindent megpróbálunk, hogy
agyonüssük majd az időt…”
...És mi kávéztunk, dohányoztunk, ittunk, ettünk, nevettünk, beszéltünk, táncoltunk, ugráltunk, terveket szőttünk és sírtunk, csak hogy agyonüssük az időt. És el is múlt egy éjszaka, és jó volt reggel enyhe fejfájással, elmacskásodott háttal, kócos hajjal ébredni és hallgatni az alattam eldübörgő metrókat, azokra gondolni,a kik most munkába rohannak és irigykednek a magamfajtákra, majd kikászálódni az ágyból. most olyan könnyű minden, ha csak egy fél napra is az volt, legalább egy estére. Fordítottunk egyet a Göncöl szekéren, ripityomra törtünk két poharat, berúgtunk szedertől. Csak egy átlagos este volt. Ha távolról nézed őket késő éjjel, csak négy egymás felé hajló alakot látsz. Három lány, egy nő. Három szőke, egy barna. Semmi különös. Mégis körülöttük pördül egyet a világ, mert ők már csak ilyenek...
"...I have spread my dreams under your feet..."
mindent megpróbálunk, hogy
agyonüssük majd az időt…”
...És mi kávéztunk, dohányoztunk, ittunk, ettünk, nevettünk, beszéltünk, táncoltunk, ugráltunk, terveket szőttünk és sírtunk, csak hogy agyonüssük az időt. És el is múlt egy éjszaka, és jó volt reggel enyhe fejfájással, elmacskásodott háttal, kócos hajjal ébredni és hallgatni az alattam eldübörgő metrókat, azokra gondolni,a kik most munkába rohannak és irigykednek a magamfajtákra, majd kikászálódni az ágyból. most olyan könnyű minden, ha csak egy fél napra is az volt, legalább egy estére. Fordítottunk egyet a Göncöl szekéren, ripityomra törtünk két poharat, berúgtunk szedertől. Csak egy átlagos este volt. Ha távolról nézed őket késő éjjel, csak négy egymás felé hajló alakot látsz. Három lány, egy nő. Három szőke, egy barna. Semmi különös. Mégis körülöttük pördül egyet a világ, mert ők már csak ilyenek...
"...I have spread my dreams under your feet..."
2010. szeptember 2., csütörtök
...nem...
"...Nem alszom ma sem. Párnám a
gyűretlen Hold. Alatta olyan
mélység, mint amilyet a te
szemedben láttam legelső nyarunkon..."
gyűretlen Hold. Alatta olyan
mélység, mint amilyet a te
szemedben láttam legelső nyarunkon..."
10
"...zsong, jajong, busong a tájon..."
Majd egy órát ültem a kádban, teljesen kihűlt a víz, de mit tegyek, ott lehet a legjobban gondolkodni és merengni. Lassan már fája fejem a sok gondolkodástól. Vagy csak régi jó barátom, a migrén jelzi, hogy él és köszöni szépen Ő jól van. De nem erről akartam írni. Igazándiból nincs is miről írnom. Belenéztem a naplómba, hogy tavaly ilyenkor mit is csinálhattam, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem is írtam semmit július vége és szeptember hetedike között. Nem szeretnék visszamenni egy évvel az időben. Azt hiszem becsavarodnék, ha megint onnan kellene kezdenem mindent. „ez volt életem legrosszabb féléve”. Úgy február végéig, talán március elejéig biztosan. Mindig az van. Nem tudom, hogy csinálom, megváltozom-e vagy csak ilyen vagyok, de egy idő után annyira messze kerülök az egy-, vagy két évvel ezelőtti önmagamtól, hogy ha újjal mutogatnának se akarnám fölismerni azt, aki voltam. Vagy csak az válik idegenné, ami akkor körbevett? Attól viszolygok? Jó lenne, ha a belső változásnak lenne valamilyen külső nyoma, hogy ne ugyan azt az arcot, testet kelljen nézni, akihez egyszer nagyon közel voltam/ közöm volt ,de most nagyon távolra kerültünk.
Ma megállapítottam, hogy rengeteg halott hajszálam van, nem volt senki, aki jól megcibálja a grabancomat.
Képtelen vagyok tovább fent maradni, holnap este úgyis csapatás lesz, remélem. Megváltjuk a világot és felvilágosítjuk a hetven éves, fogatlan, alkoholista urakat a kocsmában, hogy a tatárjárás nem 1424-ben volt. Jó móka lesz. Gondolom.
Oh, múlni már,
Ősz! húllni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...
Majd egy órát ültem a kádban, teljesen kihűlt a víz, de mit tegyek, ott lehet a legjobban gondolkodni és merengni. Lassan már fája fejem a sok gondolkodástól. Vagy csak régi jó barátom, a migrén jelzi, hogy él és köszöni szépen Ő jól van. De nem erről akartam írni. Igazándiból nincs is miről írnom. Belenéztem a naplómba, hogy tavaly ilyenkor mit is csinálhattam, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem is írtam semmit július vége és szeptember hetedike között. Nem szeretnék visszamenni egy évvel az időben. Azt hiszem becsavarodnék, ha megint onnan kellene kezdenem mindent. „ez volt életem legrosszabb féléve”. Úgy február végéig, talán március elejéig biztosan. Mindig az van. Nem tudom, hogy csinálom, megváltozom-e vagy csak ilyen vagyok, de egy idő után annyira messze kerülök az egy-, vagy két évvel ezelőtti önmagamtól, hogy ha újjal mutogatnának se akarnám fölismerni azt, aki voltam. Vagy csak az válik idegenné, ami akkor körbevett? Attól viszolygok? Jó lenne, ha a belső változásnak lenne valamilyen külső nyoma, hogy ne ugyan azt az arcot, testet kelljen nézni, akihez egyszer nagyon közel voltam/ közöm volt ,de most nagyon távolra kerültünk.
Ma megállapítottam, hogy rengeteg halott hajszálam van, nem volt senki, aki jól megcibálja a grabancomat.
Képtelen vagyok tovább fent maradni, holnap este úgyis csapatás lesz, remélem. Megváltjuk a világot és felvilágosítjuk a hetven éves, fogatlan, alkoholista urakat a kocsmában, hogy a tatárjárás nem 1424-ben volt. Jó móka lesz. Gondolom.
Oh, múlni már,
Ősz! húllni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...
2010. szeptember 1., szerda
11/beöltöztem szövetbe komolykodva
A pillanatba belesűríteni mindent, mert nem lehet tudni, mi jön utána. Semmink nincs, csak ez a pont, két egyenes találkozásában. Kiterjedése sincs. Így állunk térben és időben, de mégis értelmezhetetlenül mindenki számára. És ez jó. Ha ők, a többiek nem értenek engem. Vagy jelen esetben minket.
És ez a bajom most. Nincs mit sűríteni. Ami most történik, még ezerszer megtörténhet, nem hangzik el semmi fontos, vagy legalábbis olyan, ami számomra az lenne. Hiába vagyok ott valahol és érzem jól magam, nem egészében vagyok jelen. Csak olyan csonkán-furcsán-félig.
„…mint a hogy ősszel nem idézi senki
az eper ízét, mert elmúlt évszak gyümölcse…”
Arra a nyári reggelre gondolok, amit nem lehet lemondani. //Csak most értettem meg, mit is jelent a nyár. Milyen íze, illata van. Kilenc perc múlva vége és én egy háromnegyed évig sóvároghatok utána.// Inkább még hajnal volt. Kimentem a lesötétített szobából a nappaliba, onnan meg az erkélyre. A város kihalt volt. Az utcák, a hidak még szürkék voltak, de a tetők, kupolák, az ég alja már vörös-arannyal ragyogott. Mezítláb, egy szál ingben álltam a teraszon, és azt éreztem, amit nem lehet elmondani, mert giccsesnek, sablonosnak tűnne. De tudtam, hogy enyém a világ. Éreztem, hogy fiatal vagyok, boldog, és hogy határtalan ez élet. Ennyire erősen utoljára két éve éreztem ezt. A Balatonban feküdtem hanyatt éjszaka, a déli parton a sekély vízben leért a karom. Éreztem a meder alján a hullámok nyomát. Sötéten úszó és laza hullámaidba lépek. Ezt mindig szerettem. A víz alatt volt a fülem, így hallgattam az osztályom fröcskölését és sivalkodását. Vége volt a gimnáziumnak, megkaptuk az érettségit, ránk szakadt a szabadság. fogadd be tékozló fiad, komor, sötét mennyország.
Álmos vagyok. Holnap megint emberek közé megyek. Kíváncsi is vagyok rájuk.
és a nap megállapítása: annyi éves vagyok, ahányadik században élünk…
És ez a bajom most. Nincs mit sűríteni. Ami most történik, még ezerszer megtörténhet, nem hangzik el semmi fontos, vagy legalábbis olyan, ami számomra az lenne. Hiába vagyok ott valahol és érzem jól magam, nem egészében vagyok jelen. Csak olyan csonkán-furcsán-félig.
„…mint a hogy ősszel nem idézi senki
az eper ízét, mert elmúlt évszak gyümölcse…”
Arra a nyári reggelre gondolok, amit nem lehet lemondani. //Csak most értettem meg, mit is jelent a nyár. Milyen íze, illata van. Kilenc perc múlva vége és én egy háromnegyed évig sóvároghatok utána.// Inkább még hajnal volt. Kimentem a lesötétített szobából a nappaliba, onnan meg az erkélyre. A város kihalt volt. Az utcák, a hidak még szürkék voltak, de a tetők, kupolák, az ég alja már vörös-arannyal ragyogott. Mezítláb, egy szál ingben álltam a teraszon, és azt éreztem, amit nem lehet elmondani, mert giccsesnek, sablonosnak tűnne. De tudtam, hogy enyém a világ. Éreztem, hogy fiatal vagyok, boldog, és hogy határtalan ez élet. Ennyire erősen utoljára két éve éreztem ezt. A Balatonban feküdtem hanyatt éjszaka, a déli parton a sekély vízben leért a karom. Éreztem a meder alján a hullámok nyomát. Sötéten úszó és laza hullámaidba lépek. Ezt mindig szerettem. A víz alatt volt a fülem, így hallgattam az osztályom fröcskölését és sivalkodását. Vége volt a gimnáziumnak, megkaptuk az érettségit, ránk szakadt a szabadság. fogadd be tékozló fiad, komor, sötét mennyország.
Álmos vagyok. Holnap megint emberek közé megyek. Kíváncsi is vagyok rájuk.
és a nap megállapítása: annyi éves vagyok, ahányadik században élünk…
2010. augusztus 31., kedd
12
Próbálom elképzelni…ahogy él ott, jár-kel, eszik, alszik…és nem megy. Idegen helyen van, nem látom körülötte a szobát, semmit. Nem tudom milyen lehet. Fogalmam sincs. Hiába emlékszem mindenre, az arcára, a szeme színének a változására, a mozdulataira. Olyan, mintha csak én találtam volna ki, csak bennem élne. Helyette arra gondolok, milyen boldog voltam Párizsban végig. És hogy leszek e még valaha ennyire gondtalan, mint most. Szabadság íze, illata, érzete volt annak az egy hétnek. Az egész nyárnak.
Még mindig nem tudtam megszokni a közelségét, a tényt hogy ’van’ és … Hogy fel lehet rúgni mindent, át lehet hágni a szabályokat, és miután megtetted, rájössz/ szembesülsz, nem tudom melyik a jobb szó, hogy mennyire hamis volt rengeteg minden,mennyire mű, talmi, könnyű mindaz, amiről azt hitted van súlya az életedben, hogy fontos, meghatároz és hozzád tartozik.
Sétálni egyedül a városban. Mennyire üres, értelmetlen, kihalt. Elmehetek a kedvenc helyeimre, várba, alagúthoz, rakpartra, vagy a kis utcákba bolyongani. Nincs meg bennem a várakozás, valami hiányzik a levegőből”... színtelen virágot lopott ölembe a holnap…”
Most a Csendesben szeretnék ülni, a félhomályban, fotelekben, irsait inni… csak beszélni, mesélni valamit. Nem gondolni a holnapokra, az őszre, az egyre sötétebb délutánokra.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.
Az eső kopogását gyűlölöm ilyenkor. A boldogtalanságot jelenti nekem. Ősszel sokszor voltam szomorú, majd mindig akkor hagytak el. Ilyenkor feküdtem egyedül az ágyban és semmi más zaj nem volt éjszakákon keresztül csak ez az idegesítő, fémet érő vízhang. Szomorú csepegés. Igen, valahogy így:
Mert már megint jönnek azok a fellegek,
megint eső lesz.
Megint sár lesz és ólmos ködburok
a lélek körül.
Éjszaka megint fennülhetek ébren,
hallgatni, amint a végnélküli eső
paskolja a falakat és zubognak a csatornák.
Megint, megint és már nem is remélem,
hogy vége lesz.
Honnan tudom, hogy egy kockacukor épp hanyatt van döntve???
Amúgy meg odáig süllyedtem, hogy gossip girlt nézek. És idegesít. Annyira mű mindenki. Anyuka 18 éves lánnyal harmincnak néz ki, apuka szintén. Esetlen /értsd: balfasz/ szépfiú undorítóan sima babaképű. A rosszfiú meg gerinctelen gazdag féreg, és így unalmas. Ott lett elegem, amikor a második epizódban a kiscsaj kidobja az utcán egy nyilvános kukába a telefonját, amin előtte a barátai fotóit nézegette. Egy valami tetszik benne. Szurkolhatok annak a csajnak, aki a legjobb barátnője pasijával finoman szólva is összekavart.
Még mindig nem tudtam megszokni a közelségét, a tényt hogy ’van’ és … Hogy fel lehet rúgni mindent, át lehet hágni a szabályokat, és miután megtetted, rájössz/ szembesülsz, nem tudom melyik a jobb szó, hogy mennyire hamis volt rengeteg minden,mennyire mű, talmi, könnyű mindaz, amiről azt hitted van súlya az életedben, hogy fontos, meghatároz és hozzád tartozik.
Sétálni egyedül a városban. Mennyire üres, értelmetlen, kihalt. Elmehetek a kedvenc helyeimre, várba, alagúthoz, rakpartra, vagy a kis utcákba bolyongani. Nincs meg bennem a várakozás, valami hiányzik a levegőből”... színtelen virágot lopott ölembe a holnap…”
Most a Csendesben szeretnék ülni, a félhomályban, fotelekben, irsait inni… csak beszélni, mesélni valamit. Nem gondolni a holnapokra, az őszre, az egyre sötétebb délutánokra.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.
Az eső kopogását gyűlölöm ilyenkor. A boldogtalanságot jelenti nekem. Ősszel sokszor voltam szomorú, majd mindig akkor hagytak el. Ilyenkor feküdtem egyedül az ágyban és semmi más zaj nem volt éjszakákon keresztül csak ez az idegesítő, fémet érő vízhang. Szomorú csepegés. Igen, valahogy így:
Mert már megint jönnek azok a fellegek,
megint eső lesz.
Megint sár lesz és ólmos ködburok
a lélek körül.
Éjszaka megint fennülhetek ébren,
hallgatni, amint a végnélküli eső
paskolja a falakat és zubognak a csatornák.
Megint, megint és már nem is remélem,
hogy vége lesz.
Honnan tudom, hogy egy kockacukor épp hanyatt van döntve???
Amúgy meg odáig süllyedtem, hogy gossip girlt nézek. És idegesít. Annyira mű mindenki. Anyuka 18 éves lánnyal harmincnak néz ki, apuka szintén. Esetlen /értsd: balfasz/ szépfiú undorítóan sima babaképű. A rosszfiú meg gerinctelen gazdag féreg, és így unalmas. Ott lett elegem, amikor a második epizódban a kiscsaj kidobja az utcán egy nyilvános kukába a telefonját, amin előtte a barátai fotóit nézegette. Egy valami tetszik benne. Szurkolhatok annak a csajnak, aki a legjobb barátnője pasijával finoman szólva is összekavart.
2010. augusztus 30., hétfő
13/I was born to bring trouble to wherever
fáradt vagyok...még adós vagyok, tudom, egy gólyatábori beszámolóval...a mai napban /tegnapiban/ az volt a jó, hogy gyorsan eltelt. és az volt a rossz, hogy megtudtam M. beteg, és sajnálom őt, és megint úgy érzem, mennyire igazságtalan az élet, mert ő nem ezt érdemli, és amúgy is annyi baja van..."bárányhimlő által okozott ideg- és bőrgyulladás. A bárányhimlőt követően a vírus élve maradhat a gerincvelő hátsó szarvában lévő érző idegsejtekben. Az idegsejtek szétesése és/vagy az immunrendszer gyengülése során a vírus kilép a gerincvelői fő érző idegtörzsek ("ideggyökök") mentén és az emberi szervezetre is jellemző ősi szelvényezettségnek megfelelően egy szelvényben, vagyis a mellső felszín középvonalában véget érő övszerű alakzatban ideg- és bőrgyulladást okoz"...e miatt csúszik a szokásos őszi ötös borospincés találkánk. amit viszont annyira nem bánok, tekintve a hangulat fagyos voltát. helyette viszont valamivel mulatni kell az időmet. de most annyi ember van körülöttem, valahogy az újdonság várástól pezseg a levegő...én nem, de köröttem igen sokat be vannak zsongva, így talán magával ragad a hangulat, és kicsit én is érezhetem úgy, hogy történik valami.mert e nélkül ez a 13 nap még borzasztó soknak tűnik. ma ennyire futotta, ez is inkább nyavalygás, és remélem nem fogok rosszat álmodni, bár tekintve a kimerültségemet,amit produkálok, az nem alvás, hanem ájulás.
2010. augusztus 29., vasárnap
2010. augusztus 25., szerda
18
Ha tudok repülni, hát tudok, nem tartozik az senkire.
Tóth Krisztát nem tudom, hogy szeretem-e. a verseit igen. a novellái nekem túl nyersek. hidegek. fehér kockaél.télen, januárban.
21 lettem, sors, nyiss nekem tért.most túl fáradt vagyok ezen elgondolkodni.
Íme hát húsz éves lettem. Megleltem hazámat helyett csak az időm múlik, és nem lelek benne se hazát se hont se helyet. Mégis itt vagyok. Azaz ez a levés nem lehet ittben, mert az időben van, és hely és idő egyszerre nem lehet. De,hát gondolkodom, tehát vagyok. A hol az már mellékes. Bár most mégis ezzel a hollal, meddiggel kellene számot vetni. Vagyok. Két évtizede vagyok. Lehetne egy lista, hol jártam, mit láttam, kit szerettem, mibe hittem, mit tettem. És ez mind nem én vagyok. Ezernyi pálfordulás után hogyan mesélhetnének rólam a tetteim, arról, hogy ki vagyok most, 20 évesen? Nem kell túl dramatizálni, nem érzek semmit, nem történt semmi, csak ilyenkor úgy érzem az idő a nyakamba szakad. Ilyenkor láttatni engedi magát. Van viszonyítási pontom. Tavaly london, talán camden town, azelőtt erdély, aztán még előtte vizitúra…furcsa.álmos vagyok most nagyon.
tavaly ennyire futotta. azóta egy újabb pálfordulás. az idő telik.
Tóth Krisztát nem tudom, hogy szeretem-e. a verseit igen. a novellái nekem túl nyersek. hidegek. fehér kockaél.télen, januárban.
21 lettem, sors, nyiss nekem tért.most túl fáradt vagyok ezen elgondolkodni.
Íme hát húsz éves lettem. Megleltem hazámat helyett csak az időm múlik, és nem lelek benne se hazát se hont se helyet. Mégis itt vagyok. Azaz ez a levés nem lehet ittben, mert az időben van, és hely és idő egyszerre nem lehet. De,hát gondolkodom, tehát vagyok. A hol az már mellékes. Bár most mégis ezzel a hollal, meddiggel kellene számot vetni. Vagyok. Két évtizede vagyok. Lehetne egy lista, hol jártam, mit láttam, kit szerettem, mibe hittem, mit tettem. És ez mind nem én vagyok. Ezernyi pálfordulás után hogyan mesélhetnének rólam a tetteim, arról, hogy ki vagyok most, 20 évesen? Nem kell túl dramatizálni, nem érzek semmit, nem történt semmi, csak ilyenkor úgy érzem az idő a nyakamba szakad. Ilyenkor láttatni engedi magát. Van viszonyítási pontom. Tavaly london, talán camden town, azelőtt erdély, aztán még előtte vizitúra…furcsa.álmos vagyok most nagyon.
tavaly ennyire futotta. azóta egy újabb pálfordulás. az idő telik.
2010. augusztus 24., kedd
"Teenage Dream"
:-D
Védtelen vagyok, még nem száradt meg a lakk a körmömön
Akkor most előre meg kéne írnom több napi mondanivalómat, de nem tudom. Vagyis…azt hittem könnyebb lesz…nem is igazán gondoltam bele, milyen lesz… de felesleges minden nap ezen nyávognom, ha nem oldalak meg probléma, hagylak feküdni az ágyon, ha nincs nő, jó a csillag… érdekesebb lenne, ha például a halálom után felbontandó ’mappa’ tartalmából osztanék meg ezt azt? Elvileg van időzítő a blogon…
19
„leintve részegen a hűvös ész szavát,
neveddel verni fel a néma éjszakát!”
Mégis miről írhatnék ma? Nem akarok itt lenni. Nem akarok semmit se csinálni. Tudom, nyavalygok. Ma hajnalban öt körül aludtam el. Legközelebb valaki üsse ki a kávés bögrét a kezemből.
Leeresztettük a vizet a medencéből. Akkor most már itt a nyár vége? Nem akarom, hogy ennek a nyárnak vége legyen. Ez egy ’olyan’ nyár volt./az utóize hasonló a kilencedik utánihoz/ Amit még évek múltán is emlegetni fogok. Három mondatban háromszor hangzott el a nyár szó. Szabad volt, és végtelennek tűnt. Nem voltak korlátok se szabályok. Két hét maradt belőle, és ezzel se tudok úgy igazán mit kezdeni. Ha tavasszal nem úgy alakult volna az életem, ahogy, akkor most biztos fogadkoznék, hogy ez egy új kezdet lesz…
Azt mondják, Orfeusz bűne a hitetlenség volt, nem bízott az isteneiben és visszafordult az utolsó pillanatban, hogy tényleg ott van e mögötte a szerelmese. És ott volt, és utoljára pillantott rá és elvesztette. Pedig az egyetlen volt, aki képes volt meglágyítani Perszephoné és Hádész szívét. Egyetlen esélye volt, és mai szóval élve: elszúrta. Ez hogy jutott most eszembe? Ma hajnalban bevillant egy kép a Reconstructionból, /a metrós/. Arról meg az jutott eszembe, hogy mi a legeslegszomorúbb abban a filmben, szerintem. Az, hogy a két nő ugyanaz. Ugyanaz a színésznő játssza, és ezért valahol értelmetlen minden. Otthagyni valakit valaki másért, aki valójában ugyan az, és ezzel minden tönkre megy, felborul, de mégis helyére is billen valami a világban, mert a férfi megtalált valamit. Túl sok a határozatlan névmás. Tudom, hogy nem kell mondanom, de azért mégis: ez csak egy film... csak egy kitaláció. és mégis fáj...
...............................................................
Ma mégis történt már valami, voltbarát nagyon lehangoltan hívott, épp vonaton jött haza Stuttgartból, csak boldog szülinapot akart kívánni, meg találkozni, hogy beszélgessünk. Meg szerinte olyan a hangom, mintha valaki húzná a hajamat, nincs e valami bajom. Mondom nincsen, erre: ahamm. Nem tudok mit kezdeni az emberekkel. De majd pár üveg sörtől mindenki elfelejti…Voltbarátnő, már ha van ilyen szó lány szájából, szintén jelentkezett, hogy bulizni fogunk szeptember elején, szülinapot ünnepelni, egy fiúét. Nem tudom miért vagyok ilyen mazochista, hogy direkt odamegyek, napokat töltök velük, és elviselem a vádló pillantásokat, a kínos csöndeket…ezt az egészet. Régen csak jól éreztük magunkat, és mulattuk az időt, szórakozás gyanánt… de most már valahogy sokkal súlyosabb minden, az ő részükről. Persze, értem én, meg tudom… de ez így akkor is értelmetlen. Nekem nincs jogom senkit kioktatni, mert nem tudok semmit, felelőtlen vagyok meg hülye, biztos, ó hogyne, és égjen el a lepke, ha a láng közelébe téved. Csak én nem lepke vagyok, hanem szeretném azt hinni, hogy láng. Ezt persze nem mondhatom ki. És boldog vagyok. Akkor lehet, hogy mégiscsak én csinálom jól?
Most megint sikerült jól felhúzni magamat. Nem baj, holnap remélhetőleg sok jófej, illuminált emberrel fogok mulatni a balatoni éjszakában, és nem kell erre gondolnom, se arra, hogy 18 nap… meg arra se, hogy öregedtem egy évet. Már megint. És még mindig szemtelenül fiatal vagyok.
Azért nagyon egyedül érzem magam. Néha. Idegen mindenki. Pont azok nincsenek most itt mellettem, akikkel semmi sem idegen. Ki Velencében, ki Újvilágban.
De hát ezért vagyok nagylány, hogy én már így is…nekem már így is…csak értelmetlen(ebb)
neveddel verni fel a néma éjszakát!”
Mégis miről írhatnék ma? Nem akarok itt lenni. Nem akarok semmit se csinálni. Tudom, nyavalygok. Ma hajnalban öt körül aludtam el. Legközelebb valaki üsse ki a kávés bögrét a kezemből.
Leeresztettük a vizet a medencéből. Akkor most már itt a nyár vége? Nem akarom, hogy ennek a nyárnak vége legyen. Ez egy ’olyan’ nyár volt./az utóize hasonló a kilencedik utánihoz/ Amit még évek múltán is emlegetni fogok. Három mondatban háromszor hangzott el a nyár szó. Szabad volt, és végtelennek tűnt. Nem voltak korlátok se szabályok. Két hét maradt belőle, és ezzel se tudok úgy igazán mit kezdeni. Ha tavasszal nem úgy alakult volna az életem, ahogy, akkor most biztos fogadkoznék, hogy ez egy új kezdet lesz…
Azt mondják, Orfeusz bűne a hitetlenség volt, nem bízott az isteneiben és visszafordult az utolsó pillanatban, hogy tényleg ott van e mögötte a szerelmese. És ott volt, és utoljára pillantott rá és elvesztette. Pedig az egyetlen volt, aki képes volt meglágyítani Perszephoné és Hádész szívét. Egyetlen esélye volt, és mai szóval élve: elszúrta. Ez hogy jutott most eszembe? Ma hajnalban bevillant egy kép a Reconstructionból, /a metrós/. Arról meg az jutott eszembe, hogy mi a legeslegszomorúbb abban a filmben, szerintem. Az, hogy a két nő ugyanaz. Ugyanaz a színésznő játssza, és ezért valahol értelmetlen minden. Otthagyni valakit valaki másért, aki valójában ugyan az, és ezzel minden tönkre megy, felborul, de mégis helyére is billen valami a világban, mert a férfi megtalált valamit. Túl sok a határozatlan névmás. Tudom, hogy nem kell mondanom, de azért mégis: ez csak egy film... csak egy kitaláció. és mégis fáj...
...............................................................
Ma mégis történt már valami, voltbarát nagyon lehangoltan hívott, épp vonaton jött haza Stuttgartból, csak boldog szülinapot akart kívánni, meg találkozni, hogy beszélgessünk. Meg szerinte olyan a hangom, mintha valaki húzná a hajamat, nincs e valami bajom. Mondom nincsen, erre: ahamm. Nem tudok mit kezdeni az emberekkel. De majd pár üveg sörtől mindenki elfelejti…Voltbarátnő, már ha van ilyen szó lány szájából, szintén jelentkezett, hogy bulizni fogunk szeptember elején, szülinapot ünnepelni, egy fiúét. Nem tudom miért vagyok ilyen mazochista, hogy direkt odamegyek, napokat töltök velük, és elviselem a vádló pillantásokat, a kínos csöndeket…ezt az egészet. Régen csak jól éreztük magunkat, és mulattuk az időt, szórakozás gyanánt… de most már valahogy sokkal súlyosabb minden, az ő részükről. Persze, értem én, meg tudom… de ez így akkor is értelmetlen. Nekem nincs jogom senkit kioktatni, mert nem tudok semmit, felelőtlen vagyok meg hülye, biztos, ó hogyne, és égjen el a lepke, ha a láng közelébe téved. Csak én nem lepke vagyok, hanem szeretném azt hinni, hogy láng. Ezt persze nem mondhatom ki. És boldog vagyok. Akkor lehet, hogy mégiscsak én csinálom jól?
Most megint sikerült jól felhúzni magamat. Nem baj, holnap remélhetőleg sok jófej, illuminált emberrel fogok mulatni a balatoni éjszakában, és nem kell erre gondolnom, se arra, hogy 18 nap… meg arra se, hogy öregedtem egy évet. Már megint. És még mindig szemtelenül fiatal vagyok.
Azért nagyon egyedül érzem magam. Néha. Idegen mindenki. Pont azok nincsenek most itt mellettem, akikkel semmi sem idegen. Ki Velencében, ki Újvilágban.
De hát ezért vagyok nagylány, hogy én már így is…nekem már így is…csak értelmetlen(ebb)
)
...csak körmeink sápadt félholdja ragyog...
ez most a tipikusan húbazdmeg sor. vagy csak késő van már?
ez most a tipikusan húbazdmeg sor. vagy csak késő van már?
2010. augusztus 23., hétfő
20
Milyen szánalmas ( lenne). Volt régen egy borsodis sörnyitóm, ami, amikor használtam, megszólalt. Valami olyasmit mondott, hogy: hát fiúk, ma sem éltünk hiába. Csak oda akartam kilyukadni, hogy persze, reklám, de mennyire nem elég egy sör ahhoz, hogy nyugtával így dicsérjem a napot.
Nos, akkor beszélgessünk, 7000 km távolságból. Igazándiból a lényeget tekintve mindegy, hogy csak 25 km-re van Budán vagy New Yorkban, és azért nincs itt.
„…követelem az arany, selyem, gyémánt, bíbor meg fogalmam sincs milyen szíveimet facebookon, csak hogy megnyugodjon a pici lelkem…mert bár a dal úgy szól, hogy la donna e mobile, az élet olyan kiszámíthatatlan, és inkább jobb feleslegesen jártatni a számat meg rongyosra beszélni, mint a bizonytalanság. Esetleg a szívek mellé még némi szívhez szóló idézet, mondjuk egy olyan szuper könyvből( regénynek nem nevezem akkor se, mert az meggyalázás), mint a Twilight, mert az olyan szép szerelmes történet, meg mély meg minden, tökre odavannak egymásért, nem?szóval ezek után(de ez csak egy napi adag ám!) talán hajlandó vagyok elhinni, hogy valamit számít neked ez az egész….”
Juhéjj…nem, nem unatkozom ám. / amúgy tényleg nem, ez nem unalom hanem a várakozás… csak már elszoktam tőle/ ... halló halló halló hallucináció, csak a szerelem eleven elemem, valahol elveszett, veszettül keresem, sehol se talállak téged életem...
Fordhoz és Arthurhoz menekültem, nos ez az eredmény. Rossz ötlet volt, nem épp az épelméjűség felé billentik a mérleget. Túl sokat írok, az elmúlt 2 napban, és ide csak a töredéke kerül föl (öncenzúra) , és folyton beszélek valakihez, ami abszolút értelmetlen, de tekintve a kommunikációs csatornák szerény voltát, ez maradt. És még nem szólt rám, hogy unná:-) .
Nézegettem a földgömbömön, mégis fel tudjam fogni, mennyire messze ment. Nem állítom, hogy teljes mértékben sikerült. Itthon még mindig velem van, egészen közel/például az illata a kispárnámban/. A dolgokat valahogy úgy nézem, hogy neki hogyan fogom elmesélni. Ma például pont úgy pizzát csináltunk, mint nemrég éjszaka, de most csak két féle sonka meg szalonna volt rajta, és végig Black Sabbath meg Iron Maiden üvöltött.
Ja és délután kettőig aludtam, próbálom azzal hitegetni magam, hogy kell ez, a gólyatáborra töltöm fel magam.
Meg ürítem a májamat, már legalább két napja nem ittam semmit:).
Meg zaklatom a régi ismerőseimet, hogy foglalkozzanak velem ( hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen…) , de aztán rájövök, hogy ami igazán hiányzik az csak egy görbe este L.val. Már nagyon rosszul áll a világ szénája, ráfér némi megváltás. Ha ez ugyan segít rajta.
Szóval ennél még New York is izgalmasabb.Gondolom.
Nos, akkor beszélgessünk, 7000 km távolságból. Igazándiból a lényeget tekintve mindegy, hogy csak 25 km-re van Budán vagy New Yorkban, és azért nincs itt.
„…követelem az arany, selyem, gyémánt, bíbor meg fogalmam sincs milyen szíveimet facebookon, csak hogy megnyugodjon a pici lelkem…mert bár a dal úgy szól, hogy la donna e mobile, az élet olyan kiszámíthatatlan, és inkább jobb feleslegesen jártatni a számat meg rongyosra beszélni, mint a bizonytalanság. Esetleg a szívek mellé még némi szívhez szóló idézet, mondjuk egy olyan szuper könyvből( regénynek nem nevezem akkor se, mert az meggyalázás), mint a Twilight, mert az olyan szép szerelmes történet, meg mély meg minden, tökre odavannak egymásért, nem?szóval ezek után(de ez csak egy napi adag ám!) talán hajlandó vagyok elhinni, hogy valamit számít neked ez az egész….”
Juhéjj…nem, nem unatkozom ám. / amúgy tényleg nem, ez nem unalom hanem a várakozás… csak már elszoktam tőle/ ... halló halló halló hallucináció, csak a szerelem eleven elemem, valahol elveszett, veszettül keresem, sehol se talállak téged életem...
Fordhoz és Arthurhoz menekültem, nos ez az eredmény. Rossz ötlet volt, nem épp az épelméjűség felé billentik a mérleget. Túl sokat írok, az elmúlt 2 napban, és ide csak a töredéke kerül föl (öncenzúra) , és folyton beszélek valakihez, ami abszolút értelmetlen, de tekintve a kommunikációs csatornák szerény voltát, ez maradt. És még nem szólt rám, hogy unná:-) .
Nézegettem a földgömbömön, mégis fel tudjam fogni, mennyire messze ment. Nem állítom, hogy teljes mértékben sikerült. Itthon még mindig velem van, egészen közel/például az illata a kispárnámban/. A dolgokat valahogy úgy nézem, hogy neki hogyan fogom elmesélni. Ma például pont úgy pizzát csináltunk, mint nemrég éjszaka, de most csak két féle sonka meg szalonna volt rajta, és végig Black Sabbath meg Iron Maiden üvöltött.
Ja és délután kettőig aludtam, próbálom azzal hitegetni magam, hogy kell ez, a gólyatáborra töltöm fel magam.
Meg ürítem a májamat, már legalább két napja nem ittam semmit:).
Meg zaklatom a régi ismerőseimet, hogy foglalkozzanak velem ( hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen…) , de aztán rájövök, hogy ami igazán hiányzik az csak egy görbe este L.val. Már nagyon rosszul áll a világ szénája, ráfér némi megváltás. Ha ez ugyan segít rajta.
Szóval ennél még New York is izgalmasabb.Gondolom.
2010. augusztus 22., vasárnap
21
Nem a gramm…Ennyi nap. /Every time I'm far from home I am never quite alone/ meg három nap, amíg ennyi év lesz, amit leróttam a tartozásomból. Akkor Amerikában kaphatnék alkoholt, meg játszhatnék a szerencsémmel. Húdejó. Ó, igen Amerika. Egy fehér folttal kevesebb. Eddig semmit sem jelentett, csak egy színes, körbehatárolt terület a térképeken és évszámok. gyorskaják, dagadt emberek, filmek, sivatagok, lobogók, felhőkarcolók. Klisék. Soha nem gondolkodtam el rajta, nem érdekelt, nem volt közöm hozzá- ergo közömbös voltam,na. De azt hiszem az elkövetkezendő napokban kicsit gyakrabban az eszembe fog jutni. és nem azt fogja jelenteni, mint eddig, sőt, az összes eddigi jelentése érdektelen lesz , vagy csak az ő vonatkozásban lesz fontos.
Az ember sokáig reménykedik, hogy az idő csupán illúzió ( az ebédidő meg ugye kétszeresen is az), és valami csoda folytán megáll, vagy esetleg kiderül, hogy tudom irányítani, lassítani. De persze nem. Még négy nap van 22.ig, aztán csak kettő, végül egyetlen éjszaka… még ez is úgy tűnt, hogy rengeteg és nem lesz vége. Most meg arra gondolok, hogy tegnapelőtt arra gondoltam, hogy holnapután itt fogok ülni, és erre fogok gondolni. Mármint arra, hogy az akkor köztünk levő két centiméternyi távolság több mint 7000 kilométernyire nő, és egy atlanti óceán kerül a testek közé. / és a reménykedést felváltja a beletörődés/…és…Akkor üdv üres napok. Üres lett a város. Nem kell majd figyelnem az utcákat, arcéleket, a telefonom kijelzőjét, mert tudom, hogy igazán fontos dolgok nem történnek. Időmulatás, ahelyett hogy tölteném. A. terv: hogy átalszom ezt a három hetet, hosszabb- rövidebb megszakításokkal. Vagy B.) átmúlatom, gólyatábor, régi ismerősök, kocsmák, a kötelező féléves pofavizitek és lelkizések várnak rám. Persze azért lesz benne jó is, mert még maradt két, /L.D./( esetleg három /P./) ember a városban, akikkel telik az idő, és „ most történhet valami fontos” érzése megvan. Vagy harmadik lehetőség, (C.)megnézzük L. val Bergman, Fellini, Bonuel összest, és el is telt két hét, a maradék időben meg kiolvasom az összes félbehagyott könyvet. Esetleg Martytól elkérem a verdáját:-) ,vaagy, zseniáál…elhatározom, hogy néhány hétig citrom leszek, és azzal fogok szórakozni egész idő alatt, hogy gin-tonikba ugrálok.
egy nap három kettő. A hajnali még együtt. A többi nem. Egyre messzebb.
Az ember sokáig reménykedik, hogy az idő csupán illúzió ( az ebédidő meg ugye kétszeresen is az), és valami csoda folytán megáll, vagy esetleg kiderül, hogy tudom irányítani, lassítani. De persze nem. Még négy nap van 22.ig, aztán csak kettő, végül egyetlen éjszaka… még ez is úgy tűnt, hogy rengeteg és nem lesz vége. Most meg arra gondolok, hogy tegnapelőtt arra gondoltam, hogy holnapután itt fogok ülni, és erre fogok gondolni. Mármint arra, hogy az akkor köztünk levő két centiméternyi távolság több mint 7000 kilométernyire nő, és egy atlanti óceán kerül a testek közé. / és a reménykedést felváltja a beletörődés/…és…Akkor üdv üres napok. Üres lett a város. Nem kell majd figyelnem az utcákat, arcéleket, a telefonom kijelzőjét, mert tudom, hogy igazán fontos dolgok nem történnek. Időmulatás, ahelyett hogy tölteném. A. terv: hogy átalszom ezt a három hetet, hosszabb- rövidebb megszakításokkal. Vagy B.) átmúlatom, gólyatábor, régi ismerősök, kocsmák, a kötelező féléves pofavizitek és lelkizések várnak rám. Persze azért lesz benne jó is, mert még maradt két, /L.D./( esetleg három /P./) ember a városban, akikkel telik az idő, és „ most történhet valami fontos” érzése megvan. Vagy harmadik lehetőség, (C.)megnézzük L. val Bergman, Fellini, Bonuel összest, és el is telt két hét, a maradék időben meg kiolvasom az összes félbehagyott könyvet. Esetleg Martytól elkérem a verdáját:-) ,vaagy, zseniáál…elhatározom, hogy néhány hétig citrom leszek, és azzal fogok szórakozni egész idő alatt, hogy gin-tonikba ugrálok.
egy nap három kettő. A hajnali még együtt. A többi nem. Egyre messzebb.
2010. augusztus 19., csütörtök
perec
...Nem sírok, édes, csak így választom ki a pereccel bekerülő szükségesnél nagyobb mennyiségű sót...
meg persze:
..A szíved, mint a megszáradt perec,
törjön ketté, ha véle mást szeretsz...
én imádom Varró Danit.ez most egy komoly vallomás volt.
meg persze:
..A szíved, mint a megszáradt perec,
törjön ketté, ha véle mást szeretsz...
én imádom Varró Danit.ez most egy komoly vallomás volt.
2010. augusztus 16., hétfő
...mélységes...
na jó,csak nem szeretek rádöbbenni, mennyire átlagos volt az, ami számomra különlegesnek tűnt, mert mégiscsak az életem volt. vagy valami hasonló.
2010. augusztus 15., vasárnap
múltnak kútja is van
komoly fizikai fájdalmat jelent visszaolvasni kamaszkorom legsötétebb éveiből származó naplóimat.
áoú
nem is tudtam, hogy ennyi mindenkibe szerelmes voltam. akár egyszerre öt srácba is. vagy hatan lányok ugyanabba a srácba. kémhálózatokat működtettünk. szerencsétlen gyerek.minden héten dráma volt, örök barátságok mentek majdnem tönkre. persze csak majdnem. kibékülésekkor szinte szerelmet vallottunk egymásnak. féltékenységi rohamot kaptunk, ha a reggeli kakaóért mással ment le. ha nem nekem mondta el, ki az aktuális szíve választottja.
áoú
azt hiszem nem nagyon akarok szembenézni akkori önmagammal...azaz azzal, aki kereste a mostani énemet.
nem vállalok közösséget holmi labilis, önmagát kifejezni képtelen, zavaros agyú idegennel.bármiféle azonosság csupán a véletlen műve, illúzió, álom, kitaláció.
talán az öntudatát és a sértett igazságérzetét irigylem.
mert most már soha nem fogom tudni elfelejteni azt, amiről akkor azt sem tudtam, hogy létezik.
áoú
nem is tudtam, hogy ennyi mindenkibe szerelmes voltam. akár egyszerre öt srácba is. vagy hatan lányok ugyanabba a srácba. kémhálózatokat működtettünk. szerencsétlen gyerek.minden héten dráma volt, örök barátságok mentek majdnem tönkre. persze csak majdnem. kibékülésekkor szinte szerelmet vallottunk egymásnak. féltékenységi rohamot kaptunk, ha a reggeli kakaóért mással ment le. ha nem nekem mondta el, ki az aktuális szíve választottja.
áoú
azt hiszem nem nagyon akarok szembenézni akkori önmagammal...azaz azzal, aki kereste a mostani énemet.
nem vállalok közösséget holmi labilis, önmagát kifejezni képtelen, zavaros agyú idegennel.bármiféle azonosság csupán a véletlen műve, illúzió, álom, kitaláció.
talán az öntudatát és a sértett igazságérzetét irigylem.
mert most már soha nem fogom tudni elfelejteni azt, amiről akkor azt sem tudtam, hogy létezik.
2010. augusztus 11., szerda
Faludy
...
Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad;
nézésed kék halai bennem úsznak;
megérezlek, ha még a sarkon túl vagy.
Te vagy a tükör, hol magamra látok;
az ablak: abból nézem a világot,
s a labirintus: mindig benned járok.
...
Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad;
nézésed kék halai bennem úsznak;
megérezlek, ha még a sarkon túl vagy.
Te vagy a tükör, hol magamra látok;
az ablak: abból nézem a világot,
s a labirintus: mindig benned járok.
...
2010. augusztus 7., szombat
"...Igaz-e, hogy érezlek most is,amikor messzire vagy tõlem? Mért hagytál el, hogyha kívánsz, ha bennem lehetsz csak ünneplõben. Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?Mért fáradnak el a rohanók? Mért rág szú-módra szét a tenger karcsú, viharra teremtett hajót?... Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém, mint szép, szikrázó mennykõ a tóba!
De megégetnõk-e a világot, vonagló lángokként összefonódva? S pocsolyákba árkolt bús arcomba birnál-e nézni, ha én is belelátnék?... Ó asszonyom, te balga, te bolond, játszót-játszó, ostoba, semmi játék!..."
J.A.
De megégetnõk-e a világot, vonagló lángokként összefonódva? S pocsolyákba árkolt bús arcomba birnál-e nézni, ha én is belelátnék?... Ó asszonyom, te balga, te bolond, játszót-játszó, ostoba, semmi játék!..."
J.A.
2010. június 25., péntek
hidak
Idegen este volt. Vannak ilyen napok, amik egyszerűen nem tartoznak hozzá, nem érik el a bőre felszínét. Vagyis ez rossz megfogalmazás, mert persze hogy bennük él, és a bőrére tapad minden, mégis súlytalan volt az egész nap. Látta az embereket, de nem volt köze hozzájuk. Éhes se volt, nem evett semmit. Szmog volt és sütött a nap, ettől az egész város ezüstösen légnemű lett. A hidakon sétált- át az egyiken, vissza a másikon. Cikkcakkban. Mintha két szerető között ingadozna, de igazából csak ő tudja, hogy az egyetlen hely, ahol otthon van: az a víz fölött. Amíg az egyiktől elér a másikig. Út közben emlékké válik minden, és a túlparton már érvényét veszti az, ami ideát történt, és fordítva. A víz megőrzi a titkait, gyorsan tovarohan ’alig hallottam sorsomba merülten, hogy fecseg a felszín s hallgat a mély.’ szeretett menetközben lenni. Tudta, hogy nem tartozik senkihez, és azok, akik annyira vágytak rá, akik ott akarták tartani a saját partjukon, lerombolva a hidakat- azok is csak azért, mert mindig elment. Ha ez a tulajdonság- a billegés- hiányzott volna belőle érdektelen lett volna. Unták volna egy idő után, hogy mindig ott van. Így viszont lehetett várni rá. Esélyt adott nekik arra, hogy ez a várakozás- a bármelyik percben itt lehet érzése - bearanyozza az életüket. Mert tudta, várni a legjobb dolog. Olyankor van értelme az utaknak, mert valaki közeledi feléjük, ilyenkor jó rágondolni, hogy ott fut a talpaik alatt, és Ő is azon jár már valahol, és ez összeköti őket, elhozza Őt. Ha valakire vár, történjen bármi körülötte, ki lehet bírni. A várakozásban benne van az egész jövő, és akkor még láthatod tökéletesnek, illúziókba ringathatod magad, elképzelheted, hogy milyen lesz. Arra sohase gondoltak, hogy Ő is vár valakit. Nem láttak túl a saját világukon. A bőréig jutott csak el minden érintés, babráltak a hajával, csókolták, szerették a maguk módján, de soha senkinek nem jutott eszébe hogy a mutató ujját az álla alá tegye - kicsit megemelje a fejét és Ránézzen, bele a szemébe. Így idegen marad mind. Nem tartoztak igazán hozzá, súlytalanul teltek el az évek, tejüveg mögött mozgó alakokat látott, csak a testek körvonalára emlékezett, nem az arcokra, a hangokra. Csak Ő volt meg a hidak. Szerette a hidakban azt, hogy olyan irreálisak. Nekifeszülnek a partoknak, homorúan, és az emberek jönnek-mennek innen oda onnan ide, de ők nem tartoznak sehova. Egyik parthoz se. A hídon az ember valamiféle téren és időnkívüliségbe kerül, a víznek nincs ideje, nem változik- pont azért mert folyton másmilyen- túl gyorsan ölt ezer új alakot- nem látod a változását, mert ez a lénye. Vagy néha arra gondolt, hogy mi van, ha a két part szerelmes egymásba? És mindketten tudják, hogy ők ketten soha nem találkozhatnak. Mert akkor már nem partok lennének, és a másikban pont ezt szeretik, hogy különállóak. A hidak kötik össze csak őket. Kapcsok a két test között, ölelésre lendített karok, gyűlölik a folyót, mert közéjük állt, mert azt gondolják, a másik vele csalja meg őt, ahogy hozzásimul, locsog és suttog a fülébe. Nem tudják, hogy a víz csak kábítja őket, hazudozik, tréfálkozik. És a mélyben, ami úgy hallgat, egy lányról álmodik, aki ott sétál fönt, elérhetetlen magasban.
tanulság?az ember ne írjon részegen. vagy csak úgy írjon, de akkor vissza is ittasan olvassa.mint akkor régen. nagyon régen. lassan éjjel kettő. aludni kéne, de a koffein nem enged.ehelyett sorban szedem elő magamat a múltból. és ezt találtam. idióta...
tanulság?az ember ne írjon részegen. vagy csak úgy írjon, de akkor vissza is ittasan olvassa.mint akkor régen. nagyon régen. lassan éjjel kettő. aludni kéne, de a koffein nem enged.ehelyett sorban szedem elő magamat a múltból. és ezt találtam. idióta...
2010. június 20., vasárnap
:-D... Tosca...
Számtalan történet kering a Tosca kaotikus és baklövésekkel teli előadásairól. Ezek közül kettő legendássá vált, bár igazságukat máig vitatják. Az első egy 1960-as New York-i produkció. A címszerepet éneklő primadonna különféle kéréseivel és dühkitöréseivel rendkívül népszerűtlenné tette magát – elannyira, hogy a színfalak mögött dolgozó személyzet úgy döntött, bosszút áll rajta. Az utasítás szerint az opera végén Toscának le kell ugrania az Angyalvár oromzatáról, miután szerelmét kivégezték. Általában biztonságosan földet ért egy speciális matracon. A legendák szerint ezen ominózus előadáson a személyzet a matracot egy különösen rugalmas trambulinnal cserélte fel. Tosca drámai ugrásának hatása rövid ideig tartott, mivel az énekesnő többször is újra meg újra felbukkant a mellvéd fölött, dühtől ordítva. A másik történet szerint egy 1961-es San Franciscó-i előadáson egy csapat, próbát alig látott statisztát küldtek a színpadra kivégzőosztagnak. Az instrukció szerint be kellett menniük kivégezni az elítéltet, majd feletteseik után elhagyni a színpadot. A színpadon azonban az osztag tagjai zavarba jöttek, amikor meglátták, hogy Tosca és Cavaradossi is jelen van: nem tudták melyikre is kell lőni. Végül Tosca mellett döntöttek – elvégre ő a tragikus névadó hősnő – de helyette a szeretője esett össze holtan mellette. Az esetet további zűrzavar követte, amikor Tosca levetette magát a mellvédről, és a férfiak egyedül maradtak a színpadon. Utasításukhoz hűen felettesüket követve ők is elhagyták a színpadot, egymás után ugrálva le a mellvédről.[15]
A Tosca feszültséggel teli fináléja a bakikon kívül számos balesetre is alkalmat adott. 1995. július 30-án a maceratai nyári fesztiválon Fabio Armiliato tenor szenvedett sérüléseket, amikor az áltöltény a lábfejéhez túl közel robbant el. Az összeeső tenort átölelő Tosca (Raina Kabaivanska) a férfin terjedő vérfoltot meglátva elájult. Az eset után Armiliato úgy nyilatkozott, hogy szerencséjére a katonák nem a fejét célozták meg. Öt nappal később ismét színpadra állt, de mankói a második felvonás közben megcsúsztak, Armiliato elesett és a másik lábát eltörte.
csakatanulás...hát persze...sírvanevet...
A Tosca feszültséggel teli fináléja a bakikon kívül számos balesetre is alkalmat adott. 1995. július 30-án a maceratai nyári fesztiválon Fabio Armiliato tenor szenvedett sérüléseket, amikor az áltöltény a lábfejéhez túl közel robbant el. Az összeeső tenort átölelő Tosca (Raina Kabaivanska) a férfin terjedő vérfoltot meglátva elájult. Az eset után Armiliato úgy nyilatkozott, hogy szerencséjére a katonák nem a fejét célozták meg. Öt nappal később ismét színpadra állt, de mankói a második felvonás közben megcsúsztak, Armiliato elesett és a másik lábát eltörte.
csakatanulás...hát persze...sírvanevet...
K.D.: Vér
Aki még nem szeret senkit és semmit - magyarázta nekünk Esti Kornél -, annak rendben a szénája, annak sohase gyűlhet meg a baja a törvénnyel, a hatóságokkal, az nyugodtan aludhat, mert az életben afféle személytelen területenkívüliséget, közönyt és érdektelenséget élvez. De mihelyt szeretünk valakit vagy valamit, ha csak egy ritka külföldi bélyeget vagy egy madarat is, akkor a döntő kapcsolatok olyan hálózatába bonyolódunk, hogy egyszerre elveszítjük nyugalmunkat, akkor már küzdenünk kell az emberekkel, akkor arra a harctérre kerülünk, ahol halált adunk, és halált kapunk.
Ezt az átlátszó, de becses igazságot, mint annyi más mindent, Párizsban tanultam meg először. Nagyon fiatalon vetődtem a Szajna partjára. Az első héten megismerkedtem a bal parttal, a Szent Mihály útja gesztenyefáival, a Szent Jakab utcával, a Luxemburg-kerttel, azzal az idilli városnegyeddel, melyen szinte a XVII. század egyházi és polgári békéje lebeg. Reggelenként egy kávémérésben feketét kortyoltam, s vajaskiflit haraptam hozzá. Aztán a régi könyvtárak történelmi csöndjébe vonultam. Mindennap elém raktak néhány kiló bölcsességet és költészetet a viaszosvászonnal vont munkaasztalra. Este zöld állólámpa sugárzott kócos fejemre. Úgy éltem itt, védetten és boldogan, mint holmi gyermekszobában, az édesanyám köténye mellett.
Nemsokára aztán találkoztam Violával. Megszerettük egymást. Viola tizenkilenc éves volt, én huszonhárom. Nem kellett bujdosnunk. Az egész város a miénk volt, minden utcapad és közkert. Párizs, évszázados hagyományának hódolva, tapintatosan lesüti szemét a csókolódzók előtt, mint valami szemérmes óriás. Azok szégyenkeznek itt, akik magukra maradnak, a vének, a rútak, akik nem szeretnek senkit, az ifjúság pedig az élet jogán, gyöngéd és bölcs oltalom alatt mindenütt nyíltan ölelkezhet, kávéházakban, tündöklően kivilágított földalatti villamosokon s a tárlatok ünnepélyes megnyitásán is, míg a közoktatásügyi miniszter frakkban és kürtőkalapban jobb ügyhöz méltó buzgalommal olvassa egy papírlapról formás és zörgő szólamait.
Mi mégis ösztönösen kerestük a magányt. Menekültünk az emberek elől. Órákig bolyongtunk, hogy igazán egyedül lehessünk, ismeretlen városrészekben, idegen emberek és boltok között, valahol a kültelken, a liget táján. Egy deres decemberi délután is így sétáltunk az elhagyott téli erdőben egymás karján. A köd leeresztette sűrű, neszfogó függönyeit. Egy fatörzsbe kapaszkodtunk, s ájult szájunk egymásra alélt. Egyre mélyebben és mélyebben jutottunk be az erdőbe, mint ártatlan, mit se tudó gyermekek. Csönd volt. Varjak húztak át felettünk. Később füttyöket hallottunk, hosszú füttyöket, melyek innen és túl felelgettek egymásnak. A fatörzsek mögött néha egy-egy alakot pillantottunk meg, sipkában, vörös nyakbavető kendővel. Ekkor ocsúdtunk arra, hogy már körülkerítettek bennünket az apacsok, akik itt leselkednek, s harcszerűen fejlődnek föl, hogy a szerelmespároktól, mint a részeg emberektől, elrabolják télikabátjukat vagy életüket, amint lehet, aztán vérbe fagyva otthagyják az áldozatokat, akiknek meztelen holttestét a rendőrség néhány nap múlva a Szajna partján teszi ki közszemlére, egy tükörablak mögött. Hatalmasan megriadtunk. A füttyök lenn és fönn tovább sivalkodtak, élesen, mint a hegyes kések. Egymás kezét szorongatva futásnak eredtünk. Egy tisztásra értünk. Ott már láttunk egy gázlámpát. A gázlámpa alatt állt a rendőr. Szívünk még viharosan dobogott, de föllélegeztünk. A rendőr felé igyekeztünk.
Az a gázlámpa fényében rám nézett, figyelmesen félrevont, s mosolyogva közölte velem, hogy véres az arcom. Violára tekintettem. Az ő arca is véres volt. Reszketve nézegettük magunkat egy kézitükörben. Szájunk a csókolódzás közben kirepedt, s vérzett. Csak most kezdtünk el igazán félni a ködben, a barátságtalan, cirmos, téli alkonyatban. Mi, akik az imént még attól tartottunk, hogy meggyilkolnak bennünket, zsebkendőnkkel vért töröltünk le magunkról. Ebben a baljós riadalomban pedig egyszerre megértettük, hogy vége gyermekkorunknak, vége minden rendnek és biztonságnak, mert immár szeretünk, és a legvégzetesebb dolgok közé kerültünk. Igen, barátaim - fejezte be történetét Esti Kornél -, azóta tudom, ebből a jelképes, kis gyermekkalandból, hogy a szeretet, bármily enyhe és sugárzó is a neve, fölöttébb közel van a pusztításhoz és vérhez, s ölelni majdnem annyit jelent, mint ölni.
Ezt az átlátszó, de becses igazságot, mint annyi más mindent, Párizsban tanultam meg először. Nagyon fiatalon vetődtem a Szajna partjára. Az első héten megismerkedtem a bal parttal, a Szent Mihály útja gesztenyefáival, a Szent Jakab utcával, a Luxemburg-kerttel, azzal az idilli városnegyeddel, melyen szinte a XVII. század egyházi és polgári békéje lebeg. Reggelenként egy kávémérésben feketét kortyoltam, s vajaskiflit haraptam hozzá. Aztán a régi könyvtárak történelmi csöndjébe vonultam. Mindennap elém raktak néhány kiló bölcsességet és költészetet a viaszosvászonnal vont munkaasztalra. Este zöld állólámpa sugárzott kócos fejemre. Úgy éltem itt, védetten és boldogan, mint holmi gyermekszobában, az édesanyám köténye mellett.
Nemsokára aztán találkoztam Violával. Megszerettük egymást. Viola tizenkilenc éves volt, én huszonhárom. Nem kellett bujdosnunk. Az egész város a miénk volt, minden utcapad és közkert. Párizs, évszázados hagyományának hódolva, tapintatosan lesüti szemét a csókolódzók előtt, mint valami szemérmes óriás. Azok szégyenkeznek itt, akik magukra maradnak, a vének, a rútak, akik nem szeretnek senkit, az ifjúság pedig az élet jogán, gyöngéd és bölcs oltalom alatt mindenütt nyíltan ölelkezhet, kávéházakban, tündöklően kivilágított földalatti villamosokon s a tárlatok ünnepélyes megnyitásán is, míg a közoktatásügyi miniszter frakkban és kürtőkalapban jobb ügyhöz méltó buzgalommal olvassa egy papírlapról formás és zörgő szólamait.
Mi mégis ösztönösen kerestük a magányt. Menekültünk az emberek elől. Órákig bolyongtunk, hogy igazán egyedül lehessünk, ismeretlen városrészekben, idegen emberek és boltok között, valahol a kültelken, a liget táján. Egy deres decemberi délután is így sétáltunk az elhagyott téli erdőben egymás karján. A köd leeresztette sűrű, neszfogó függönyeit. Egy fatörzsbe kapaszkodtunk, s ájult szájunk egymásra alélt. Egyre mélyebben és mélyebben jutottunk be az erdőbe, mint ártatlan, mit se tudó gyermekek. Csönd volt. Varjak húztak át felettünk. Később füttyöket hallottunk, hosszú füttyöket, melyek innen és túl felelgettek egymásnak. A fatörzsek mögött néha egy-egy alakot pillantottunk meg, sipkában, vörös nyakbavető kendővel. Ekkor ocsúdtunk arra, hogy már körülkerítettek bennünket az apacsok, akik itt leselkednek, s harcszerűen fejlődnek föl, hogy a szerelmespároktól, mint a részeg emberektől, elrabolják télikabátjukat vagy életüket, amint lehet, aztán vérbe fagyva otthagyják az áldozatokat, akiknek meztelen holttestét a rendőrség néhány nap múlva a Szajna partján teszi ki közszemlére, egy tükörablak mögött. Hatalmasan megriadtunk. A füttyök lenn és fönn tovább sivalkodtak, élesen, mint a hegyes kések. Egymás kezét szorongatva futásnak eredtünk. Egy tisztásra értünk. Ott már láttunk egy gázlámpát. A gázlámpa alatt állt a rendőr. Szívünk még viharosan dobogott, de föllélegeztünk. A rendőr felé igyekeztünk.
Az a gázlámpa fényében rám nézett, figyelmesen félrevont, s mosolyogva közölte velem, hogy véres az arcom. Violára tekintettem. Az ő arca is véres volt. Reszketve nézegettük magunkat egy kézitükörben. Szájunk a csókolódzás közben kirepedt, s vérzett. Csak most kezdtünk el igazán félni a ködben, a barátságtalan, cirmos, téli alkonyatban. Mi, akik az imént még attól tartottunk, hogy meggyilkolnak bennünket, zsebkendőnkkel vért töröltünk le magunkról. Ebben a baljós riadalomban pedig egyszerre megértettük, hogy vége gyermekkorunknak, vége minden rendnek és biztonságnak, mert immár szeretünk, és a legvégzetesebb dolgok közé kerültünk. Igen, barátaim - fejezte be történetét Esti Kornél -, azóta tudom, ebből a jelképes, kis gyermekkalandból, hogy a szeretet, bármily enyhe és sugárzó is a neve, fölöttébb közel van a pusztításhoz és vérhez, s ölelni majdnem annyit jelent, mint ölni.
2010. június 17., csütörtök
F.Á.:jelentés vázlat a jelenidőről...
valahogy úgy, mint a csecsemők:
iszom, iszom és szomjazom,
megkívánok és elúnok,
fogok, megszorítok és elejtek,
elsírom magam,
unatkozom, félek.
Mindentől függök, de alig függök ö s s z e.
Nagyon megörülök egy érintésnek. Vissza-
borzadok egy másiktól.
Nevetnem kell, nevetnem bizonyos szavakat hallva, látva.
Figyelmem lengőajtaja készségesen nyíldogál
kifelé-befelé, vagy ácsorog középen: elbámészkodom
egy színen, formán, hiányon; jót csodálkozom olyasmin,
hogy hajlik az ujjam.
Bízom. Ragaszkodom. Hamar
felejtek. Valahogy így.
Jöhet
a jövő -
úgyis jön
- nem hívom.
iszom, iszom és szomjazom,
megkívánok és elúnok,
fogok, megszorítok és elejtek,
elsírom magam,
unatkozom, félek.
Mindentől függök, de alig függök ö s s z e.
Nagyon megörülök egy érintésnek. Vissza-
borzadok egy másiktól.
Nevetnem kell, nevetnem bizonyos szavakat hallva, látva.
Figyelmem lengőajtaja készségesen nyíldogál
kifelé-befelé, vagy ácsorog középen: elbámészkodom
egy színen, formán, hiányon; jót csodálkozom olyasmin,
hogy hajlik az ujjam.
Bízom. Ragaszkodom. Hamar
felejtek. Valahogy így.
Jöhet
a jövő -
úgyis jön
- nem hívom.
2010. június 16., szerda
véletlen
"Nem a szükségszerűség, hanem a véletlen van teli varázzsal. Ahhoz, hogy a szerelem felejthetetlen legyen, úgy kell röpködnie körülötte az első pillanattól a véletleneknek, mint a madaraknak assisi Szent Ferenc vállánál."ezaz, igen, művelt vagy, ismered Kunderát...
Véletlen
ellentéte a szükségesnek, szándékosnak, lényegesnek. De minthogy ezen a világon minden szükségkép történik, mint okoknak okozata; minthogy voltakép semmi se lényegtelen, amennyiben mindenesetre összefügg ezzel, amit lényegesnek tartunk: V. ebben az értelemben nem létezik.
Forrás: Pallas Nagylexikon
???
??
?
Véletlen
ellentéte a szükségesnek, szándékosnak, lényegesnek. De minthogy ezen a világon minden szükségkép történik, mint okoknak okozata; minthogy voltakép semmi se lényegtelen, amennyiben mindenesetre összefügg ezzel, amit lényegesnek tartunk: V. ebben az értelemben nem létezik.
Forrás: Pallas Nagylexikon
???
??
?
2010. június 9., szerda
gyöngyöt dobálni, semminek örülni
A boldog tudatlanság… Persze ő nem tudja, hogy tudatlan, és boldogtalannak gondolja magát. Nem tudja azt, hogy ha tudná azt, amit nem tud, még boldogtalanabb lenne.
Felnőtt vagy, - szólok undorodva néha,
és nem segíthetsz rajta, lásd be végre.
Térj vissza, - szól egy hang ilyenkor,
csak ülj a földre és beszélj az égre.
Nem tudsz már? - kérdi s mintha rína.
A szék lábától, nézd csak! balra Kína
és jobbra lóherés örök vadászmezők.
Ó, hol vagy régi, indiáni gőg?
nem érdekel már, honnan fúj a szél? -
Az ember egyre vénül, verset ír, tanít...
"Csak ülj a fölre és beszélj az égre."
S nem ül le. S nem beszél.
Felnőtt és azt se tudja, mivégre.
R.M.
Bocsánat, mi nem az életre készülünk…
Valaki szerint ez végzetes hiba. Hogy „gyerekek” akarunk maradni, nem vagyunk hajlandók részt venni abban a másik világban. Ülj a földre és beszélj az égre… van aki, felnő, és azt se tudja mivégre. de nekem az az élet nem kell. Nem érdekel. Értelmetlen és üres. Egy éven át próbáltam elmagyarázni, megmutatni, tanítani neki, hogy milyen az én világom. És csak most látom, mennyire nem értett meg semmit. Befogta a fülét és lehunyta a szemét. És végül engem is kirángatott onnan. Most meg az arcomba vágja a sértődötten, mennyire lehetetlen ez az egész. Hogy nem érti, mit miért csináltam. Nem olvasott Kosztolányit? Nem nagyon. Mert akkor tudná, hogy mindaz ami fontos és végzetes, a gyerekkorban történik. Nincs még egy olyan állapot, amikor annyira komoly minden, a játékban benne van az Élet, mindennek van valami nagyszerű és rejtett értelme, a mesék élnek, körülöttünk, mindennek lelke van , értelme és mondanivalója. És most a szememre veti, hogy kijátszottam őt, értelmetlenül csapongok össze –vissza. Egy olyan álmot kergetek, ami nem is létezik. Próbálok nem nevetni. Nem pörögni és táncolni előtte, az kiabálva, hogy ha az életben nincs már több móóókaaaa…akkor meghalunk. De én most élni szeretnék, Akarsz játszani kígyót, madarat,hosszú utazást, vonatot, hajót, karácsonyt, álmot, mindenféle jót? Akarsz játszani boldog szeretőt, színlelni sírást, cifra temetőt? Akarsz-e élni, élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált? és nem tudok rajta segíteni. Más nyelvet beszélünk. Utánam nyúl, és nem ér el a keze, nem tud többé megfogni. És ez így van jól.
Felnőtt vagy, - szólok undorodva néha,
és nem segíthetsz rajta, lásd be végre.
Térj vissza, - szól egy hang ilyenkor,
csak ülj a földre és beszélj az égre.
Nem tudsz már? - kérdi s mintha rína.
A szék lábától, nézd csak! balra Kína
és jobbra lóherés örök vadászmezők.
Ó, hol vagy régi, indiáni gőg?
nem érdekel már, honnan fúj a szél? -
Az ember egyre vénül, verset ír, tanít...
"Csak ülj a fölre és beszélj az égre."
S nem ül le. S nem beszél.
Felnőtt és azt se tudja, mivégre.
R.M.
Bocsánat, mi nem az életre készülünk…
Valaki szerint ez végzetes hiba. Hogy „gyerekek” akarunk maradni, nem vagyunk hajlandók részt venni abban a másik világban. Ülj a földre és beszélj az égre… van aki, felnő, és azt se tudja mivégre. de nekem az az élet nem kell. Nem érdekel. Értelmetlen és üres. Egy éven át próbáltam elmagyarázni, megmutatni, tanítani neki, hogy milyen az én világom. És csak most látom, mennyire nem értett meg semmit. Befogta a fülét és lehunyta a szemét. És végül engem is kirángatott onnan. Most meg az arcomba vágja a sértődötten, mennyire lehetetlen ez az egész. Hogy nem érti, mit miért csináltam. Nem olvasott Kosztolányit? Nem nagyon. Mert akkor tudná, hogy mindaz ami fontos és végzetes, a gyerekkorban történik. Nincs még egy olyan állapot, amikor annyira komoly minden, a játékban benne van az Élet, mindennek van valami nagyszerű és rejtett értelme, a mesék élnek, körülöttünk, mindennek lelke van , értelme és mondanivalója. És most a szememre veti, hogy kijátszottam őt, értelmetlenül csapongok össze –vissza. Egy olyan álmot kergetek, ami nem is létezik. Próbálok nem nevetni. Nem pörögni és táncolni előtte, az kiabálva, hogy ha az életben nincs már több móóókaaaa…akkor meghalunk. De én most élni szeretnék, Akarsz játszani kígyót, madarat,hosszú utazást, vonatot, hajót, karácsonyt, álmot, mindenféle jót? Akarsz játszani boldog szeretőt, színlelni sírást, cifra temetőt? Akarsz-e élni, élni mindörökkön, játékban élni, mely valóra vált? és nem tudok rajta segíteni. Más nyelvet beszélünk. Utánam nyúl, és nem ér el a keze, nem tud többé megfogni. És ez így van jól.
...Emberi számítás szerint
megvalósulnak álmaink.
Az enyém benned, tiéd másban,
és ami mégsem, az is számtan.
Hát ne tékozold el magad,
ha a tükörben nem te vagy.
Ő mindig valamit valamiért.
Hogyan értené meg, hogy miért,
miért mászom meg újra a hegyet,
ha úgyis le, ha belegebedek.
„Nincs ott fönn semmi!” – Nincsen. Tudom.
De lent sincs. S ezt is közben. Az úton...
megvalósulnak álmaink.
Az enyém benned, tiéd másban,
és ami mégsem, az is számtan.
Hát ne tékozold el magad,
ha a tükörben nem te vagy.
Ő mindig valamit valamiért.
Hogyan értené meg, hogy miért,
miért mászom meg újra a hegyet,
ha úgyis le, ha belegebedek.
„Nincs ott fönn semmi!” – Nincsen. Tudom.
De lent sincs. S ezt is közben. Az úton...
2010. június 8., kedd
F.Á-P.J (dallam)
Mikor már csaknem elveszek:
hiányod megfogalmaz.
Két gyengeség beleremeg,
kettejük mily hatalmas!
Lehetetlenségünk ragyog!
Nincs szem, mely belenézhet.
