2011. október 31., hétfő
2011. október 30., vasárnap
Sandra Dieckmann
2011. október 21., péntek
Ugye, hogy jó az éji merés?
Budapest éjszakája szól
Budapest éji, nagy álmát hozom.
Be víg város vagy, én bús városom,
Zsibbadtan tapint fáradt két kezem,
Cigánnyal, borral, nővel érkezem.
Budapest éji, nagy álmát hozom.
Én vagyok a mámoros, kusza est.
Egy városom van: szegény Budapest.
Máshol keserű borom és söröm,
Itt számba ömlik az édes öröm.
Én vagyok a mámoros, kusza est.
Én hozom az álmot, Léthe-vizet
És Budapest ujjong, dalol, fizet.
Bizáncban is nőtt feledés moha,
De így feledni nem tudtak soha.
Én hozom az álmot, Léthe-vizet.
Itt mindenkinek utolsó tor int,
Itt a cél: esti öt vagy száz forint,
Itt estenként mind királyok vagyunk,
Holnap már letörünk, vagy meghalunk.
Itt mindenkinek utolsó tor int.
Itt mindenkit temető-láng vakít,
Itt mindenki gyászol már valakit.
Rossz asszony, váltó, betegség, kaland,
Rossz férfi, vak bűn, ártó hírharang.
Itt mindenkit temető-láng vakít.
Itt mintha a víg Halál lengene,
Szinház, kávéház, cigány, bor, zene,
Csók, ájulás, láz és mai siker,
Mit bánjuk ma, a holnap mit mível.
Itt mintha a víg Halál lengene.
Hajszás nap után éji örömök,
Kigyúlnak a szivek, ha én jövök.
Ugye, hogy jó az éji merés?
Ugye, hogy jó a vidám feledés?
Hajszás nap után éji örömök.
Holnap majd ujra jövök, érkezem,
Most a hajnal vad szagát érezem.
Bús Budapest száguldj, rohanj tovább,
Szedd össze a jövő éj zálogát,
Holnap majd ujra jövök, érkezem.
2011. október 20., csütörtök
Boduf Songs - Great Wolf Of No Tracks
2011. október 19., szerda
A Book Of Nonsense
és még egy kis szépség.
2011. október 15., szombat
"...kalauzban sírás zötykölődik..."
itt van az ősz itt van ujjé
s szép mint mindig énekem
istentudja hogy mi okból
jövök haza a kioszkból
s húzgálom a zörgő avarban
mint kiskocsit az életem
*
ez a mosoly az arcodon
debilitás vagy harcmodor?
*
kalauzban sírás zötykölődik
a szárnyvonal lennen suhan
kerek lukat hint eltömődik
ahogy a pónilóhalál
kicsik vagyunk mindannyian
*
...bennem mindig tataroznak
*
lehúzná lámpáját lehúzná eléje
hogy csak neki essen csak neki a fénye
magát kifaragná kenyérbélből érte
seperné a morzsát féltenyér sötétbe
s végtére belátná milyen kicsinyek lett
lábbadó szemébe fényes porszemet tett
holmi kettőslátás hogy tán megszülethet
egy-egy szárnyat combot nyujt a kicsinyeknek
*
kinyílik a felnőttkor
ejtőernyő
kirúgott hokedli röpte
/Parti Nagy Lajos- Szódalovaglás/
Midnight In Paris
A jó öreg Woody megint alkotott valami imádnivalót. A film leginkább olyan, mint egy suta szerelmi vallomás, idegen nyelven életed szerelmének, aki lélegzetelállító, és csak fölényesen mosolyog, amíg te dadogsz a leggyönyörűbb dolgokról.
Esetleg könnyed pezsgőmámoros éjszaka Picassoval, Bonuellel, Dalíval, Josephine Bakerrel, Hemingway-vel? Tökéletes fények, zenék és a város...A Város.
spoiler meg a rinocéroszok...
Luis Buñuel: A man in love with a woman from a different era. I see a photograph!
Man Ray: I see a film!
Gil: I see insurmountable problem!
Salvador Dalí: I see rhinoceros!
csonka hét
azt mondtam: én nem érek rá, nekem komoly dolgom van, és mégis: a film / Genszterek fogadója/változatlanul jó volt, meg a "visszatérés" is, az unalomig ismert falak közé, a kihagyhatatlan cinikus múltbapillantással- a maszatos tükörben farkasszemet néztem a gimnáziumi önmagammal az idegesen vibráló neonok fénye alatt- aztán belenéztem a vetítőgép fényébe és csillámló, színes foltokká mosódott minden emlék és ember és csak csendben rágcsáltam a perecet és az epres cukrot, végül megnyugodva konstatáltam- van, ami nem változik: a díszterem székei ugyan olyan kényelmetlenek maradtak.
a hideg szelet sem szeretem, főleg ha dunáról fúj, és a zrínyi utcában igencsak kapkodnom kellett a szoknyám széle után, de legalább az éttermek fóliasátras teraszain iszogató szőke titánok jót derülhettek a bénázásomon, végül a koncert is jó volt meg az irsai is finom fröccsként is, meg az ötkert wc-inek a tapétái is imádnivalóak no meg az anker testvériszocialistablokkos fotelei is a maguk ragacsosságával tökéletesen beleillettek egy ilyen széthulló hét lezárásába.
"...összeránt egy hangulat,
mint só a nyílt sebet ..."
2011. október 13., csütörtök
nemdebár...
2011. október 11., kedd
"...Tudom az élet súlya, tudom a világ gondja..."
2011. október 10., hétfő
Beirut 'Postcards From Italy'
"...Olvasni veszélyes..."
"...Értem azokat, akik nem olvasnak. Az irodalom átköltött élet. Az olvasó a tényeket másodkézből kapja. Olvasni veszélyes. Don Quijote példája mutatja, mi fenyegeti az olvasót, ha a napfénybe viszi a lámpafénynél olvasottakat. A könyvek összeesküdtek, hogy az olvasóval az ő különvilágukat hitessék el. Régen készült sémákba kényszerítenek egy új álarcú világot. Az irodalom a vakoknak mesél, a süketeknek mutat... de mi hiányzik annak, aki lát és hall? Az irodalom a vágyódókat olyan paradicsomba viszi, melyeket önmaguknak nem tudtak megteremteni ..."
Nem, nem értem azokat, akik nem olvasnak. Jobban mondva mélységesen lenézem őket és az uno libriseket is, nem tehetek róla. Olvasni kell. Legalább annyira, amennyire élni kell. Teljes odaadással. Kellenek a különvilágok, a donquijoték, a múlt elképzelt, porosodó árnyai és kísértetei. Kell De Sade őrülete, Dosztojevszij háborodottsága, Hrabal keserédes kacskaringós mondatai, amik úgy tekeregnek a fehér lapon, mint a macskaköves utcák Prága színes házai között, Marquez fullasztó, mélykék, olajosan csillogó lázálmai, Kaffka reménytelen vergődése, Kosztolányi színes tintái, Karinthy, Szabó Lőrinc, Pilinszky ,Márai, Faludy, Nádas Péter és Háy János, ahogy mesél és mutat. A listát a végtelenségig folytathatnám. Nélkülük szegény lennék. Minden soruk bennem él, enyém már Agnes hallhatatlan csuklómozdulata, Tatjana és Margarita szerelme, és én vagyok az Annák hosszú sora, Szindbád maga és az elhagyott nők is. Én vagyok Emma ,Julien Sorel és Tonio Kröger. Ezer arcom van, ismerem Victor Hugo, Zola, Balzac, Remrque és Ady Párizsát, Vergilius, Horatius, Catullus, Szerb Antal, Petrarca, Boccaccio és Pirandello Itáliáját, Jeszenyin, Puskin, Tolsztoj Oroszországát, Shakespeare Angliáját, Murakami Japánját. Minden korban jártam már és minden égtájon megfordultam, láttam Akhilleusz csatáját és Napóleon bukását, és ezt soha senki nem veheti el tőlem. A szavakban van minden kincsem. Igen, olvasni veszélyes. De most komolyan, ki a fenét érdekel a veszély?
Az idézet pedig Lénárd Sándortól való. Bizony, ő az, aki lefordította latinra a Micimackót. Ez a könyv pedig holmi "önéletrajz" féleség, szerteágazó és magával ragadó.
Ha latint fordítok Lénárd csak csendesen leül mellém és türelmesen figyel, hallgatja a szótár lapjainak suhogását, néha összekeveri a ragozási táblázataimat, és közben halkan mesél Rómáról, a háborúról, tejutrendszerekről, történelemről, Charlestonról, irodalomról,kivándorolt svábokról, puha, trágyázott földeken viruló növényekről...
2011. október 6., csütörtök
Nobel
a szépség ma bőrükre
tetovált emlék.
idegen város, fagyos szfinx,
üres arénák.
2011. október 3., hétfő
Daniela Henríquez


















