Pilinszky:Keringő
A zongorát befutja a borostyán,
s a gyerekkori ház falát
szétmállasztja a naplemente.
És mégis, mégis szakadatlanúl
szemközt a leáldozó nappal
mindaz, mi elmúlt, halhatatlan.
hét év emlékei élnek a sorai között. majd minden verse "terhelt", ráaggattam az életemet, idegen szavakba burkoltam magamat. vele sírtam, átkozódtam, fenyegetőztem. néha elég volt egyetlen egy sor, egy kiragadott pillanat a múltból, amiben újra magamra ismerhettem. valami elementáris erő van a szikár szavak mögött.
nagyon szép!:)
VálaszTörlés