Taglalhatatlan állapot
- nem része az egésznek.
Nincs időnk. Nincs történetünk.
S mi nincs, az múlhatatlan.
Nem ismerünk erényt, se bűnt
az Örök Pillanatban.
hiányod megfogalmaz.
Két gyengeség beleremeg,
kettejük mily hatalmas!
Lehetetlenségünk ragyog!
Nincs szem, mely belenézhet.
Taglalhatatlan állapot
- nem része az egésznek.
Nincs időnk. Nincs történetünk.
S mi nincs, az múlhatatlan.
Nem ismerünk erényt, se bűnt
az Örök Pillanatban.
2010. június 7., hétfő
És beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.
Félteni a pillanatot. És mégis belenyugodni,(?) hogy elmúlik. Többé nem lesz. Bennem él már csak és benne. Mi a biztonyíték, hogy valóban létezett? Semmi sem őrzi meg a tekintetét. Nem akarom elfelejteni. És nem akarom tudni, hogy egyszer minden véget ét. Hogy sár és gyűlölet van az alján minden csillogó nagy szerelemnek. Nem akarom tudni, hogy mit tett másokkal, hogy akár velem is megtehetné. Nem akarom tudomásul venni, hogy a múltat nem lehet elfelejteni. Hogy enyhíteni felejtett. Ez nem igaz. Nem felejtett. Semmivé foszlott mindaz, ami eddig marcangolt. Elgyöngültek a démonjaim, és világgá mentek. Mind. Bárcsak ő is tudná ezt. Vagy én képes lennék elűzni az övéit. Valaha meg fogom tudni szokni a közelségét? A tudatot, hogy van és vagyok. Vagyunk. Kizuhanok a világból. Az a láthatatlan burok körülölel, és tudom, minden idegemmel, hogy nem érhet baj. Amikor mindenki, aki nézi és figyeli az életemet, és érteni akarja a miérteket, az arcomba üvölt és rázza a vállamat, hogy ez képtelenség, hogy mindet elrontsz te árnyék. És én csak mosolyogva megfogom a kezeiket, leemelem magamról, és elsétálok. Esetleg még visszakiabálom, hogy :NEM. Mert mit tudnak ők? Nem látták azt, amit én láttam eddig, soha nem érezték azt amit én éreztem.
Persze az ember néha megpróbálja elmesélni, szavakba önteni, hogy egy kicsit könnyebb legyen, hogy az a hatalmas távolság csökkenjen ember és ember között. Barátokkal veszi körül magát, gyűjti az együtt töltött éveket a háta mögött, az élményeket, nyarakat, síeléseket, berúgásokat, színházakat, hosszú beszélgetéseket. Néha tényleg elhiszi, hogy megértettek valamit, hogy kevésbé idegen ebben a világban. Most mégis idegenség szállt a szívére. Hiába keresi a megfelelő szavakat, tudja, hogy nem értik. Vagy nem akarják. Mert szabályt szegett. Elárulta azt a világot, amiben rend van, amiben az ő törvényeik uralkodnak. Mert már nem bírt ott élni, belefeszült éveken át a próbálkozásba, hogy közéjük illő legyen. Csodálta az ártatlanságuk, a naivságukat, azt a magabiztosságot, ahogy az életet szemlélték. Hogy nemhogy a válaszokon nem gondolkodtak, de még azok a kérdések se merültek föl bennük, ami benne. Elharapta a mondatait, mert nem akart lerombolni semmit. És néha(Egyszer) jön valaki. Egészen váratlanul. Vagy már régóta vártan. Nem tudja, hol kezdődött. Csak arra emlékszik, hol merte maga előtt bevallani. Tisztán emlékszik a pillanatra, amikor rádöbbent. És fanyar mosolyra, mert annyira abszurd volt a szituáció, mert amit látott és gondolt kizárták egymást. De onnantól tudta, hogy maga elől nem bújhat már el többé. Néha megpróbálta ámítani magát, becsapni, pótlékokat keresni. Belevetette magát egy idegen életbe. Ahol senki nem ismerte. Mámorító volt, hogy bárkit eljátszhatott, hogy ott minden annyira különbözött volt attól, amit húsz éven át látott. Ahol ő volt a különleges, az irigyelt. A saját határait feszegette. Kísérlet volt. Mit bír ki. Nem csak a lelke, hanem a teste is. Mikor lesz torkig a mocsokkal. (a szájában érezte mocskait egy leskelő pokolnak) Mikor lázad föl önmaga ellen. A játék elkezdte játszani őt. Hiába indult eleinte tisztán minden, a mámorral, hogy nem azt teszi, amit elvártak tőle, hogy revánsot vehet valakin… hogy most majd elfelejti az előző három évet. Nem maradt belőle semmi. A démonok csak megerősödtek, és ezer darabra szaggatták. Kísértett a múlt, a jelen elviselhetetlen volt, a jövő kilátástalan. Néha talán órákig ült a zuhany alatt kuporogva, már a víz is jéghideg volt, és csak zokogott és ordított belül önmagával. Mégse tett semmit. Kifelé mosolygott, kedvesebb, megértőbb volt, mit valaha, belül meg szilánkokra tört. És nem láttak semmit. Aki a szemébe nézett, nem vette észre a forradalmat, a kitörni készülő lázadást, nem érezte, hogy megfeszül a teste az érintése alatt, nem látta a megvonagló szája szélét a csók után. Az undort, hogy megveti önmagát és a reménytelenséget, hogy nem tudja, merre tovább, nincs kiút.
És most mégis itt van. A naplementék emlékével. Tisztán. A csókok íze a számban. Hol méz, hol áfonya. (Hol vér).Még most is itt van, érzem az illatát, az érintéseit a bőrömön, a tekintetét az arcomon. A régi érintések mind érvényüket veszették. Letörölték őket, vagy mint a kígyó, egyszerűen levedlette a régi bőrét. A maszkokat. A tökéletes hasonlat az lenne, hogy olyan bűntelen lettem, mint a keresztelő után volt. Amikor a víz mindent lemosott rólam. Emlékezni mindenre, de nincs súlya múltnak. Nem bánt, nem sebeznek föl folyton az emlékek. Hegyes fogakkal mard az ajkam.
De nem gyötör, nem tör össze. A lehetőség persze mindig ott van, de most nem fél. Egyetlen lapra tette föl az életét. Egy kőr ászra.
Persze az ember néha megpróbálja elmesélni, szavakba önteni, hogy egy kicsit könnyebb legyen, hogy az a hatalmas távolság csökkenjen ember és ember között. Barátokkal veszi körül magát, gyűjti az együtt töltött éveket a háta mögött, az élményeket, nyarakat, síeléseket, berúgásokat, színházakat, hosszú beszélgetéseket. Néha tényleg elhiszi, hogy megértettek valamit, hogy kevésbé idegen ebben a világban. Most mégis idegenség szállt a szívére. Hiába keresi a megfelelő szavakat, tudja, hogy nem értik. Vagy nem akarják. Mert szabályt szegett. Elárulta azt a világot, amiben rend van, amiben az ő törvényeik uralkodnak. Mert már nem bírt ott élni, belefeszült éveken át a próbálkozásba, hogy közéjük illő legyen. Csodálta az ártatlanságuk, a naivságukat, azt a magabiztosságot, ahogy az életet szemlélték. Hogy nemhogy a válaszokon nem gondolkodtak, de még azok a kérdések se merültek föl bennük, ami benne. Elharapta a mondatait, mert nem akart lerombolni semmit. És néha(Egyszer) jön valaki. Egészen váratlanul. Vagy már régóta vártan. Nem tudja, hol kezdődött. Csak arra emlékszik, hol merte maga előtt bevallani. Tisztán emlékszik a pillanatra, amikor rádöbbent. És fanyar mosolyra, mert annyira abszurd volt a szituáció, mert amit látott és gondolt kizárták egymást. De onnantól tudta, hogy maga elől nem bújhat már el többé. Néha megpróbálta ámítani magát, becsapni, pótlékokat keresni. Belevetette magát egy idegen életbe. Ahol senki nem ismerte. Mámorító volt, hogy bárkit eljátszhatott, hogy ott minden annyira különbözött volt attól, amit húsz éven át látott. Ahol ő volt a különleges, az irigyelt. A saját határait feszegette. Kísérlet volt. Mit bír ki. Nem csak a lelke, hanem a teste is. Mikor lesz torkig a mocsokkal. (a szájában érezte mocskait egy leskelő pokolnak) Mikor lázad föl önmaga ellen. A játék elkezdte játszani őt. Hiába indult eleinte tisztán minden, a mámorral, hogy nem azt teszi, amit elvártak tőle, hogy revánsot vehet valakin… hogy most majd elfelejti az előző három évet. Nem maradt belőle semmi. A démonok csak megerősödtek, és ezer darabra szaggatták. Kísértett a múlt, a jelen elviselhetetlen volt, a jövő kilátástalan. Néha talán órákig ült a zuhany alatt kuporogva, már a víz is jéghideg volt, és csak zokogott és ordított belül önmagával. Mégse tett semmit. Kifelé mosolygott, kedvesebb, megértőbb volt, mit valaha, belül meg szilánkokra tört. És nem láttak semmit. Aki a szemébe nézett, nem vette észre a forradalmat, a kitörni készülő lázadást, nem érezte, hogy megfeszül a teste az érintése alatt, nem látta a megvonagló szája szélét a csók után. Az undort, hogy megveti önmagát és a reménytelenséget, hogy nem tudja, merre tovább, nincs kiút.
És most mégis itt van. A naplementék emlékével. Tisztán. A csókok íze a számban. Hol méz, hol áfonya. (Hol vér).Még most is itt van, érzem az illatát, az érintéseit a bőrömön, a tekintetét az arcomon. A régi érintések mind érvényüket veszették. Letörölték őket, vagy mint a kígyó, egyszerűen levedlette a régi bőrét. A maszkokat. A tökéletes hasonlat az lenne, hogy olyan bűntelen lettem, mint a keresztelő után volt. Amikor a víz mindent lemosott rólam. Emlékezni mindenre, de nincs súlya múltnak. Nem bánt, nem sebeznek föl folyton az emlékek. Hegyes fogakkal mard az ajkam.
De nem gyötör, nem tör össze. A lehetőség persze mindig ott van, de most nem fél. Egyetlen lapra tette föl az életét. Egy kőr ászra.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)