The Unbearable Lightness of Being

elvesztettem (nem, nem azt, amit a keszkenős lány a dalban- itt összekacsintás), hanem  a maradék illúzióimat vesztettem el, tökélyre fejlesztettem a cinizmusomat, hánytam az aradi tizenhárom emlékműve mellett,  sok büntetést fizettem a könyvtárakba, de az ellenőrök nem kaptak el,  pusztítottam a májamat, egy utolsót buliztunk a zpben, egyre rövidebb a hajam, nőttem fél centit, de nem híztam egy dekát sem, megszerettem a whiskeyt, sétáltattam kutyát, írom a szakdogám, volt halálfélelmem, láttam napfelkeltéket budai erkélyről, szereztem újabb hegeket, sikerült megállnom  a szörfdeszkán, átgázoltam embereken, /és még nevettem is hozzá/, ja igen, sokat nevettem, felfrissítettem a latin tudásomat, megtanultam isteni pizzát sütni, kaptam egy piros moleskine-t, összetörtem egy fényképezőgépet, betörtek hozzánk, rengeteget olvastam, jelmezes bulikba jártam, összefirkáltam egy vonatablakot, ppk-ra is járok órákra, életemben másodszorra  cigiztem, idegeneket követtem az utcán, megtanultam begyújtani a kályhába, csináltam Tumblr-t, (meg twittert is , de oda elfelejtettem a jelszavamat), nem jártam filmklubokba, nem kezdtem el franciául tanulni...és most rohanok öltözködni. 

A megbocsátásról tényleg...

Krusovszky Dénes

UTOLSÓ HAJNAL AZ ORIZABÁN

Hogy a megbocsátás mit jelent, arra
most már semmi kedvem nincs válaszolni,
de lassan mindent megemésztek, mintha
egy nagyobb test gyomra lennék, és erre

csak most jöttem volna rá. Feloldom a
hajnalt, az összes gúnyos nevetést, megfeszülő
izmot. Míg a napfelkeltét
nézik mellettem, ráfröccsenek csendben

az arcukra – vegyük úgy, hogy én ezzel
búcsúzom. A tengerfenék kegyetlen,
ezt mondtam egyszer, de akkor a felszín

még kegyetlenebb. A megbocsátásról
tényleg nincs mit mondanom, a hajó mint
egy gyáva állat, hirtelen megremeg.

HART CRANE ÁTVETI MAGÁT A KORLÁTON

A víz fölé hajolok, de nincs másik

 arc, már régen leázott rólam minden

 szerethető, mentségnek ugyanakkor

 ez még mindig túl kevés. Aki tükör-

képem lehetne, folyton mögöttem áll.

 Mi ketten felfoghatatlanul messze

 vagyunk egymástól, mivel a távolság

 egyedül a megvetéssel mérhető.

Mást nem mond, de ezt újra és újra, míg

 súlypontom át nem fordul a lényegen,

 ezt nevezzük mostantól egyszerűen

korlátnak, mégse kapaszkodjunk bele.

 Ketten ugrunk, de enyém a csobbanás,

 hallgatjuk, ahogy egyedül érkezem.

Andy Kehoe

Balszerencsét hozó fekete macskák ólálkodnak a lelkemben reggel óta. Az erdő és a köd elbújtatja őket, mégis érzem a puha lépteik súlyát, életre kel a lábuk nyomán a halott őszi erdő, kísértetek lepik el, visszajárnak a halottaim és csak néznek rám a sárga szemeikkel.

101-es

eleinte mindig azt hiszed, hogy belehalsz, hogy ennél nem is lehet rosszabb, aztán persze túléled és lazán elviseled a még rosszabbat. ami még mindig nem a legrosszabb.  mert az relatív. amúgy meg, nem tudom pontosan, hogy mi vagy ki várna  a 101-es szobában, és kit árulnék el először.

Drága Kornél No.2

Elmondanám ezt néked. Ha nem unnád.
Múlt éjszaka - háromkor -
Várj csak, hogy is kezdjem, hogy magyarázzam?

szóval az úgy volt, hogy...mindig ugyanúgy kezdődik, vagy legalábbis van a kezdéseknek egy közös pontja, nagymértékű hasonlósága. de mondjuk azt, hogy ez most konkrétam a harmadik emeleti gangon kezdődött egy üveg whiskeyvel és az ajtón való kilépéssel.aztán kocsma lett belőle macifröccsel meg teljes kavarodással, de végül minden elrendeződött, mert az élet már csak ilyen kegyess hozzánk, és megint kikötöttünk egy gangon a másodikon, majd egy lakásban, ahol elterültünk a földön és addig ittunk, amíg a villamosok nem a kocsiszínbe mennek el alattunk, hanem már jönnek onnan, sőt még tovább iss, a balhán reggel fél nyolckor dideregve és még részegen szálltam föl a hetesre, már hajnali fél három körül összeakadt a nyelvem is, halandzsáztam mindenféle hülyeségről, de mégis hihetetlenül jó volt és ilyenkor zajlanak a legjobb beszélgetések, vájkáltunk a múltunkban, sírva nevettem és megváltottuk a világot és...szóval, nem is kell magyaráznom, te is ismered a hajnali részegséget.

the antlers : sylvia

"...Sylvia, get your head out of the oven.

Go back to screaming and cursing..."

Lalalalalaalalalllaaaa...

Azért jó könyvtárba járni, mert még nálamnál is szerncsétlenebb emberekkel találkozhatok. Olyannal, akire a jövő héten 9 zh vár és két vizsga. Én csak a mikulástól kaptam ilyen szép szeretetcsomagot- egy beadandót és két zh-t egy napra. 

És hogy ne csak nyavalyogjak, évek óta először van megint csokis adventi naptáram,és vettünk karácsonyi Nespressokat is,így már van némi motivációm, hogy 2 óra alvás után is felkeljek, és elinduljak ebben az orkánerejű szélben, ami végül majdnem elsodort laptoptáskástul, amíg a vasuti töltésen mentem fel....és még annyi de annyi mindenről írnék, az elmúlt hét kocsmázásairól, a kimoshatatlan cigifüstről a hajban, a lilás ködökről este, és a hét mondatáról: Mit ittál eddig? Egy lelkifröccsöt!!, ami ott és akkor hihetetlenül sziporkázó szóviccnek tűnt. Nincs holnap...Nem lesz holnap, nem jön el...Rám nehezedik a saját tehetetlenségem. Utálom.Azt hiszem,megyek is kocsmázni ma este. A Keglee-ben van egy kismacska.Girhes és csámpás , és nem hallod a nyávogását a zenétől, de engem megbabonázott. Egy kocsmamacska, akit mindenki dédelgethet. A bundája cigifüst szagű, de még a szeme is füstszínű, a dorombolása a Doors ritmusához igazodik, és egyszerűen ellenállhatatlan. 

És végül egy kis Josephine Baker és Párizs...