Bonjour Tristesse

"...What a waste of time, dear Jacques, what a hopeless waste of time.
He's attractive and he's nice.
And l'd like to warn him...
but he wouldn't understand that l can't feel anything he might be interested in...
because l'm surrounded by a wall.
An invisible wall made of memories l can't lose..."


Vannak könyvek, amelyek nem engednek el. Például ez. És a film is majdhogynem tökéletes. Jean Seberg hangját hallom a fejemben, ha olvasom.

Egy egészen furcsa emlékem kötődik ehhez a könyvhöz. pár pillanat, ami mindig eszembe jut róla. egyszer majd megpróbálom megfogalmazni, de most nem menne. túl lebegő, elomló, megfoghatatlan.

"...Ezt az ismeretlen érzelmet, melynek unalma és szelídsége állandóan kísért, tétovázom e szép és súlyos névvel illetni: bánat. Ez az érzés olyan teljes, olyan önző, hogy szinte szégyellem, hiszen a bánatot mindig tiszteletre méltónak tartottam. Igaz, nem ismertem, de ismertem az unalmat, a megbánást, ritkábban a lelkiismeret-furdalást. Ma beburkol valami, mint a selyem, idegesítően és lágyan, és elválaszt a többiektől..."