"Valaki csöndben ablakom elé
helyezte az Eiffel-tornyot
mintha gyerekjáték lenne
a világcsoda
Bizalommal tele
meghajolok
még egyszer
a kezdetek előtt
Végtelennek tűnik
tavaszunk
zsongása
Azt hiszem, álmodom
szól hozzám a szomszédasszony
ki zavartan nézi
a hátsó udvarba
özönlő
turistákat"
/vagy a szőke, kócos, álmos lányt a szemközti ablakban hajnali ötkor/
föntről nézni le a városra, városokra. az enyémre, a tiédre, a miénkre, az övére. ősz van. és a nyár emléke már csak bennünk él. a táj elfelejtette, hűtlenül elhagyta nyers színeit, a leveleket, a púposodó aszfaltot, a fülledt illatokat. hajnalban már deres a fű.
új emlékeket aggat a lehulló levelek helyére.
"...kóró lett a fényes laboda..."
saját vérével írta meg búcsúlevelét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése