12

Próbálom elképzelni…ahogy él ott, jár-kel, eszik, alszik…és nem megy. Idegen helyen van, nem látom körülötte a szobát, semmit. Nem tudom milyen lehet. Fogalmam sincs. Hiába emlékszem mindenre, az arcára, a szeme színének a változására, a mozdulataira. Olyan, mintha csak én találtam volna ki, csak bennem élne. Helyette arra gondolok, milyen boldog voltam Párizsban végig. És hogy leszek e még valaha ennyire gondtalan, mint most. Szabadság íze, illata, érzete volt annak az egy hétnek. Az egész nyárnak.

Még mindig nem tudtam megszokni a közelségét, a tényt hogy ’van’ és … Hogy fel lehet rúgni mindent, át lehet hágni a szabályokat, és miután megtetted, rájössz/ szembesülsz, nem tudom melyik a jobb szó, hogy mennyire hamis volt rengeteg minden,mennyire mű, talmi, könnyű mindaz, amiről azt hitted van súlya az életedben, hogy fontos, meghatároz és hozzád tartozik.

Sétálni egyedül a városban. Mennyire üres, értelmetlen, kihalt. Elmehetek a kedvenc helyeimre, várba, alagúthoz, rakpartra, vagy a kis utcákba bolyongani. Nincs meg bennem a várakozás, valami hiányzik a levegőből”... színtelen virágot lopott ölembe a holnap…”
Most a Csendesben szeretnék ülni, a félhomályban, fotelekben, irsait inni… csak beszélni, mesélni valamit. Nem gondolni a holnapokra, az őszre, az egyre sötétebb délutánokra.

Elég egy arc látványa, egy jelenlét,
s a tapéták vérezni kezdenek.

Az eső kopogását gyűlölöm ilyenkor. A boldogtalanságot jelenti nekem. Ősszel sokszor voltam szomorú, majd mindig akkor hagytak el. Ilyenkor feküdtem egyedül az ágyban és semmi más zaj nem volt éjszakákon keresztül csak ez az idegesítő, fémet érő vízhang. Szomorú csepegés. Igen, valahogy így:

Mert már megint jönnek azok a fellegek,
megint eső lesz.
Megint sár lesz és ólmos ködburok
a lélek körül.
Éjszaka megint fennülhetek ébren,
hallgatni, amint a végnélküli eső
paskolja a falakat és zubognak a csatornák.
Megint, megint és már nem is remélem,
hogy vége lesz.

Honnan tudom, hogy egy kockacukor épp hanyatt van döntve???

Amúgy meg odáig süllyedtem, hogy gossip girlt nézek. És idegesít. Annyira mű mindenki. Anyuka 18 éves lánnyal harmincnak néz ki, apuka szintén. Esetlen /értsd: balfasz/ szépfiú undorítóan sima babaképű. A rosszfiú meg gerinctelen gazdag féreg, és így unalmas. Ott lett elegem, amikor a második epizódban a kiscsaj kidobja az utcán egy nyilvános kukába a telefonját, amin előtte a barátai fotóit nézegette. Egy valami tetszik benne. Szurkolhatok annak a csajnak, aki a legjobb barátnője pasijával finoman szólva is összekavart.