...Könyvtárosnők lágy suttogásává szeretnék válni. A lapok pergésénél is halkabbak ők, elég egy-egy széknyikorgás, könyvpuffanás és ijedten némulnak el. Most ők a jóságos tündérek, akik őrzik az álmunkat, hordják elibénk a tömérdek tudást, és nap végén szánakozva mosolyognak elnyűtt arcunk láttán. De a suttogásuk mindenhova elkísér, összekevedik a metrók surrogásával ,a mozgólépcsőn álva is a tarkómon érzem a figyelő tekintetüket, ők látják a legmélyebb kétségbeesést a még mindig fehér lap láttán, ismerik a villogó kurzor irányti gyűlöletet. A mi ideges pusmogásainkat is lággyá fésülik a selymes pisszegéseikkel, estére összeszövik a kilesett grimaszainkat, sóhajainkat és lábdobolásainkat és elviszik magukkal messzire, az óperenciás tengeren is túlra , leporolják a könyvekről is az ideges keresgetések és lapcibálások nyomát, ők a tökéletes rend, a hibátlad ábécé-sorrend, hiánytalan lexikonos polc, és mindig suttognak, suttognak, csak egymással, számunkra érthetetlen nyelven...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése