Vladimir Vysotsky - La Fin Du Bal

Sandra Dieckmann

...itt van az arcot pirosra csípő hideg szelek, a kötött pulcsik, rozsdásodó avarkupacok, melegen tekeredő sálak, téli álmot alvó mókusok és lázálom-beli medvesasok ideje...

Ugye, hogy jó az éji merés?

hello péntek este...

Budapest éjszakája szól


Budapest éji, nagy álmát hozom.
Be víg város vagy, én bús városom,
Zsibbadtan tapint fáradt két kezem,
Cigánnyal, borral, nővel érkezem.
Budapest éji, nagy álmát hozom.

Én vagyok a mámoros, kusza est.
Egy városom van: szegény Budapest.
Máshol keserű borom és söröm,
Itt számba ömlik az édes öröm.
Én vagyok a mámoros, kusza est.

Én hozom az álmot, Léthe-vizet
És Budapest ujjong, dalol, fizet.
Bizáncban is nőtt feledés moha,
De így feledni nem tudtak soha.
Én hozom az álmot, Léthe-vizet.

Itt mindenkinek utolsó tor int,
Itt a cél: esti öt vagy száz forint,
Itt estenként mind királyok vagyunk,
Holnap már letörünk, vagy meghalunk.
Itt mindenkinek utolsó tor int.

Itt mindenkit temető-láng vakít,
Itt mindenki gyászol már valakit.
Rossz asszony, váltó, betegség, kaland,
Rossz férfi, vak bűn, ártó hírharang.
Itt mindenkit temető-láng vakít.

Itt mintha a víg Halál lengene,
Szinház, kávéház, cigány, bor, zene,
Csók, ájulás, láz és mai siker,
Mit bánjuk ma, a holnap mit mível.
Itt mintha a víg Halál lengene.

Hajszás nap után éji örömök,
Kigyúlnak a szivek, ha én jövök.
Ugye, hogy jó az éji merés?
Ugye, hogy jó a vidám feledés?
Hajszás nap után éji örömök.

Holnap majd ujra jövök, érkezem,
Most a hajnal vad szagát érezem.
Bús Budapest száguldj, rohanj tovább,
Szedd össze a jövő éj zálogát,
Holnap majd ujra jövök, érkezem.

Boduf Songs - 27th Raven's Head

Boduf Songs - Great Wolf Of No Tracks

- Great Wolf Of No Tracks-

...ők az őszi kedvenceim,  még a falevelek is az ő zenéjük ütemére hullanak a diófáról, ilyen ritmusban gombolódnak a kabátok és tekerednek a sálak, szöszölnek a vastag harisnyák.  belémköltözik az avarszagú puha köd, megtelepszik a szív zugaiban és az erek falán, lomha vágy lesz minden nyers "akarom"-ból...

A Book Of Nonsense

Nem tudom eldönteni, hogy a Gabriella Barouch rajzai miatt teszik ennyire a könyv, vagy  Edward Lear limerickjei önmagukban imádnivalóak. A Young Lady of Clare, a teáskannás kisfiú és a portugál lány- talán ezek a kedvenceim...KLIKK


és még egy kis szépség.

"...kalauzban sírás zötykölődik..."

itt van az ősz itt van ujjé
s szép mint mindig énekem
istentudja hogy mi okból
jövök haza a kioszkból
s húzgálom a zörgő avarban
mint kiskocsit az életem

*

ez a mosoly az arcodon
debilitás vagy harcmodor?

*

kalauzban sírás zötykölődik
a szárnyvonal lennen suhan
kerek lukat hint eltömődik
ahogy a pónilóhalál
kicsik vagyunk mindannyian

*



...bennem mindig tataroznak

*
lehúzná lámpáját lehúzná eléje
hogy csak neki essen csak neki a fénye
magát kifaragná kenyérbélből érte
seperné a morzsát féltenyér sötétbe
s végtére belátná milyen kicsinyek lett
lábbadó szemébe fényes porszemet tett
holmi kettőslátás hogy tán megszülethet
egy-egy szárnyat combot nyujt a kicsinyeknek

*
kinyílik a felnőttkor
ejtőernyő
kirúgott hokedli röpte

/Parti Nagy Lajos- Szódalovaglás/

Midnight In Paris

A jó öreg Woody megint alkotott valami imádnivalót. A film leginkább olyan, mint egy suta szerelmi vallomás, idegen nyelven életed szerelmének, aki lélegzetelállító, és csak fölényesen mosolyog, amíg te dadogsz a leggyönyörűbb dolgokról.

Esetleg könnyed pezsgőmámoros éjszaka Picassoval, Bonuellel, Dalíval, Josephine Bakerrel, Hemingway-vel? Tökéletes fények, zenék és a város...A Város.

spoiler meg a rinocéroszok...

Luis Buñuel: A man in love with a woman from a different era. I see a photograph!
Man Ray: I see a film!
Gil: I see insurmountable problem!
Salvador Dalí: I see rhinoceros!

csonka hét

azt mondtam: én nem érek rá, nekem komoly dolgom van, és mégis: a film / Genszterek fogadója/változatlanul jó volt, meg a "visszatérés" is, az unalomig ismert falak közé, a kihagyhatatlan cinikus múltbapillantással- a maszatos tükörben farkasszemet néztem a gimnáziumi önmagammal az idegesen vibráló neonok fénye alatt- aztán belenéztem a vetítőgép fényébe és csillámló, színes foltokká mosódott minden emlék és ember és csak csendben rágcsáltam a perecet és az epres cukrot, végül megnyugodva konstatáltam- van, ami nem változik: a díszterem székei ugyan olyan kényelmetlenek maradtak.

a hideg szelet sem szeretem, főleg ha dunáról fúj, és a zrínyi utcában igencsak kapkodnom kellett a szoknyám széle után, de legalább az éttermek fóliasátras teraszain iszogató szőke titánok jót derülhettek a bénázásomon, végül a koncert is jó volt meg az irsai is finom fröccsként is, meg az ötkert wc-inek a tapétái is imádnivalóak no meg az anker testvériszocialistablokkos fotelei is a maguk ragacsosságával tökéletesen beleillettek egy ilyen széthulló hét lezárásába.

"...összeránt egy hangulat,

mint só a nyílt sebet ..."

nemdebár...

oké, másnapi migrénrohammal és szakmai nappal a szabóervinben nem számoltam. hajnali 4 óra 15 perckor üveges szemekkel bámultam a nyugati téren levő pirosan villogó digitális órát. és piszok hideg volt a patkán ülve.

ma estére is nagyra törő terveim vannak.

most például épp egy Nietzsche előadásról lógok. 

emiatt lelkiismeret- furdalásom van.

ami megakadályoz a nyugodt tervezgetésben.

"...Tudom az élet súlya, tudom a világ gondja..."

ma este fűszoknyában fogok ugrálni jobbnál jobb zenékre, kezemben egy napernyős koktéllal, vizipipafüstben a narancssárga "naplementében", és elfelejtem a hétköznapok súlyát, hogy aztán majd a szerda reggeli gyakorlaton kavargó gyomorral és hamuszürke arccal bágyadtan vigyorogjak, és hagyjam, hogy újra nyomasztóan rámtelepedjen a kötelezettségek hosszú sora. de addig...

Beirut 'Postcards From Italy'

ezzel a számmal kezdődött ez a furcsa szerelem köztem és a Beirut között. 

"...Olvasni veszélyes..."

"...Értem azokat, akik nem olvasnak. Az irodalom átköltött élet. Az olvasó a tényeket másodkézből kapja. Olvasni veszélyes. Don Quijote példája mutatja, mi fenyegeti az olvasót, ha a napfénybe viszi a lámpafénynél olvasottakat. A könyvek összeesküdtek, hogy az olvasóval az ő különvilágukat hitessék el. Régen készült sémákba kényszerítenek egy új álarcú világot. Az irodalom a vakoknak mesél, a süketeknek mutat... de mi hiányzik annak, aki lát és hall? Az irodalom a vágyódókat olyan paradicsomba viszi, melyeket önmaguknak nem tudtak megteremteni ..."

Nem, nem értem azokat, akik nem olvasnak. Jobban mondva mélységesen lenézem őket és az uno libriseket is, nem tehetek róla. Olvasni kell. Legalább annyira, amennyire élni kell. Teljes odaadással. Kellenek a különvilágok, a donquijoték, a múlt elképzelt, porosodó árnyai és kísértetei. Kell De Sade őrülete, Dosztojevszij háborodottsága, Hrabal keserédes kacskaringós mondatai, amik úgy tekeregnek a fehér lapon, mint a macskaköves utcák Prága színes házai között, Marquez fullasztó, mélykék, olajosan csillogó lázálmai, Kaffka reménytelen vergődése, Kosztolányi színes tintái, Karinthy, Szabó Lőrinc, Pilinszky ,Márai, Faludy, Nádas Péter és Háy János, ahogy mesél és mutat. A listát a végtelenségig folytathatnám. Nélkülük szegény lennék. Minden soruk bennem él, enyém már Agnes hallhatatlan csuklómozdulata, Tatjana és Margarita szerelme, és én vagyok az Annák hosszú sora, Szindbád maga és az elhagyott nők is. Én vagyok Emma ,Julien Sorel és Tonio Kröger. Ezer arcom van, ismerem Victor Hugo, Zola, Balzac, Remrque és Ady Párizsát, Vergilius, Horatius, Catullus, Szerb Antal, Petrarca, Boccaccio és Pirandello Itáliáját, Jeszenyin, Puskin, Tolsztoj Oroszországát, Shakespeare Angliáját, Murakami Japánját. Minden korban jártam már és minden égtájon megfordultam, láttam Akhilleusz csatáját és Napóleon bukását, és ezt soha senki nem veheti el tőlem. A szavakban van minden kincsem. Igen, olvasni veszélyes. De most komolyan, ki a fenét érdekel a veszély?

Az idézet pedig Lénárd Sándortól való. Bizony, ő az, aki lefordította latinra a Micimackót. Ez a könyv pedig holmi "önéletrajz" féleség, szerteágazó és magával ragadó.

Ha latint fordítok Lénárd csak csendesen leül mellém és türelmesen figyel, hallgatja a szótár lapjainak suhogását, néha összekeveri a ragozási táblázataimat, és közben halkan mesél Rómáról, a háborúról, tejutrendszerekről, történelemről, Charlestonról, irodalomról,kivándorolt svábokról, puha, trágyázott földeken viruló növényekről...

Nobel

Elírt életek -
a szépség ma bőrükre
tetovált emlék.

Középkori mentsvár,
idegen város, fagyos szfinx,
üres arénák.

/Tomas Tranströmer/

Állíttólag /index/ Nádas Péter neve is komolyan felmerült az irodalmi Nobel- díjra esélyesek között. Kicsi hazánkon kívül Németországban is elismert író, és Amerikában is kiadták a Párhuzamos történeteket./amit kötelezően elolvastatnék mindenkivel, mert zseniális mű, és ha nem utálnék nagy szavakkal dobálózni azt mondanám életem legmeghatározóbb és legmegrázóbb olvasmányélménye volt- fúj, ez most kisiskolásan hangzott- szóval inkább maradva a részeg esték meggyőzéstechnikájánál: egyszerűen kib*szottul jó könyv/

határozottan cuki. még akkor is, ha utálom ezt a szót.mármint a cukit ugye. főleg ha valaki fejhangon, az u-t és i-t hosszan elnyújtva visítja...hát még ha hozzátesz, hogy: ciiiiicaaaa...

Daniela Henríquez

Ane Brun - Do You Remember (Official Video HD)

a téboly 

ghost patrol

gyerekkori lázálmok jutnak eszembe a képeiről, amikor a grimm mesék hősei összekeveredtek a kertben talált halott madárfiókák emlékeivel és az alaktalan plüssfigurák folytogató közelségével.

"hideg a hajnal és süket"

...el is felejtettem már a hajnalok hideg kékjét, a félig leengedett redőnyön át mintha akváriummá változott volna a szobám, súlytalanul lebegtek a bútorok és a körülöttem alvók halk horkolása távoli bugyborékolásnak hatott csak. búra alá kerültem, fuldokoltam ebben a pár köbméternyi hajnali kékségben, ahogy a tüdőmre kúszott. és lassan cseppfolyóssá vált bennem minden, előjöttek régi emlékek, egy mélykék fürdőruha, halak sikamlóssága a hasam alatt, kagylók vágta fehér hegek diagonálban a talpamon, mint egy elromlott iránytű kiakadt mutatója, folyton csak a múlt felé fordul és emlékeztet az olvadó aszfaltú nyarakra, amikor az izzadt combok összetapadnak reggelre,és a fül mellett az állcsúcsig csorog a fülledt vonatokon az izzadság, nem mozdul a levegő kint se és bennem is megreked valami, fülembe tép a mostoha, a drága kürtök búcsuzója...