Stílusgyakorlatok a 601-től 2. rész

hogy marhamáj volt ráborítva...

Stílusgyakorlatok a 601-től 1. rész

hogy, LOVAGOM, nem zártam be a keltetőt....

hogy miket tud ez a sekszpír vilijeeem...

MERCUTIO
No nézd, a Mab királyné járt tenálad,
A tündérek bábája, oly parányi
Alakban jön, mint városi szenátor
Mutatóujján a gyűrűs agátkő.
Aprócska, kis könnyű fogatba hajt át
Az emberek orrán, mikor alusznak.
A kerekek küllője nyurga pókláb,
A hintó födele egy szöcskeszárny,
A hámja finom pókháló-fonál,
Gyeplője a hold lucskos sugara.
Ostornyele tücsökcomb, rost a szíja.
Csöpp, szürkementés szúnyog a kocsis,
Félakkora, mint a kövér kukac,
Mit rest cseléd a ujjából vakar ki.
A kocsiváz egy üres mogyoró,
A mókus eszkábálta, vagy a vén szú,
Kik ősidőktől tündér-kocsigyártók.
Így robban át a szeretők agyán
Éjente, és az álmuk szerelem,
Udvarló térdén, s udvarlás az álma,
Fiskális ujján, és az álma pördíj,
Nők ajkain, s álmukban csókolódznak.
De Mab ha mérges, szájuk hólyagos lesz,
Mivel a habcsók nékik is megárt.
Nem egyszer udvaronc orrába vágtat,
S az erre már kitüntetést szagol,
Máskor dézsmás malacka farkhegyével
Csiklandja az alvó papocska orrát
És az plébániáról álmodik.
Majd átrobog a katona agyán
És álma sok-sok nyakszelés, spanyoltőr,
Les és roham, aztán öt ölnyi mély,
Jó-nagy ivászat; hirtelen a dobszó
Pörög fülében, fölriad, ocsúdik,
Kicsit szedi a szenteket az égből
S megint elalszik. Ő, a Mab királyné,
Lovak sörényét éjjel egybefonja,
Csombókos hajba süt varázsgubancot
S hogy szertebontod, az babonaság.
Boszorka ő, a lányt, ha háton alszik,
Megnyomja, terhet bírni így tanítja,
Hogy jól feküdjön majd asszony-korában.
Ő az, ki...
ROMEO
Hallgass, Mercutio, hallgass.
Semmit beszélsz.
MERCUTIO
Hisz álomról beszélek,
Amit csupán a henye agyvelő szült
És semmiből a képzelet koholt.
Matériája vékony, mint a lég
És csapodárabb, mint a szél, mi mostan
Észak fagyott keblén kacérkodik,
De nyomba megharagszik, délre rebben
S csorgó harmatba fürdeti az arcát.

ja

szóra bírja. a fondor magányt. így az nem szövi cseleit.

/meghalt a cselszövő nem dúl a rút viszály/

sápadt

*kieg.:

/hajnalban már deres a fű/ de a test még őrzi a fürdőruha vonalát

bokraink közt...

"Valaki csöndben ablakom elé
helyezte az Eiffel-tornyot
mintha gyerekjáték lenne
a világcsoda
Bizalommal tele
meghajolok
még egyszer
a kezdetek előtt
Végtelennek tűnik
tavaszunk
zsongása
Azt hiszem, álmodom
szól hozzám a szomszédasszony
ki zavartan nézi
a hátsó udvarba
özönlő
turistákat"

/vagy a szőke, kócos, álmos lányt a szemközti ablakban hajnali ötkor/

föntről nézni le a városra, városokra. az enyémre, a tiédre, a miénkre, az övére. ősz van. és a nyár emléke már csak bennünk él. a táj elfelejtette, hűtlenül elhagyta nyers színeit, a leveleket, a púposodó aszfaltot, a fülledt illatokat. hajnalban már deres a fű.

új emlékeket aggat a lehulló levelek helyére.

"...kóró lett a fényes laboda..."

saját vérével írta meg búcsúlevelét.

Editors - Papillon

motyl

Furcsán kurta nap.
Végig vártam valamit, nem volt oka és tárgya, csak a feszültség volt meg bennem. Sütött a nap, ültem a levéltár egy dohos szobájában, szállt a cigifüst, valaki a letűnt rendszerről mesélt. Talán még egy eltévedt őszi légy is döngött valahol. Mintha filmen láttam volna magamat, ahogy a könnyű nyári ruhámban, piros cipellőben sétálok a macskaköves utcákon…

Ír-töröl-újraír- felülír-kitöröl. Tanto la vita.

Az arc mögött ott az egész ember? Mert belőlem valami elment szabadságra. Vagy épp máshol tartózkodik. Itt ülök, tanulnom kéne, holnap reggel zh, és képtelen vagyok koncentrálni. Tolvajok járnak bennem, surranó, nesztelen léptekkel, könnyed, kissé gúnyos mosollyal mérnek végig, ha lázadni mernék. Ők mindig szabadok. Vagy azok akarnak maradni. Nem ismerik a lelkiismeret furdalást, bizonyítási kényszert, elvárásokat. Karikás, vöröslő szemmel nézem magam a tükörben, hátha ez meggyőzi őket, hogy most tényleg muszáj lenne… nem érdeklem őket, az hogy mit akarok…/leginkább elmenni aludni/.Azt pusmogják, nincs holnap, nincs jövő, felesleges tervezni folyton. Csak a jelen van meg az örökkévaló-ezeknek van értelme. A magyar nyelvben nincs is jövő idő…jelen van meg múlt. Kezdem érteni, miért is vagyunk ilyenek- itt él egy nép jövő/idő/ nélkül. A szanszkritban száz múltidő volt. Nekünk csak egyetlen maradt, de azzal sem tudunk mit kezdeni.

„…s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében…”

bogok, csomók, szálak, húrok, miegymás...(nak megmaradunk?)

A szombat estéről regélek. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer öt lány. Aztán nem voltak. Ám most talán mégiscsak vannak. Van valami titkos erő, egy régi kötés, szálak, amik nem tudnak csak úgy elpattanni. Pedig sokszor azt hittem, vége, ennyi volt. Mégis itt vagyunk. Bántottuk/ bántjuk egymást, úgy, ahogy erre mások nem képesek, mert nem ismernek annyira. Keveset találkozunk, mindenki éli a saját életét. Sokszor kinevetem őket a sajátjukért, azért, mert nem tudnak szabadulni a korlátaiktól, a beléjük nevelt életszemlélettől. Kispolgáriak és egyszerűek néha, mégis ha találkozunk, vannak olyan megismételhetetlen pillanatok, amik mással elképzelhetetlenek. A múltamat jelentik. Csak velük lehet nevetni a trézéntelizsönt-ön, gibraltáron, a balatoni fáááj a fejemen, a rengeteg elvont belsős poénon. Azt hiszem, még azt is megbocsájtották, amiről azt hitték, nem fogják tudni. Ez őszintén meglepett. Nem tudok elég cinikus lenni velük szemben, valahogy nem megy. Nem akarom/tudom bántani őket. Látom, tudom, hogy néha hülyeségeket csinálnak, olyat, amit én nem tennék meg, ismerem a hibáikat, van, amit másban nem tudnék elfogadni, de még így is szerethetőek. Biztonságban vagyok velük. Eltekintve a konyhakésektől, néhanapján. De még ha el is ítélnek, nem akarnak megváltozatni, inkább meg akarják érteni, mit miért tettem. Ha öntelt lennék, talán azt mondanám, ámulnak rajtam. Lehet, ez most ömlengősen hangzik, és messze nem ennyire cukormázas a valóság, de valami megint történt, és még nem tudom megfogalmazni, hogy mi, de jó volt látni őket. Jó, hogy vannak emberek, akikkel valaha ennyi időt tölthettem. És végső soron örülök, hogy velük nőttem fel. Nem vagyok olyan, mint ők, nem hasonlítunk, mégis…mégis van valami eltéphetetlen. És azért akár hálás is lehetek...

"...szívünk körül döng, mint a döglégy..."

:-)

egzecíroztat(lat.)

katonai gyakortatokat végez, gyakorlatozik;
parancsolgatással irányít;
ráncba szed, megfegyelmez

...

..

.

persze ez lényegtelen. modoros "aranyosfiúk" mindig pórul járnak. van bennük valami taszító. túl 'puhák', magalkuvók. unalmasak. bulikon lecsapnak az első valahogy még kinéző részeg lányra, és másnap hencegnek az átsmárolt stb. éjszakájukkal. büszkék arra, ha az "aranyoslányokat" semmibe vették. tényleg unalmasak. még csak egy mélyebb eszmefuttatást se érnek meg,amíg szárad a körmömön a lakk.

Brezsnyev, Kádár és Nixon repülőgépen utaznak. A gép lezuhan a kannibálok földjén, de ők életben maradnak. Elindulnak hát a sűrűben, mígnem elfogják őket a kannibálok.
- Te ki vagy? - kérdi Brezsnyevet a főnök.
- Én vagyok a CCCP elnöke.
- Vigyétek! - kiált a törzsfőnök - Jó lesz pörköltnek.
- És te ki vagy? - kérdik Nixont.
- Én vagyok az USA elnöke.
- Vigyétek! - jön a válasz - Jó lesz gulyásnak!
- És te? - kérdezik Kádárt.
- Én vagyok Magyarország elnöke.
- Nahát, ez fantasztikus! - ugrik fel a tözsfőnök - A fiam ott tanul az egyik egyetemen. Meghívlak vacsorára. Mit kérsz? Pörköltet vagy gulyást?

...............................................................

Szulejmán és Brezsnyev találkozik a túlvilágon. Brezsnyev panaszkodni kezd:
- Az hogy lehet, hogy ti, törökök 150 évig uralkodtatok Magyarországon, és mégis szerettek benneteket. Mi csak 40 évig voltunk ott, de mindenki utált.
Mire Szulejmán:
- Mi nem követtünk el két nagy hibát. Először is nem tettük kötelezővé az iskolákban a török nyelvet, másodszor nem kellett a magyaroknak megünnepelniük a mohácsi csata összes évfordulóját. A vicc elküldése email-ben.

.............................................................

Ismét kitör a balhé a magyar és a román kormány között, és előkerül a régi vita, hogy kié is Erdély, és mihez van joguk a magyaroknak. Ez így nem mehet tovább, határozzák el, és a koppenhágai nemzetközi bírósághoz fordulnak. A magyar követ jut elöször szóhoz:
- Amikor bejöttünk a Kárpát-medencébe, lepányváztuk lovainkat, főztünk egy gulyást, és ledőltünk. Reggel viszont sehol sem találtuk a lovainkat. Az avarok elárulták, hogy a románok voltak.
- Hazugság! - ugrik fel a román diplomata. - Ott se voltunk!
- Hát ez az. - mondja somolyogva a magyar követ - Akkor meg mit énekelnek itt az ősi földről.

...........................................................

katt

http://www.lehtikuva.fi/hehkuva/


háháhááá...kattkatttkaaattt/bekatt/

Azonnal dobd ki Árisztotelészt.

Foszlik a lepkeszárny.(?)

A véletlen nem ejthet
erőszakot mirajtunk.

Oly megszokhatatlan vagy.

Zsibbadni kezd a csuklóm, ha meglátlak.
Húsz esztendőnk lesz? vagy csak két hetünk?
Üssünk a jelen borotváján sátrat.
Jövendő nincs. De hátranézhetünk.

Hogyan kell élnem? Soha élő ember
nem oktatott ki.

...Vár ránk a nagy kaland. Nem magyarázok...

Fekete-fehér csíkos kígyók lettek
a napok meg az éjek útjai.

Zsibbadni kezd a csuklóm, ha meglátlak.

Homokbánya omlott
múltamra. Mint múmiák, mereven
feküsznek benne emberek, meg dolgok.

Az, mit ma megtanultunk,
jobban köt össze másnap.
S mire való a múltunk?
Hogy elmondjuk egymásnak.

Üssünk a jelen borotváján sátrat.

Ki sosem ismerhetlek.
Meglepsz minden szavaddal.
Elém vágsz az eszeddel.

Oly megszokhatatlan vagy,
hogy rögtön hozzád szoktam.

Lepkeszárny.