nehéz virágillatot kavarok fel, tekereg a hideg a bokámnál, ahogy hazafele sétálok. felsebzed a testemet körmöd élével.vannak éjszakák lemoshatatlanok. éjfekete tinta, beivódva a bőr alá. párás, vaksötét nyári éjek. távolban a víz kotyogása. mindig túl gyorsan jön el a hajnal. megrepesztem a könyvek gerincét, ahogy újra és újra idegesen szétnyitom őket, ugyan azon az oldalon. hogy emlékeztethet egy szó, egy hangsor a szemed színére? ami mellesleg olyan, mint a viharos tenger Turner képein. egyszer meglestem, ahogy a redőny rései között átszűrődő fény összepettyezte a hátadat, nyakadat, hajadat. ott és akkor egészen ártatlannak tűntél. csukott szemmel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése