Próbálom elképzelni…ahogy él ott, jár-kel, eszik, alszik…és nem megy. Idegen helyen van, nem látom körülötte a szobát, semmit. Nem tudom milyen lehet. Fogalmam sincs. Hiába emlékszem mindenre, az arcára, a szeme színének a változására, a mozdulataira. Olyan, mintha csak én találtam volna ki, csak bennem élne. Helyette arra gondolok, milyen boldog voltam Párizsban végig. És hogy leszek e még valaha ennyire gondtalan, mint most. Szabadság íze, illata, érzete volt annak az egy hétnek. Az egész nyárnak.
Még mindig nem tudtam megszokni a közelségét, a tényt hogy ’van’ és … Hogy fel lehet rúgni mindent, át lehet hágni a szabályokat, és miután megtetted, rájössz/ szembesülsz, nem tudom melyik a jobb szó, hogy mennyire hamis volt rengeteg minden,mennyire mű, talmi, könnyű mindaz, amiről azt hitted van súlya az életedben, hogy fontos, meghatároz és hozzád tartozik.
Sétálni egyedül a városban. Mennyire üres, értelmetlen, kihalt. Elmehetek a kedvenc helyeimre, várba, alagúthoz, rakpartra, vagy a kis utcákba bolyongani. Nincs meg bennem a várakozás, valami hiányzik a levegőből”... színtelen virágot lopott ölembe a holnap…”
Most a Csendesben szeretnék ülni, a félhomályban, fotelekben, irsait inni… csak beszélni, mesélni valamit. Nem gondolni a holnapokra, az őszre, az egyre sötétebb délutánokra.
Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.
Az eső kopogását gyűlölöm ilyenkor. A boldogtalanságot jelenti nekem. Ősszel sokszor voltam szomorú, majd mindig akkor hagytak el. Ilyenkor feküdtem egyedül az ágyban és semmi más zaj nem volt éjszakákon keresztül csak ez az idegesítő, fémet érő vízhang. Szomorú csepegés. Igen, valahogy így:
Mert már megint jönnek azok a fellegek,
megint eső lesz.
Megint sár lesz és ólmos ködburok
a lélek körül.
Éjszaka megint fennülhetek ébren,
hallgatni, amint a végnélküli eső
paskolja a falakat és zubognak a csatornák.
Megint, megint és már nem is remélem,
hogy vége lesz.
Honnan tudom, hogy egy kockacukor épp hanyatt van döntve???
Amúgy meg odáig süllyedtem, hogy gossip girlt nézek. És idegesít. Annyira mű mindenki. Anyuka 18 éves lánnyal harmincnak néz ki, apuka szintén. Esetlen /értsd: balfasz/ szépfiú undorítóan sima babaképű. A rosszfiú meg gerinctelen gazdag féreg, és így unalmas. Ott lett elegem, amikor a második epizódban a kiscsaj kidobja az utcán egy nyilvános kukába a telefonját, amin előtte a barátai fotóit nézegette. Egy valami tetszik benne. Szurkolhatok annak a csajnak, aki a legjobb barátnője pasijával finoman szólva is összekavart.
2010. augusztus 31., kedd
2010. augusztus 30., hétfő
13/I was born to bring trouble to wherever
fáradt vagyok...még adós vagyok, tudom, egy gólyatábori beszámolóval...a mai napban /tegnapiban/ az volt a jó, hogy gyorsan eltelt. és az volt a rossz, hogy megtudtam M. beteg, és sajnálom őt, és megint úgy érzem, mennyire igazságtalan az élet, mert ő nem ezt érdemli, és amúgy is annyi baja van..."bárányhimlő által okozott ideg- és bőrgyulladás. A bárányhimlőt követően a vírus élve maradhat a gerincvelő hátsó szarvában lévő érző idegsejtekben. Az idegsejtek szétesése és/vagy az immunrendszer gyengülése során a vírus kilép a gerincvelői fő érző idegtörzsek ("ideggyökök") mentén és az emberi szervezetre is jellemző ősi szelvényezettségnek megfelelően egy szelvényben, vagyis a mellső felszín középvonalában véget érő övszerű alakzatban ideg- és bőrgyulladást okoz"...e miatt csúszik a szokásos őszi ötös borospincés találkánk. amit viszont annyira nem bánok, tekintve a hangulat fagyos voltát. helyette viszont valamivel mulatni kell az időmet. de most annyi ember van körülöttem, valahogy az újdonság várástól pezseg a levegő...én nem, de köröttem igen sokat be vannak zsongva, így talán magával ragad a hangulat, és kicsit én is érezhetem úgy, hogy történik valami.mert e nélkül ez a 13 nap még borzasztó soknak tűnik. ma ennyire futotta, ez is inkább nyavalygás, és remélem nem fogok rosszat álmodni, bár tekintve a kimerültségemet,amit produkálok, az nem alvás, hanem ájulás.
2010. augusztus 29., vasárnap
2010. augusztus 25., szerda
18
Ha tudok repülni, hát tudok, nem tartozik az senkire.
Tóth Krisztát nem tudom, hogy szeretem-e. a verseit igen. a novellái nekem túl nyersek. hidegek. fehér kockaél.télen, januárban.
21 lettem, sors, nyiss nekem tért.most túl fáradt vagyok ezen elgondolkodni.
Íme hát húsz éves lettem. Megleltem hazámat helyett csak az időm múlik, és nem lelek benne se hazát se hont se helyet. Mégis itt vagyok. Azaz ez a levés nem lehet ittben, mert az időben van, és hely és idő egyszerre nem lehet. De,hát gondolkodom, tehát vagyok. A hol az már mellékes. Bár most mégis ezzel a hollal, meddiggel kellene számot vetni. Vagyok. Két évtizede vagyok. Lehetne egy lista, hol jártam, mit láttam, kit szerettem, mibe hittem, mit tettem. És ez mind nem én vagyok. Ezernyi pálfordulás után hogyan mesélhetnének rólam a tetteim, arról, hogy ki vagyok most, 20 évesen? Nem kell túl dramatizálni, nem érzek semmit, nem történt semmi, csak ilyenkor úgy érzem az idő a nyakamba szakad. Ilyenkor láttatni engedi magát. Van viszonyítási pontom. Tavaly london, talán camden town, azelőtt erdély, aztán még előtte vizitúra…furcsa.álmos vagyok most nagyon.
tavaly ennyire futotta. azóta egy újabb pálfordulás. az idő telik.
Tóth Krisztát nem tudom, hogy szeretem-e. a verseit igen. a novellái nekem túl nyersek. hidegek. fehér kockaél.télen, januárban.
21 lettem, sors, nyiss nekem tért.most túl fáradt vagyok ezen elgondolkodni.
Íme hát húsz éves lettem. Megleltem hazámat helyett csak az időm múlik, és nem lelek benne se hazát se hont se helyet. Mégis itt vagyok. Azaz ez a levés nem lehet ittben, mert az időben van, és hely és idő egyszerre nem lehet. De,hát gondolkodom, tehát vagyok. A hol az már mellékes. Bár most mégis ezzel a hollal, meddiggel kellene számot vetni. Vagyok. Két évtizede vagyok. Lehetne egy lista, hol jártam, mit láttam, kit szerettem, mibe hittem, mit tettem. És ez mind nem én vagyok. Ezernyi pálfordulás után hogyan mesélhetnének rólam a tetteim, arról, hogy ki vagyok most, 20 évesen? Nem kell túl dramatizálni, nem érzek semmit, nem történt semmi, csak ilyenkor úgy érzem az idő a nyakamba szakad. Ilyenkor láttatni engedi magát. Van viszonyítási pontom. Tavaly london, talán camden town, azelőtt erdély, aztán még előtte vizitúra…furcsa.álmos vagyok most nagyon.
tavaly ennyire futotta. azóta egy újabb pálfordulás. az idő telik.
2010. augusztus 24., kedd
"Teenage Dream"
:-D
Védtelen vagyok, még nem száradt meg a lakk a körmömön
Akkor most előre meg kéne írnom több napi mondanivalómat, de nem tudom. Vagyis…azt hittem könnyebb lesz…nem is igazán gondoltam bele, milyen lesz… de felesleges minden nap ezen nyávognom, ha nem oldalak meg probléma, hagylak feküdni az ágyon, ha nincs nő, jó a csillag… érdekesebb lenne, ha például a halálom után felbontandó ’mappa’ tartalmából osztanék meg ezt azt? Elvileg van időzítő a blogon…
19
„leintve részegen a hűvös ész szavát,
neveddel verni fel a néma éjszakát!”
Mégis miről írhatnék ma? Nem akarok itt lenni. Nem akarok semmit se csinálni. Tudom, nyavalygok. Ma hajnalban öt körül aludtam el. Legközelebb valaki üsse ki a kávés bögrét a kezemből.
Leeresztettük a vizet a medencéből. Akkor most már itt a nyár vége? Nem akarom, hogy ennek a nyárnak vége legyen. Ez egy ’olyan’ nyár volt./az utóize hasonló a kilencedik utánihoz/ Amit még évek múltán is emlegetni fogok. Három mondatban háromszor hangzott el a nyár szó. Szabad volt, és végtelennek tűnt. Nem voltak korlátok se szabályok. Két hét maradt belőle, és ezzel se tudok úgy igazán mit kezdeni. Ha tavasszal nem úgy alakult volna az életem, ahogy, akkor most biztos fogadkoznék, hogy ez egy új kezdet lesz…
Azt mondják, Orfeusz bűne a hitetlenség volt, nem bízott az isteneiben és visszafordult az utolsó pillanatban, hogy tényleg ott van e mögötte a szerelmese. És ott volt, és utoljára pillantott rá és elvesztette. Pedig az egyetlen volt, aki képes volt meglágyítani Perszephoné és Hádész szívét. Egyetlen esélye volt, és mai szóval élve: elszúrta. Ez hogy jutott most eszembe? Ma hajnalban bevillant egy kép a Reconstructionból, /a metrós/. Arról meg az jutott eszembe, hogy mi a legeslegszomorúbb abban a filmben, szerintem. Az, hogy a két nő ugyanaz. Ugyanaz a színésznő játssza, és ezért valahol értelmetlen minden. Otthagyni valakit valaki másért, aki valójában ugyan az, és ezzel minden tönkre megy, felborul, de mégis helyére is billen valami a világban, mert a férfi megtalált valamit. Túl sok a határozatlan névmás. Tudom, hogy nem kell mondanom, de azért mégis: ez csak egy film... csak egy kitaláció. és mégis fáj...
...............................................................
Ma mégis történt már valami, voltbarát nagyon lehangoltan hívott, épp vonaton jött haza Stuttgartból, csak boldog szülinapot akart kívánni, meg találkozni, hogy beszélgessünk. Meg szerinte olyan a hangom, mintha valaki húzná a hajamat, nincs e valami bajom. Mondom nincsen, erre: ahamm. Nem tudok mit kezdeni az emberekkel. De majd pár üveg sörtől mindenki elfelejti…Voltbarátnő, már ha van ilyen szó lány szájából, szintén jelentkezett, hogy bulizni fogunk szeptember elején, szülinapot ünnepelni, egy fiúét. Nem tudom miért vagyok ilyen mazochista, hogy direkt odamegyek, napokat töltök velük, és elviselem a vádló pillantásokat, a kínos csöndeket…ezt az egészet. Régen csak jól éreztük magunkat, és mulattuk az időt, szórakozás gyanánt… de most már valahogy sokkal súlyosabb minden, az ő részükről. Persze, értem én, meg tudom… de ez így akkor is értelmetlen. Nekem nincs jogom senkit kioktatni, mert nem tudok semmit, felelőtlen vagyok meg hülye, biztos, ó hogyne, és égjen el a lepke, ha a láng közelébe téved. Csak én nem lepke vagyok, hanem szeretném azt hinni, hogy láng. Ezt persze nem mondhatom ki. És boldog vagyok. Akkor lehet, hogy mégiscsak én csinálom jól?
Most megint sikerült jól felhúzni magamat. Nem baj, holnap remélhetőleg sok jófej, illuminált emberrel fogok mulatni a balatoni éjszakában, és nem kell erre gondolnom, se arra, hogy 18 nap… meg arra se, hogy öregedtem egy évet. Már megint. És még mindig szemtelenül fiatal vagyok.
Azért nagyon egyedül érzem magam. Néha. Idegen mindenki. Pont azok nincsenek most itt mellettem, akikkel semmi sem idegen. Ki Velencében, ki Újvilágban.
De hát ezért vagyok nagylány, hogy én már így is…nekem már így is…csak értelmetlen(ebb)
neveddel verni fel a néma éjszakát!”
Mégis miről írhatnék ma? Nem akarok itt lenni. Nem akarok semmit se csinálni. Tudom, nyavalygok. Ma hajnalban öt körül aludtam el. Legközelebb valaki üsse ki a kávés bögrét a kezemből.
Leeresztettük a vizet a medencéből. Akkor most már itt a nyár vége? Nem akarom, hogy ennek a nyárnak vége legyen. Ez egy ’olyan’ nyár volt./az utóize hasonló a kilencedik utánihoz/ Amit még évek múltán is emlegetni fogok. Három mondatban háromszor hangzott el a nyár szó. Szabad volt, és végtelennek tűnt. Nem voltak korlátok se szabályok. Két hét maradt belőle, és ezzel se tudok úgy igazán mit kezdeni. Ha tavasszal nem úgy alakult volna az életem, ahogy, akkor most biztos fogadkoznék, hogy ez egy új kezdet lesz…
Azt mondják, Orfeusz bűne a hitetlenség volt, nem bízott az isteneiben és visszafordult az utolsó pillanatban, hogy tényleg ott van e mögötte a szerelmese. És ott volt, és utoljára pillantott rá és elvesztette. Pedig az egyetlen volt, aki képes volt meglágyítani Perszephoné és Hádész szívét. Egyetlen esélye volt, és mai szóval élve: elszúrta. Ez hogy jutott most eszembe? Ma hajnalban bevillant egy kép a Reconstructionból, /a metrós/. Arról meg az jutott eszembe, hogy mi a legeslegszomorúbb abban a filmben, szerintem. Az, hogy a két nő ugyanaz. Ugyanaz a színésznő játssza, és ezért valahol értelmetlen minden. Otthagyni valakit valaki másért, aki valójában ugyan az, és ezzel minden tönkre megy, felborul, de mégis helyére is billen valami a világban, mert a férfi megtalált valamit. Túl sok a határozatlan névmás. Tudom, hogy nem kell mondanom, de azért mégis: ez csak egy film... csak egy kitaláció. és mégis fáj...
...............................................................
Ma mégis történt már valami, voltbarát nagyon lehangoltan hívott, épp vonaton jött haza Stuttgartból, csak boldog szülinapot akart kívánni, meg találkozni, hogy beszélgessünk. Meg szerinte olyan a hangom, mintha valaki húzná a hajamat, nincs e valami bajom. Mondom nincsen, erre: ahamm. Nem tudok mit kezdeni az emberekkel. De majd pár üveg sörtől mindenki elfelejti…Voltbarátnő, már ha van ilyen szó lány szájából, szintén jelentkezett, hogy bulizni fogunk szeptember elején, szülinapot ünnepelni, egy fiúét. Nem tudom miért vagyok ilyen mazochista, hogy direkt odamegyek, napokat töltök velük, és elviselem a vádló pillantásokat, a kínos csöndeket…ezt az egészet. Régen csak jól éreztük magunkat, és mulattuk az időt, szórakozás gyanánt… de most már valahogy sokkal súlyosabb minden, az ő részükről. Persze, értem én, meg tudom… de ez így akkor is értelmetlen. Nekem nincs jogom senkit kioktatni, mert nem tudok semmit, felelőtlen vagyok meg hülye, biztos, ó hogyne, és égjen el a lepke, ha a láng közelébe téved. Csak én nem lepke vagyok, hanem szeretném azt hinni, hogy láng. Ezt persze nem mondhatom ki. És boldog vagyok. Akkor lehet, hogy mégiscsak én csinálom jól?
Most megint sikerült jól felhúzni magamat. Nem baj, holnap remélhetőleg sok jófej, illuminált emberrel fogok mulatni a balatoni éjszakában, és nem kell erre gondolnom, se arra, hogy 18 nap… meg arra se, hogy öregedtem egy évet. Már megint. És még mindig szemtelenül fiatal vagyok.
Azért nagyon egyedül érzem magam. Néha. Idegen mindenki. Pont azok nincsenek most itt mellettem, akikkel semmi sem idegen. Ki Velencében, ki Újvilágban.
De hát ezért vagyok nagylány, hogy én már így is…nekem már így is…csak értelmetlen(ebb)
)
...csak körmeink sápadt félholdja ragyog...
ez most a tipikusan húbazdmeg sor. vagy csak késő van már?
ez most a tipikusan húbazdmeg sor. vagy csak késő van már?
2010. augusztus 23., hétfő
20
Milyen szánalmas ( lenne). Volt régen egy borsodis sörnyitóm, ami, amikor használtam, megszólalt. Valami olyasmit mondott, hogy: hát fiúk, ma sem éltünk hiába. Csak oda akartam kilyukadni, hogy persze, reklám, de mennyire nem elég egy sör ahhoz, hogy nyugtával így dicsérjem a napot.
Nos, akkor beszélgessünk, 7000 km távolságból. Igazándiból a lényeget tekintve mindegy, hogy csak 25 km-re van Budán vagy New Yorkban, és azért nincs itt.
„…követelem az arany, selyem, gyémánt, bíbor meg fogalmam sincs milyen szíveimet facebookon, csak hogy megnyugodjon a pici lelkem…mert bár a dal úgy szól, hogy la donna e mobile, az élet olyan kiszámíthatatlan, és inkább jobb feleslegesen jártatni a számat meg rongyosra beszélni, mint a bizonytalanság. Esetleg a szívek mellé még némi szívhez szóló idézet, mondjuk egy olyan szuper könyvből( regénynek nem nevezem akkor se, mert az meggyalázás), mint a Twilight, mert az olyan szép szerelmes történet, meg mély meg minden, tökre odavannak egymásért, nem?szóval ezek után(de ez csak egy napi adag ám!) talán hajlandó vagyok elhinni, hogy valamit számít neked ez az egész….”
Juhéjj…nem, nem unatkozom ám. / amúgy tényleg nem, ez nem unalom hanem a várakozás… csak már elszoktam tőle/ ... halló halló halló hallucináció, csak a szerelem eleven elemem, valahol elveszett, veszettül keresem, sehol se talállak téged életem...
Fordhoz és Arthurhoz menekültem, nos ez az eredmény. Rossz ötlet volt, nem épp az épelméjűség felé billentik a mérleget. Túl sokat írok, az elmúlt 2 napban, és ide csak a töredéke kerül föl (öncenzúra) , és folyton beszélek valakihez, ami abszolút értelmetlen, de tekintve a kommunikációs csatornák szerény voltát, ez maradt. És még nem szólt rám, hogy unná:-) .
Nézegettem a földgömbömön, mégis fel tudjam fogni, mennyire messze ment. Nem állítom, hogy teljes mértékben sikerült. Itthon még mindig velem van, egészen közel/például az illata a kispárnámban/. A dolgokat valahogy úgy nézem, hogy neki hogyan fogom elmesélni. Ma például pont úgy pizzát csináltunk, mint nemrég éjszaka, de most csak két féle sonka meg szalonna volt rajta, és végig Black Sabbath meg Iron Maiden üvöltött.
Ja és délután kettőig aludtam, próbálom azzal hitegetni magam, hogy kell ez, a gólyatáborra töltöm fel magam.
Meg ürítem a májamat, már legalább két napja nem ittam semmit:).
Meg zaklatom a régi ismerőseimet, hogy foglalkozzanak velem ( hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen…) , de aztán rájövök, hogy ami igazán hiányzik az csak egy görbe este L.val. Már nagyon rosszul áll a világ szénája, ráfér némi megváltás. Ha ez ugyan segít rajta.
Szóval ennél még New York is izgalmasabb.Gondolom.
Nos, akkor beszélgessünk, 7000 km távolságból. Igazándiból a lényeget tekintve mindegy, hogy csak 25 km-re van Budán vagy New Yorkban, és azért nincs itt.
„…követelem az arany, selyem, gyémánt, bíbor meg fogalmam sincs milyen szíveimet facebookon, csak hogy megnyugodjon a pici lelkem…mert bár a dal úgy szól, hogy la donna e mobile, az élet olyan kiszámíthatatlan, és inkább jobb feleslegesen jártatni a számat meg rongyosra beszélni, mint a bizonytalanság. Esetleg a szívek mellé még némi szívhez szóló idézet, mondjuk egy olyan szuper könyvből( regénynek nem nevezem akkor se, mert az meggyalázás), mint a Twilight, mert az olyan szép szerelmes történet, meg mély meg minden, tökre odavannak egymásért, nem?szóval ezek után(de ez csak egy napi adag ám!) talán hajlandó vagyok elhinni, hogy valamit számít neked ez az egész….”
Juhéjj…nem, nem unatkozom ám. / amúgy tényleg nem, ez nem unalom hanem a várakozás… csak már elszoktam tőle/ ... halló halló halló hallucináció, csak a szerelem eleven elemem, valahol elveszett, veszettül keresem, sehol se talállak téged életem...
Fordhoz és Arthurhoz menekültem, nos ez az eredmény. Rossz ötlet volt, nem épp az épelméjűség felé billentik a mérleget. Túl sokat írok, az elmúlt 2 napban, és ide csak a töredéke kerül föl (öncenzúra) , és folyton beszélek valakihez, ami abszolút értelmetlen, de tekintve a kommunikációs csatornák szerény voltát, ez maradt. És még nem szólt rám, hogy unná:-) .
Nézegettem a földgömbömön, mégis fel tudjam fogni, mennyire messze ment. Nem állítom, hogy teljes mértékben sikerült. Itthon még mindig velem van, egészen közel/például az illata a kispárnámban/. A dolgokat valahogy úgy nézem, hogy neki hogyan fogom elmesélni. Ma például pont úgy pizzát csináltunk, mint nemrég éjszaka, de most csak két féle sonka meg szalonna volt rajta, és végig Black Sabbath meg Iron Maiden üvöltött.
Ja és délután kettőig aludtam, próbálom azzal hitegetni magam, hogy kell ez, a gólyatáborra töltöm fel magam.
Meg ürítem a májamat, már legalább két napja nem ittam semmit:).
Meg zaklatom a régi ismerőseimet, hogy foglalkozzanak velem ( hagyja a dagadt ruhát másra, engem vigyen…) , de aztán rájövök, hogy ami igazán hiányzik az csak egy görbe este L.val. Már nagyon rosszul áll a világ szénája, ráfér némi megváltás. Ha ez ugyan segít rajta.
Szóval ennél még New York is izgalmasabb.Gondolom.
2010. augusztus 22., vasárnap
21
Nem a gramm…Ennyi nap. /Every time I'm far from home I am never quite alone/ meg három nap, amíg ennyi év lesz, amit leróttam a tartozásomból. Akkor Amerikában kaphatnék alkoholt, meg játszhatnék a szerencsémmel. Húdejó. Ó, igen Amerika. Egy fehér folttal kevesebb. Eddig semmit sem jelentett, csak egy színes, körbehatárolt terület a térképeken és évszámok. gyorskaják, dagadt emberek, filmek, sivatagok, lobogók, felhőkarcolók. Klisék. Soha nem gondolkodtam el rajta, nem érdekelt, nem volt közöm hozzá- ergo közömbös voltam,na. De azt hiszem az elkövetkezendő napokban kicsit gyakrabban az eszembe fog jutni. és nem azt fogja jelenteni, mint eddig, sőt, az összes eddigi jelentése érdektelen lesz , vagy csak az ő vonatkozásban lesz fontos.
Az ember sokáig reménykedik, hogy az idő csupán illúzió ( az ebédidő meg ugye kétszeresen is az), és valami csoda folytán megáll, vagy esetleg kiderül, hogy tudom irányítani, lassítani. De persze nem. Még négy nap van 22.ig, aztán csak kettő, végül egyetlen éjszaka… még ez is úgy tűnt, hogy rengeteg és nem lesz vége. Most meg arra gondolok, hogy tegnapelőtt arra gondoltam, hogy holnapután itt fogok ülni, és erre fogok gondolni. Mármint arra, hogy az akkor köztünk levő két centiméternyi távolság több mint 7000 kilométernyire nő, és egy atlanti óceán kerül a testek közé. / és a reménykedést felváltja a beletörődés/…és…Akkor üdv üres napok. Üres lett a város. Nem kell majd figyelnem az utcákat, arcéleket, a telefonom kijelzőjét, mert tudom, hogy igazán fontos dolgok nem történnek. Időmulatás, ahelyett hogy tölteném. A. terv: hogy átalszom ezt a három hetet, hosszabb- rövidebb megszakításokkal. Vagy B.) átmúlatom, gólyatábor, régi ismerősök, kocsmák, a kötelező féléves pofavizitek és lelkizések várnak rám. Persze azért lesz benne jó is, mert még maradt két, /L.D./( esetleg három /P./) ember a városban, akikkel telik az idő, és „ most történhet valami fontos” érzése megvan. Vagy harmadik lehetőség, (C.)megnézzük L. val Bergman, Fellini, Bonuel összest, és el is telt két hét, a maradék időben meg kiolvasom az összes félbehagyott könyvet. Esetleg Martytól elkérem a verdáját:-) ,vaagy, zseniáál…elhatározom, hogy néhány hétig citrom leszek, és azzal fogok szórakozni egész idő alatt, hogy gin-tonikba ugrálok.
egy nap három kettő. A hajnali még együtt. A többi nem. Egyre messzebb.
Az ember sokáig reménykedik, hogy az idő csupán illúzió ( az ebédidő meg ugye kétszeresen is az), és valami csoda folytán megáll, vagy esetleg kiderül, hogy tudom irányítani, lassítani. De persze nem. Még négy nap van 22.ig, aztán csak kettő, végül egyetlen éjszaka… még ez is úgy tűnt, hogy rengeteg és nem lesz vége. Most meg arra gondolok, hogy tegnapelőtt arra gondoltam, hogy holnapután itt fogok ülni, és erre fogok gondolni. Mármint arra, hogy az akkor köztünk levő két centiméternyi távolság több mint 7000 kilométernyire nő, és egy atlanti óceán kerül a testek közé. / és a reménykedést felváltja a beletörődés/…és…Akkor üdv üres napok. Üres lett a város. Nem kell majd figyelnem az utcákat, arcéleket, a telefonom kijelzőjét, mert tudom, hogy igazán fontos dolgok nem történnek. Időmulatás, ahelyett hogy tölteném. A. terv: hogy átalszom ezt a három hetet, hosszabb- rövidebb megszakításokkal. Vagy B.) átmúlatom, gólyatábor, régi ismerősök, kocsmák, a kötelező féléves pofavizitek és lelkizések várnak rám. Persze azért lesz benne jó is, mert még maradt két, /L.D./( esetleg három /P./) ember a városban, akikkel telik az idő, és „ most történhet valami fontos” érzése megvan. Vagy harmadik lehetőség, (C.)megnézzük L. val Bergman, Fellini, Bonuel összest, és el is telt két hét, a maradék időben meg kiolvasom az összes félbehagyott könyvet. Esetleg Martytól elkérem a verdáját:-) ,vaagy, zseniáál…elhatározom, hogy néhány hétig citrom leszek, és azzal fogok szórakozni egész idő alatt, hogy gin-tonikba ugrálok.
egy nap három kettő. A hajnali még együtt. A többi nem. Egyre messzebb.
2010. augusztus 19., csütörtök
perec
...Nem sírok, édes, csak így választom ki a pereccel bekerülő szükségesnél nagyobb mennyiségű sót...
meg persze:
..A szíved, mint a megszáradt perec,
törjön ketté, ha véle mást szeretsz...
én imádom Varró Danit.ez most egy komoly vallomás volt.
meg persze:
..A szíved, mint a megszáradt perec,
törjön ketté, ha véle mást szeretsz...
én imádom Varró Danit.ez most egy komoly vallomás volt.
2010. augusztus 16., hétfő
...mélységes...
na jó,csak nem szeretek rádöbbenni, mennyire átlagos volt az, ami számomra különlegesnek tűnt, mert mégiscsak az életem volt. vagy valami hasonló.
2010. augusztus 15., vasárnap
múltnak kútja is van
komoly fizikai fájdalmat jelent visszaolvasni kamaszkorom legsötétebb éveiből származó naplóimat.
áoú
nem is tudtam, hogy ennyi mindenkibe szerelmes voltam. akár egyszerre öt srácba is. vagy hatan lányok ugyanabba a srácba. kémhálózatokat működtettünk. szerencsétlen gyerek.minden héten dráma volt, örök barátságok mentek majdnem tönkre. persze csak majdnem. kibékülésekkor szinte szerelmet vallottunk egymásnak. féltékenységi rohamot kaptunk, ha a reggeli kakaóért mással ment le. ha nem nekem mondta el, ki az aktuális szíve választottja.
áoú
azt hiszem nem nagyon akarok szembenézni akkori önmagammal...azaz azzal, aki kereste a mostani énemet.
nem vállalok közösséget holmi labilis, önmagát kifejezni képtelen, zavaros agyú idegennel.bármiféle azonosság csupán a véletlen műve, illúzió, álom, kitaláció.
talán az öntudatát és a sértett igazságérzetét irigylem.
mert most már soha nem fogom tudni elfelejteni azt, amiről akkor azt sem tudtam, hogy létezik.
áoú
nem is tudtam, hogy ennyi mindenkibe szerelmes voltam. akár egyszerre öt srácba is. vagy hatan lányok ugyanabba a srácba. kémhálózatokat működtettünk. szerencsétlen gyerek.minden héten dráma volt, örök barátságok mentek majdnem tönkre. persze csak majdnem. kibékülésekkor szinte szerelmet vallottunk egymásnak. féltékenységi rohamot kaptunk, ha a reggeli kakaóért mással ment le. ha nem nekem mondta el, ki az aktuális szíve választottja.
áoú
azt hiszem nem nagyon akarok szembenézni akkori önmagammal...azaz azzal, aki kereste a mostani énemet.
nem vállalok közösséget holmi labilis, önmagát kifejezni képtelen, zavaros agyú idegennel.bármiféle azonosság csupán a véletlen műve, illúzió, álom, kitaláció.
talán az öntudatát és a sértett igazságérzetét irigylem.
mert most már soha nem fogom tudni elfelejteni azt, amiről akkor azt sem tudtam, hogy létezik.
2010. augusztus 11., szerda
Faludy
...
Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad;
nézésed kék halai bennem úsznak;
megérezlek, ha még a sarkon túl vagy.
Te vagy a tükör, hol magamra látok;
az ablak: abból nézem a világot,
s a labirintus: mindig benned járok.
...
Te érdekelsz csak: járásod, kisujjad;
nézésed kék halai bennem úsznak;
megérezlek, ha még a sarkon túl vagy.
Te vagy a tükör, hol magamra látok;
az ablak: abból nézem a világot,
s a labirintus: mindig benned járok.
...
2010. augusztus 7., szombat
"...Igaz-e, hogy érezlek most is,amikor messzire vagy tõlem? Mért hagytál el, hogyha kívánsz, ha bennem lehetsz csak ünneplõben. Mért nem csókolsz, ha úgy esik jól?Mért fáradnak el a rohanók? Mért rág szú-módra szét a tenger karcsú, viharra teremtett hajót?... Tudom, hogy jössz majd. Úgy esel belém, mint szép, szikrázó mennykõ a tóba!
De megégetnõk-e a világot, vonagló lángokként összefonódva? S pocsolyákba árkolt bús arcomba birnál-e nézni, ha én is belelátnék?... Ó asszonyom, te balga, te bolond, játszót-játszó, ostoba, semmi játék!..."
J.A.
De megégetnõk-e a világot, vonagló lángokként összefonódva? S pocsolyákba árkolt bús arcomba birnál-e nézni, ha én is belelátnék?... Ó asszonyom, te balga, te bolond, játszót-játszó, ostoba, semmi játék!..."
J.A.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)