"...zsong, jajong, busong a tájon..."
Majd egy órát ültem a kádban, teljesen kihűlt a víz, de mit tegyek, ott lehet a legjobban gondolkodni és merengni. Lassan már fája fejem a sok gondolkodástól. Vagy csak régi jó barátom, a migrén jelzi, hogy él és köszöni szépen Ő jól van. De nem erről akartam írni. Igazándiból nincs is miről írnom. Belenéztem a naplómba, hogy tavaly ilyenkor mit is csinálhattam, és megdöbbenve tapasztaltam, hogy nem is írtam semmit július vége és szeptember hetedike között. Nem szeretnék visszamenni egy évvel az időben. Azt hiszem becsavarodnék, ha megint onnan kellene kezdenem mindent. „ez volt életem legrosszabb féléve”. Úgy február végéig, talán március elejéig biztosan. Mindig az van. Nem tudom, hogy csinálom, megváltozom-e vagy csak ilyen vagyok, de egy idő után annyira messze kerülök az egy-, vagy két évvel ezelőtti önmagamtól, hogy ha újjal mutogatnának se akarnám fölismerni azt, aki voltam. Vagy csak az válik idegenné, ami akkor körbevett? Attól viszolygok? Jó lenne, ha a belső változásnak lenne valamilyen külső nyoma, hogy ne ugyan azt az arcot, testet kelljen nézni, akihez egyszer nagyon közel voltam/ közöm volt ,de most nagyon távolra kerültünk.
Ma megállapítottam, hogy rengeteg halott hajszálam van, nem volt senki, aki jól megcibálja a grabancomat.
Képtelen vagyok tovább fent maradni, holnap este úgyis csapatás lesz, remélem. Megváltjuk a világot és felvilágosítjuk a hetven éves, fogatlan, alkoholista urakat a kocsmában, hogy a tatárjárás nem 1424-ben volt. Jó móka lesz. Gondolom.
Oh, múlni már,
Ősz! húllni már
Eresszél!
Mint holt avart,
Mit felkavart
A rossz szél...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése