Koraesti részegség

Megborult a kozmosz rendje - egy pogácsát a tetejével kezdtem el enni. Persze az is közre játszhat, hogy így este 8 előtt két sörtől sikerült berúgnom, és Hajnóczy Pétert olvasva várhatok a lassan melegedő lakásban Szindbádra, mert L. Csepel-alsón jár már. A kedvesség álarca mögött mennyi-mennyi intrika és húbazdmeg. Nem egymás felé, hanem a hátunkat egymásnak támasztva a világ felé. Ilyen barátja sincs mindenkinek. Úgyhogy éljen az áldott részegség, a Csendes és az enyhe tél. Meg az új fényképezőgépem, ahogy a lencse és a szemem közé beszoríthatom a várost. na Hajnóczy most ugrana le a legközelebbi borkimérésbe az újabb adag szürkebarátért, vicces a vonaton olvasni azt, amikor a temetőben, szilveszterkor mínuszakárhány fokban egy sírhanton döngeti (milyen abszurd szó) a felesége (aki amúgy kurva) barátnőjét. Úgyhogy mi itt, a belvárosi jólétben puhányak és kispályásak vagyunk. Bár sűrűn gondolok a hóba rejtett három üveg hűlő száraz pezsgőre. 

Silent Night - Lisa Hannigan

Silent night,

Moonlit night.

Nothing's changed.

Nothing is right.

I should be stronger then,

weeping alone.

You should be weaker then,

sending me home.

I can't stop you fighting to sleep.

Sleep in heavenly peace.

*

én ezzel

A Hobbit...

A Hobbitról is akartam még időben írni valamit. Persze premieren néztük, hajnali fél négy körül másztunk ki elzsibbadt lábakkal a moziból. Szóval, Martin Freeman-t az atyaúristen is erre a szerepre teremtette, imádnivaló volt, mint mindig,  Richard Armitage pedig kamaszkori nagy szerelmem. De a filmről- talán az volt a baj, hogy tudtuk előre, mi fog történni, olvastam a könyvet, rengetegszer láttam a Gyűrűk urát, ezért hatástalanok voltak azok a jelenetek, ahol titokzatoskodnak, hogy valami sötét erő készülődik, senki sem tudja mi az, stb. Mert az éreztem, a film inkább erre van kihegyezve, a gonosz ébredésére, és néha elsikkad e mellett az, hogy ez valójában Bilbóék kalandja, a törpök hazakeresése. Persze, nagy lehetett a nyomás a rendezőn és sleppjén, hiszen mindenki egy új Gyűrűk Urát várt, de ez nem egy olyan volumenű történet, sajnálom. Mintha néha nem tudták volna eldönteni, hogy most komor akciófilmet csinálnak fantasy-val keverve, vagy vicceskedő road movie-t. A látvány természetesen lélegzetelállító volt, ezt sikerült hozniuk, de néha érezhetően csak húzták az időt. Nem értem, minek kellett három részre bontani (jó, persze értem, tripla bevétel), de kettő is bőven elég lett volna.

Zenét minékünk

Remélem elég kifinomult ízlése van a szomszédoknak ,és ők is hallatlanul élvezik a Traviata haldoklós nagyjelenetét az üstdobokkal meg mélynyomóval így este tíz körül. Persze egy kis kultúra soha senkinek nem árt meg. Anno az egész Ferenciek tere élvezhette, ha apám operát vagy Doorst, ne adj isten Pink Floydot hallgatott.

egy kópia margójára

egyszer azt mondtad, a félprofilom marcello mastroiannit idézi. bókolni akartál, mert őt imádtad, engem meg persze még szeretni se nagyon tudtál- de tekintve, hogy nő vagyok, bár  akkor még csak 14 éves- inkább vérig sértettél. miattad háromszor megnéztem a dolce vitat, pedig hibás volt  kópia, amiről átmásolták, és frusztrált anita ekberg dús keble, tizenöt se voltam, és a közelébe se érhettem mafla kamasz testemmel. azóta én is felfedeztem, hogy ha a súrlófényben egy bizonyos szögben megdöntöm a fejemet, és szomorú dolgokra gondolok, olyanokra, hogy már sosem leszek fiatalabb, mint abban a pillanatban vagyok, akkor igen, tényleg hasonlítunk. vagy már túl sokszor láttam az elmúlt hét évben a filmet, és mint egy maszkot, magam elé tudom akasztani mastroianni grimaszait is. 

Egy szelete...

A szocialista játszóterek gyermekei vagyunk. Pattogzó festékű, rozsdafoltos szovjet űrhajóra emlékeztető tákolmányok, sátras és homorú mászókák, amikről mindenki legalább egyszer leesett és annak a mai napig megvan a nyoma. A libikókák még keményen csapódtak a földhöz, legfeljebb 1-2 kiszuperált autógumi tompította csak az ütődést.Van akinek a foga tört bele, van akinek a karja- nyílt törés,ronda volt, vagy csak a hegek a csípőjén emlékeztetik...Idén nyáron, az Ipoly- mentén, vízitúrán   amikor estefelé félrészegen kikötöttünk, még felfedeztünk egy ilyen nem eu- komfortos játszóteret, el is neveztük szovjet-komfortosnak, a mászókákra aggattuk száradni a ruhákat,  fölkötöztük a cipőket, libegni a tetejére, majd letelepedtünk pálinkázni alájuk. Az emlékeinkben sokkalta magasabbak voltak és most csalódottan sandítottunk felfele rájuk, minden egyes korty közben. Nem tudom, milyen csodára vártam. 

Csillagok

Carlos de Oliveira

Csillagok

Az ég kékje az ablakra zuhant. Megszédülés, kétségtelen. A csillagok most a fény sűrű gyújtópontjai, az üveg változékony áttetszősége hol magába szívja, hol szétteríti sugaraikat. Tehát nem csillognak.
Felhívom egy asztrológus barátomat:
– Nos tehát?
– Megállt az égbolt. Itt a világvége.
Egy másik barátom viszont, a játékfeltaláló, azt mondja:
– Ne beszéljen ilyeneket. Csak hajtsa kissé oldalra a fejét, változtasson a látószögön.
Követem a tanácsát: a csillagok pedig egy robbanással ismét felragyognak, sugaraik nekiütődnek az ablakkeretnek, mely akár egy gyermekrajz szegélye is lehetne.

PéJé

1921. november 27.

Pilinszky.

Épp kiláboltam a kamaszkorból, ebből a bizonytalan, nyákos mocsárból. Épp szerelmes voltam, de már elhagytak. Évekig minden nap magamnál hordtam a kötetét. Olvastam vonaton, buszon, sportpálya szélén, farakáson, tetőn, fizika dolgozat alatt, zuhogó esőben. Nem is tudom, melyik a kedvenc versem tőle. Mindegyiknél ott van már az én életem is a sorok között.

Landolás

Holnap!(azaz mire ezt összehoztam Ma!)

Holnap egész nap rohangálni fogok. A reggeli órám a Várban lesz, hol máshol, onnan szerencsére az OSZK közel, aztán a cuccaim ledobni, aztán tovább franciára, aztán vissza,  átpakolni a bőröndbe, végül reptér és este 10-11 körül landolás, aztán rohanás a szállásra. Yay. De ez már a jó része. Majd gyakorolhatom az "embrionális állapotban leledző" francia tudásom. Ezzel a gyönyörű szókapcsolattal ma találkoztam a levéltárban. Felröhögtem. Persze nem toltak le hangoskodásért, mert az agresszív és nagyothalló bácsika messze túlordított engem.

Vajon mi a logika abban, hogy a Nyugatinál még csak 135 forint a sajtos pogácsa, de az Árpád hídnál, ugyanazon lánc üzletében már 145 forint? Na mindegy. És még rosszul is adnak vissza. 

Ez a szemeszter kicsit olyan, mint Frodóék útja Mordorba. “One Does Not Simply Walk into Mordor”. Megint túlvállaltam magam. 

Ma!

este már Párizsban. harmadszorra. yey:-)

...és láttam párist és nem láttam semmit ...

Kopár is

Cornelia megint útra kel.  Egy hét múlva már a manzárdtetők ezüstszínű városában fog téblábolni. Újra. Visszatérni mindig jó.

Ott ahol a hétköznap káosza, a raccsoló h-k és zs- és ö-k mögött valami megtervezett, hajszálpontos és grandiózus rend uralkodik. Sugárutak metszésében és tengelyekben nincs hiány és ezekre felfűzhetővé válik az én széteső életem is.

"Káprázva nézzük roppant fényedet,
ha most szived hozzánk kopár is"

Az utolsó dzsentri

Válság van- mondá apám, majd letört egy darab camembert sajtot a vörösboros szarvassonka mellé.

Mindig is éreztem valami mély szimpátiát a dzsentrik iránt.

bürokrácia

nincs még egy olyan istenverte, átkozott valami, mint a bürokrácia. ja de, a MÁV. ember legyőzettél, összetörettél...de legalább valaki élvezné, ha lenne a rendszer mögött egy kéjesen nevető főgonosz.

Másnap

Nem, nem soha többet éhgyomorra, három óra alvás után egy bögre whiskey- kóla. Szégyen- gyalázat, de az utóbbi hónapok alatt kijöttem a gyakorlatból. Komolyan, egy bögre??? De legalább meghallgattuk  a magyar pop-ipar új remekét, a metrómulatóst. Köszönjük. Illetve rájöttem, hogy puszedlit kihányni az egyik legszomorúbb dolog. Olyan, mint egy cuki kismacska halála. Mondjuk amit elütött egy kamion, szétrepesztve a koponyáját.  A reggelről ne is beszéljünk. Az Árpád-hídtól elvergődni a Móriczig egy kis halál. És még a munkába igyekvő emberek is ott lökdösődtek, köd volt a Duna fölött, hideg. Másnaposság. Ja és az "Iskolá"-vá átalakított ex-Tűzraktér, hát nem is tudom...annyira nem nyűgözött le. 

fúj

nem vagyok antiszociális, csak nem bírom az embereket. legalábbis a 95%-át. fúj.

Bonjour Tristesse

Tudom, hogy már volt, de megunhatatlan. Jean Seberg az egyik legkülönlegesebb alak, akit valaha vásznon láttam. A hangja, a haja, a mozdulatai, Van benne valami időtlenség, az örök fiatalság ígérete ,rebellió, lázadás, nemtörődömség és törhetetlen tökély. Egy kis spleen egy kis sznobság, luxus és az irónia mindezzel szemben. 

Kezdésnek

A világ egyetlen értelmes kezdőmondatát már Hajnóczy elhappolta. Íme a rettenetes üres, fehér papír, amire írnom kell. Persze vannak még kedvenceim ezen kívül.

„Hosszú évekkel később, a kivégzőosztag előtt, Aureliano Buendía ezredesnek eszébe jutott az a régi délután, mikor az apja elvitte jégnézőbe.” 

"Ez történt most is: amikor keserűmandula-illatot érzett, az üldözött szerelmek sorsára gondolt."

"I first met Dean not long after my wife and I split up"

"Egy meleg tavaszi estén, az alkonyat órájában, a Patriarsije Prudin két férfiú jelent meg."

"Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?"

"Az örök visszatérés gondolata rejtélyes, és Nietzsche zavarba ejtette vele a többi filozófust: micsoda képtelen gondolat, hogy amit már egyszer átéltünk, egyszer ugyanúgy megismétlődhet, és hogy ez az ismétlődés is ismétlődhet a végtelenségig."

"Raymond Courréges évekig reménykedett benne, hogy összetalálkozik Maria Crosszal, akin olyan hevesen vágyott bosszút állni" 

"Tompán és a fehér felhőrétegeken homályosan átszűrődve derengett a szűk város fölött a téli nap szegényes fénye."

"Gyerekkoromtól fogva sokszor hallottam apámat az Aranytemplomról mesélni. "

"A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az."

Remember, remember the 5th of November

antagoniste

nem értem, te miért a hajnalokat

amikor én az éjszakákat szeretem

benned ezt az elviselhetetlen

ellentétét önmagamnak

Amy Pond és tsai

Volt egy buli, ahol végre Amy Pondnak öltözhettem, bár Doktor nélkül /helyette lett egy lézertekintetű repülő békám, de ezt inkább hagyjuk/. A nagy kérdés viszont most az, hogy a poszt- halloweeni szellemjáráson ugyan mi legyek? van egy hetem kitalálni. valami rémisztő, mint a Népszínház utca sötétedés után. 

Anna Karina - Ma ligne de chance

Anna Karina - Jamais je ne t'ai dit que je t'aimerai toujour

I never told you I'd love you all my life. Oh my love, you never swore to adore me all your life. We never made promises like that, knowing me knowing you. We never thought we ever would be caught by love fickle as we were. And yet, and yet, step by step, without a word between us, bit by bit, feelings slipped between our merry mingle bodies and words of love rose to our naked lips. Bit by bit lots of words of love began to mingle gently with our kisses. How many words of love? I never would have thought I'd always want you. Oh my love, we never would have thought we two could live together and not get bored. Wake up every morning and be just as surprised to be just as happy in the same bed, desire nothing more than that oh so banal pleasure of feeling so good to be together. And yet, and yet, step by step without a word between us, bit by bit our feelings bound us tight in spite of ourselves, bound us tight forever Feelings stronger than any words of love known or unknown. Feelings so wild and so strong. Feelings we never thought were possible before. Don't ever promise to adore me all your life. Let's not make promises like that knowing me knowing you. Let's keep the feeling that this love of ours, this love of ours, will be short and sweet...

halloweeni álom

ma a Roxfort végső ostromával álmodtam. Piton túlélte, Voldemortot pedig egy manó ölte meg tévedésből.  és volt egy titkos barlag-bejárata az egész mágusvilágnak valahol az Alpokban. Stresszes álom volt, megmenteni a világot, hajnali 5 és 11 között. És még csak Ronnal se találkoztam, csak Harryt láttam békákat igézni és Monstróval sakkozni. wtf

Sylvia - The Antlers (Official Video)

ja és boldog születésnapot Sylvia Plath. 

James Bond 007 Skyfall by Adele

Na jó, elfogadom a tényt, hogy beszippantott a populáris tömegkultúra. Ezt a számot hallgattam egész nap.

A filmről pedig- amikor hajnali háromkor kijöttünk a moziból a fiúk dühösek és csalódottak voltak, én meg el voltam ájulva...jó, az igaz hogy pár dolog nem tetszett, de ezek eltörpülnek az összhatás mellett. nem akarok spoilerezni, de kicsit olyan volt a film, mintha az 50. év tiszteletére a rendező sok sok Sean Connery-s Bondot nézett volna- engem végig kísértett azoknak a filmeknek a hangulata is. (meg némi Reszkessetek betörők utánérzés A feketeruhás nőbe oltva) Javier Bardem zseniális "főgonosz", már csak miatta is megnézném megint, még akkor is, ha Jokerre hajaz. Daniel Craig pedig most először szerethető Bondként. Nem csak egy báb volt, egy profi gyilkos, vagy forrófejű újonc, hanem ember. Tudom, nem ez a Bond filmek lényege, de szerettem minden egyes jelenetét, az esendőségét. Valahogy az elálló fülei is jól mutatnak amikor az árnyéka a képernyőre vetül. Q meg hát...inkább nem nyáladzok, de nekem ő a kedvencem. Kis geek. Ja és Ralph Fiennes, ő rossz nem lehet. Elsőre ennyi. Talán az volt a fő baj, hogy az előzetes beharangozások és trailerek  alapján teljesen más filmre lehetett számítani.

007

és lassan indulunk James Bond premierre.bár holnap reggel 10-kor a művtöris könyvtárban kókadozva nem biztos hogy boldoggá tesz majd a tudat, hogy én ennyivel menőbb vagyok mindenkinél. hogy tudom, miért a feltámadás a hobbija. átkozott kíváncsiság.

amúgy meg, amíg van Nespresso nem lehet nagy baj.

majd ezt mantrázom francián...

ja vais. nous allons

Úton

Nagy a dilemma...megnézzem az On The Road filmet, vagy ne? Elolvastam kétszer a könyvet. Emlékszem belekezdtem 7 éve is, talán 11.es voltam akkor, de nagyon nem tetszett. félre is tettem. És most tavasszal és nyáron újra nekigyürkőztem, hogy hátha. És hát...elsőre amolyan jó-jó, de többet vártam. Annyian áradoztak róla, a generációs életérzés, micsoda Amerika, Dean, Sal és Marylou,stoppolások és idénymunkák, meszkalin és látomások, LA és Frisco lebujai,  megzabolázhatatlan vadság és szabadság. Szóval amikor letettem csalódott voltam- ennyi lenne a mesebeli, az istenített vad élet, a legendás Amerika. Aztán újra nekiálltam, és másodszorra már tetszett. Nem az elvárásaimmal foglalkoztam, hanem a szöveggel. és most itt a film, a sokat szapult mindeki Bellájával. Hát nem tudom. Dean Moriartynak és mindig James Deant képzeltem el, Sam Riley-t imádom a Closer óta. És tudom, hogy a film majd legyőzi a képzeletemben élő alakokat, lassan idomulnak majd, és elfelejtem a saját egyedi Carlo Marxomat és Camille-omat. First word problem.

duna

jégtábla alá szorultak süket fuldoklása-

kékesen derengő szabadság

a vérben feldúsul a szén-dioxid
tartalom és emiatt az eufóriához

hasonlatos érzéssel hal meg az egyén

egyén leszek, ha már mássá nem lehettem

vagy ez a fagyhalál volt?

igen,tévedtem,  inkább az,
kis gyufaáruslány végső fleshje 

nagyival és karácsonyi fényekkel

gyerekkorom andersen világa

soha vissza nem hozhatom már

pont ma az erzsébet hídon
jutott eszembe,
milyen lenne

egy idegen élet
a testemből

tudnám e szeretni

olyanná akarnám formálni
amilyen én vagyok

boldogtalan lenne e miattam

szerintem igen

aztán eszembe jut hagen, amint szórja a rajnába a kincseket

bár 10 évesen még nem értettem kristálytisztán az okokat

de szerettem nézegetni a metszetet

a dunába most összeér minden

a téli jégtáblák torlódása a pilléreknél

és a gyerekkor, meg a nibelungok

az alázat, az hiányzik belőlem

Teréz és én

Minő szerencse, hogy ma Budapest lakossága a város nagyjából három pontjában koncentrálódott, vagy elutazott, így szinte kihaltak voltak az utcák. Még a Rákóczi úton is olyan forgalom volt, mint utoljára a hetvenes években lehetett, apám elmondása szerint.  Végre lehetett nyugodtan fotózni. A Terézváros, az valami eszméletlen gyönyörű. a Podmaniczky és az Andrássy között.  Pár napja megcsináltam a privát fotós térképemet, amin tudom színessel jelölgetni az útvonalakat, hogy merre jártam, meg dátumozni, hogy mikor mit láttam. Awesome. Már csak egy hiperszuper gépért fáj a szívem. (hogy úgy nézzek ki, mint aki ért is hozzá)

"Nyitott üvöltés hirtelen az ég"

"kilincsek lépcsők amiket koptatunk

nem csak a levegő amit beszívnak

s értelmetlen történetük

melyben én is benne gyökerezem

nem csak e falak itt

a ma még ugyan távoli ámde egyre

közelebb kerülő iszonyatok"

a szépség pusztulásának anatómiája az, ami érdekel. a pergő vakolat alól előbukkanó téglák sora, a rozsdás kovácsoltvas erkélyek ingatag tökélye, valami ami az ember és az idő között van. a kiégett lakás a negyediken a Józsefvárosban, az ablaküvegek cakkosra tört széle, a golyónyomok a szürke kövekben, talán pont ötvenhat, az elkopott sarokkövek kutyahúgyszagú valósága. szakadások az idő szövetén(egy közhely mindig kell) ahogy belesek a pinceablakon, ami egy valahai utcaszinthez igazodva fél láb mélyen van már, szétcsúszik a város, és mi nem is vesszük észre, mit keresnek kék-sárga úszógumik a törmelék között?  irreális halmozódás, elhagyott félmondatok ragadnak a tárgyakra, épületekre körülöttem is. 

"bárcsak sohase emlékeznék úgy rád

ahogy a világra emlékezem"

Sörét

Nyáron ilyenkor már világos volt.

*hajnali fél négy körül mentünk ki a hátsó kertbe. a matracot a fészer falának támasztottuk, az üres sörös dobozokból gúlát raktunk, leszámoltuk tyúklépéssel az öt métert és lőttünk, amíg ki nem világosodott teljesen, és meg nem jelentek a szomszédok az erkélyen. még egy utcai lámpát is megpróbáltunk likvidálni, azt, amelyik még a redőny résein keresztül is anya szemébe világít.

merő banalitás

Nem tart

Csapong az ősz, kabátot bontogat.

Csapongok én is. Semmi fontosat.

A szeptember merő banalitás. 

A lényeget talán majd valaki más.

Nem tartlak már: kötél a fregolit.

Nem tart az ég. Ránk szakad, beborít. 

Zavartan néz, pislog, kérdőre von

hideg szemed: szép, zárlatos neon.

Z.P

Ugyanazt máshogy

azon az éjszakán amikor a hónap második teliholdja ragyogott a Károlyi- kert fölött és mi kocsmák falába karcoltuk magunkat és az alkaromon csorgott a sör és az éjszakai pontosan érkezett háromkor, és minden kocsma bezárt kettőkor álltunk a dob utca sarkán, másnap reggelre megfáztam és berekedtem és most hason fekve az ágyon lusta vagyok folytatni ezt a bejegyzést.

Davidson Hart Kingsbery - 2 Horses

Pom pom, pom...

s végül odadobja férgeknek a testét

halott férfiakat jegelnek, ők megúszták a formalinos kádakat, kint fullasztó a hőség, egy megkésett nyárban bomlik ki ez a furcsa színű nevesincs dolog, arra gondolok, arra a színpompára, amit egy mellkas rejthet, és a szegycsont recsegésére, vasárnap ebéd alatt, persze, csak húsleves. nyüzsög a város, a péntek lóg a levegőben, kifordultok az iskolákból, de ti is lesztek még kiterített, halott férfiak, kicsi fiúk, ne féljetek, láttátok a feltúrt Dob utcát, kipereg a mélyéből valami, amit el akartunk temetni, 44 nyarának a hője bőrömön, de nem, itt most csak gázvezetéket szerelnek füttyögő munkások, kék overállban, még nyár elején megrándult a bokám, nem figyeltem két lépés között, mert akkor is biztos rátok gondoltam, kiterített férfiak, meztelen hullamerevségre és a jegelésre a formalin helyett- a szemetek színét nem marta szét még semmi. majd a szike feloldja bennetek ezt a feszülést, ne féljetek, az össze csomót és bogot nagysándorosan szétmetszik a szívetekben is az összes fájó emléket, az agyatokból vékony szeletekben - felszecskázott múlt lesztek ti is, összeilleszthetetlenül, nézd, ez itt lehetett az első szerelem , ez a kis fodor és mélyedés, az dinamó surrogású távolodás, fogyó fény reménytelensége, amikor várt rá a Döbrentein, és túl hamar jött el az este 

és koszorúja
izzó szomoruság

De ahogy a terem elsötétül...

fel kéne támadni és véget vetni ennek az őszbe nyúlt nyári szünetnek.

Nem a történetet magát

De a beszédes szemeket

Nem a filmet magát

De ahogy a terem elsötétül

A múlékonynak íze van

A múlékony visszamarad.

Mr. Britten

vajon hova vezetett a gyönyörű, bársonyos, kék kötésű papírdarabjaim első útja? csak nem egy kocsmába? debizony. és én tényleg nem rúgtam be déli tizenkettő előtt, esküszöm, csak egy kicsit megszédültem éhgyomorra ebben a nagy melegben.

most pedig ünnepeljünk együtt ezzel a számmal/ ha már a Balaton mellett is ezt dúdoltuk napokig, azaz te dúdoltad én meg hümmögtem/

clavicula

Olyan titok, ami egy lépésnyire se jut ki a szívből, nem létezik ezen a világon.

se ezen a világon, se másikon. halkan szivárognak a titkaink, cseppfolyósak az emlékeink is, pedig én úgy igyekszem megőrizni egy képet rólad, egy nyári délután, félhomály és lomha kánikula, talán épp alszol egy szürke kanapén, én meg a bőröd lüktetését figyelem a nyakadon, ahogy a verőér pulzál, élsz és itt vagy velem, szinte ujjongok, végigsimítom a bőrödet, bele vagy csomagolva, az életed, össze van tartva, a bőr,  a borosta csak, amit én érinthetek belőled, pedig mennyivel több vagy, a titkok a szíved mélyén, figyelmesen szemléllek, a borostáid kékes árnyéka rávetül az én szívemre, aztán a fogkrémtől maszatos fürdőszöbai tükörben figyelem a saját nyakamat, a két kulcscsontom között hogy lüktet az én életem, törékenyek vagyunk, milyen kiszolgáltatottan boldogok. a titkok csak a szívben tudnak tovább élni. ha az enyémből ki is hullnak, majd te megőrzöd őket helyettem, ugye?

különcszáz

Ha hihetünk a pletykáknak, Wes Anderson a következő filmjét Magyarországon fogja forgatni.Hol lehet statisztának jelentkezni?

Változatlanul odavagyok Haruki Murakamiért. napok óta csak az 1Q84ről tudok beszélni. Na nem folyamatosan, de egyszer csak megakadok a blablabla közben, és máris  két holdról, Tengóról, a tenger illatáról és gyorsforgalmi utakról hadoválok.

Végre megint van időm francia újhullámos filmeket nézni. Csehov mondá, ha egyszer a színdarabban előkerül egy fegyver, az el fog sülni. de jaj, megint 1Q84.

heveny emberundor

most épp igazán nem vagyok gonosz(kodó) hangulatomban, inkább csak agonizálok, de ez... heveny hányinger kap el, ha a "párocskákat" nézegetem fb-on. nem, nem az irigység szól belőlem. de ez szánalmas. rossz minőségű önfotók, a kinyújtott karok kis sonkái is belelógnak, héttérben Auchan polcsorok vagy autóbontó. ha  200 kiló felé közelítesz nem menő, és nem bájos olyan képet kirakni amin egy hatalmas pizza előtt ültök, vagy aláírni, hogy vacsorát vesztek épp(koviubi, ubisali- ettől meg még külön kiráz a hideg), hanem szimplán visszataszító. hiába mosolyogsz bele a kamerába a "pároddal". ezt a szót is de rühellem. igen, nekem is volt párom, óvodában, akinek meg kellett fogni a kezét miközben a menzán álltunk sorban vagy múzeumba mentünk. bár a "szerelmemmel" is ugyan ilyen szörnyű. "szerelmemmel 27 hónapja együtt". ÉS??? mármint értem én,  biztos nagy szó, meg szereted a többiek arcába tolni, hogy már huszonhét hónap, de könyörgöm, 10 ilyen képet feltölteni?  igen, megértettem, és látom, hogy végre van barátnőd, de emlékszem még rád 5-6 évvel ezelőttröl is, emlékszem a szánalmas próbálkozásaidra is. szóval nem bírom az embereket. le kell tiltani mindet a francba. így legalább amíg itthon vagyok, nem érnek ilyesfajta megrázkódtatások. a való életben meg, nem tudom... átmegyek majd az út túloldalára. borzasztó, tudom , tudom: first world problem...megyek is inkább Murakamit olvasni. 

latitude

majd azt álmodom, hogy ITT vagyok...

letagad

letagadhatlak, ugye? nem fogsz megsértődni, ha elnézek a vállaid fölött? talán a tekintetem még épp súrolja az arcéldet, de te már nem vagy része ennek a mozdulatnak, csak az elkerülésben élhetsz tovább, a makacs tagadásban. az állandó hiányoddal válsz mégis jelenvalóvá, ostoba vagyok, istenem, milyen kérlelhetetlenül , reménytelenül ostoba, tudom, hogy te is tudod, hogy amíg tagadlak, addig itt vagy, de ebből nem lehet szabadulni, ezt a macskabölcsőt egyedül nem tudom tovább bogozni, több benne a hiány, az üres feszülés a fonalak között, pont, mint amikor együtt voltunk, a feszültség köztünk, az tartott öszze minket is. 

alig tart valami már a felszínen, évek óta húzódó vergődés, a fehér heggé kapart sebek emlékei a testemen, pedig csak egy döntést nem kellett volna meghoznom, egyetlen helyre nem kellett volna elmennem, és akkor nem is ismernélek, lehettünk volna kitérő egyenesek, más síkokban elcsúszva egymás alatt és fölött, helyette az állandó vágy, az összecsúszásra. ha koordináta rendszerbe feszítem fel magunkat, olyan, mint amikor a sinus függvényt metszi egy - 1/4 x+2.de ez a képletesítés sem segít már rajtam.

késő van, és én már elalvás előtt levettem a gyűrűm, egy pillanatra egyhült a szorítás, pedig mennyire tökéletes lehetne minden. olyan könnyű téged okolni mindenért, ezekért a ragacsos, nyúlos nyári éjszakákért is, a sok évvel ezelőtti Duna- parti emlékekért, a felesleges bukfencekért, a túl rövid nadrágok kínjáért, leégett vállakért, a pincében elolvadt doboznyi fagylaltért, a meg-nem-történt éjszakákért, és azért a másikért, ami miattad történt, és én talán nem is akartam. emlékszem, vot egy hosszú lépcső a pincében, és reggelre kék zöld foltok borítottak. hányszor émelyegtem másnaposság miatt, de akkor az más volt, félig öntudatlanul csak a megváltozottságot éreztem. egy lapos háztető képe ugrott be, Róma talán,ott is perszelő hőség volt. akkor még nem is ismertelek, egy csikk csipkésre égette a felkaromat, pont az oltások hegei mellett, háton feküdtünk, furcsa, hogy az is én voltam, megfertőzted a múltamat is, összekötöd az emlékeket, alatomossan, mint az ostoba turisták, akik az erdő fáira odakarccolják a monogramjaikat, te is így fészkelted be magad belém. összejárkáltad az utcáimat, a biztonságos tereimet,a hol felnőttem, a gyerekkorom parkjait...

ez az igen is, a távolodást reméltem tőle, de csak gúnyos mosolyt kapok. letagadhatlak? 

uh

meg kéne verni azt, aki feltalálta a pattogós cukorkát. és azt is, aki úgy gondolta, hogy jó ötlet nagy kiszerelésben forgalmazni. már fél órája fájdalmasan bizsereg a szám, az agyam, a középfülem. tudom, tudom,nem kellett volna nagy naívan egy kanálnyit a számba dönteni, de fogorvos gyerekként sok alapvető, édességipari termék kimaradt, és tudásom e téren igen hiányos még 22 év után is. damn...

bla-bla

lázadok. nem akarok tanulni. felrobbantott hangyabolyok vannak az agyam helyén.  és a mehetnéktől bizsregnek  még a lábujj-közeim is.

málnakrémleves

életem nagy anomáliája, azaz milyen is az emberi természet. tegnap jobban örültem a jéghideg málnakrémlevesemnek* (ami kétségtelenül a  világ legfinomabb krémlevese volt "a" Levesből), mint a ténynek, hogy diplomás lettem. 

*tudni kell, utoljára ötévesen ettem gyümölcslevest, meggyeset. vagy 3-4 hatalmas tállal benyomtam, és azzal a lendülettel ki is hánytam az egészet. azóta a közelébe se mentem, de úgy éreztem, most 22 évesen itt az ideje egy második esélyt adni a dolognak. és befektetett bizlmam megtérült a Múzeum -kertben üldögélve boldogan kanalaztam a halványrózsaszín csodát.

bingo

ha már a Moonrise Kingdom alatt a Wes Andersonosat magamban végigjátszottam(bár valószínűleg mókásabb lenne, ha csoportosan wesanderson maratont tartanánk, mondjuk több üveg vodkával, és ha valamelyik feltűnik a fiilmben, inni kell, vagy valami hasonló)...

utálom, hogy nincs időm olvasni (azt, amit nagyon szeretnék, mert jó-jó, Proust meg Joyce meg Virginia Woolf, Musil és Beckett, de...)

diploma

...ez is van már, de minek is...

De nem mondtam ki...

"...De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam...."

Karinthy Frigyes

[ bár néha már a történelmi ténynél, egy 92 évvel ezelőtti döntés következményeinél, még jobban fáj a kapcsán fellángoló gyűlölet, a tájékozatlanság, az indokolatlan fröcsögés és meg nem értés.nem kell habzó szájjal jelszavakat skandálni, se elbagatellizálni egy sokak számára nagy tragédiát. viszonylag sokszor jártam Erdélyben. például Déván. persze, majd beleszakadt a szívem, amikor a vár falairól lenéztünk a városra és a tájra,mert én már csak ilyen érzelgős vagyok, mégis, amikor visszamentünk a gyerekek közé az árvaházba, szerettem a román kisgyerekeket, akik a nyakamba csimpaszkodtak és csak annyit értettem meg a folyamatos szövegelésükből, hogy legyek a pótanyukájuk, és nem zavart, amikor a román kislány fogta a kezemet, amíg sétáltunk föl a várba. idealista vagyok, reménytelenül idealista, tudom, és azt is, hogy ez csak az érme egyik oldala, mert ott vannak a verekedések, az elnyomás, a kissebségi lét, a történelemhamisítás, de ember és ember között mégiscsak más. mert akkor és ott nem  "a románok" voltak- csak emberek. be is fejezem mára az érzelmeskedést. egy 92 évvel ezelőtt született döntésért felelősöket keresni ma, és újjal mutogatni értelmetlen. inkább meg kéne érteni a körülményeket, történelmi tényeket, a szükségszerűséget pro és kontra...mondom ezt úgy, hogy az én családom az politika élet legmagasabb köreiben hozott döntéseket a revíziós törekvések idején és a második világháború előestéjén. de ez már egy másik történet.  ]

tavaszvég

persze, hogy csak  csokit sikerült elfelejteni venni...de vígaszdíjként már vagy három perce csak szivecskéket húzok a kekszek közül. zöld tea- kávé-fekete tea maszatokból sormintát csinálok a jegyzeteken. holnap véget ér ez a tavasz is.

lucky

nos igen, nagyjából ezt csináltuk napokig. lehet irigykedni. 

meg persze jártuk a várost a kis piros topánjainkban, hallgattuk az utcazenészeket, hajnalban a Vencel téren kolbászt ettünk, abszinttol részegen a WC falának dőlve- hogy igazságtalan az élet, de a mi javunkra-és csak ragyogott a szőkeségünk a macskaköves utcák felett, hát mégis megszerettelek Prága.

és akkor megint prága. sokadszorra. talán menekülés is az itthon rámtelepedő lelkiismeretfurdalástól, a rám váró feladatok elől

Deák tér és Eiffel-torony

már nem emlékszem a valószínűség számítás rejtelmeire és gyönyöreire, pedig néha jól jönne. például most. kiszámolni, hogy egy majd kétmilliós városban mennyi az esélye annak, hogy este nyolc körül a deákon, a piros és kék metrót összekötő átjáróban szembe sétáljon két lány- egy szőke rövid és egy fekete hosszúhajú- és észre is vegyék egymást és egymáson az ugyan olyan Eiffel tornyos pólót és összemosolyogjanak. mennyi az esélye, hogy pont aznap dönt úgy mindkettejük, hogy ezt veszik fel, a véletlenek micsoda játéka az idővel és térrel és lehetőségek végtelenjeivel?

Joy Division - She Lost Control

te már örökké fiatal maradsz. éppen 32 éve tettél róla.

"Time Doesn't Stand Still"

ahol megszakad. a szív, vagy csak a múlt kontinuitása. a dallam is megbicsaklik, és a bokád is, néha, ha a járdaszegélyre rosszul lépsz

Sárkányok lélekzése fogy...

Van egy férfi. Azt mesélted. Még éppen fiatal, de a hajtöveiben , a bőre alatt ott bujkál már az öregedés. Amíg simítod a hátát, alattomban őszül egy kicsit, felrepedezik a körömágya, kérgesedik a sarka. Föléd hajol, árnyékot vet a szívedre a széles járomcsontja. Kitapogat az érdes kezeivel a sötétből. A hajdat belegubancolja a borostái közé, elrejti az arcát, beléd bújik. Ezt a taperolást és simítást, a hús lágy érintését soha meg nem unja. Azt mondja fiatal vagy, hízeleg és dörgölődzik, azt mondja Zsuzsanna vagy és kívánatos, húzza elő magából az elrongyolódott hasonlatokat, olyanná válsz majd tőlük, mint az évtizedekig pénztárcákban hordott igazolványképek- gyerekről, feleségről, kutyáról, halott szülőkről- már nem számít. Lassan fakul meg a szíved, lassan kopik el a szerelem a keze alatt. Van egy férfi. Nyugtatod magad. Legalább van. Még ha nem is az egyetlen. 

még több prága

Drága Kornéliánk újra útra kel. 

prrrr..prrrr...

azok a lányok

azt hiszem mi vagyunk azok a szőke lányok, akiket a többiek általában csendes irigységgel, titokban utálni szoktak. akiknek mindig minden sikerül végül. akik nem szakadnak bele az életbe, hanem elégnek benne. 

Cseh Tamás Tangó

Légy ma gyerek és játssz megint velem!
Emlékezz, ahogy én emlékezek

Játsszuk azt, hogy félünk megint
Játsszuk azt, hogy játszunk megint

Hogy az idő nincs hályog alatt, hogy a tangó divat.

Légy ma gyerek és bújj függöny mögött
Lessünk meg azt, hogy
Díszbe öltözött anyánk Tóth úrral diskurál
Míg apánk a jövőnkről politizál
És minden kéz pohárra tapad, hisz a tangó divat!

Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk
Tegyünk újra úgy, hogy semmiről sem tudunk
Mások játszanak, s mi lessük függöny mögül
Míg a régi régi tangó hegedül
Játsszuk ma újra el, hogy mindenki másról beszél
Egy néhány hír foszlányt hoz fülünkbe a szél

Játsszuk azt, hogy félünk megint
Játsszuk azt, hogy játszunk megint

Hogy az időre hályog tapad, hogy a tangó divat

Légy ma gyerek és játssz megint velem
Emlékezz, ahogy én emlékezek
Játsszuk újra el, hogy semmiről sem tudunk
Tegyünk újra úgy, hogy semmiről sem tudunk
Mások játszanak, s mi lessük függöny mögül
Míg a régi régi tangó hegedül
Játsszuk ma újra el, hogy mindenki másról beszél
Egy néhány hír foszlányt hoz fülünkbe a szél

Játsszuk azt, hogy félünk megint
Játsszuk azt, hogy játszunk megint

Hogy az időre hályog tapad, hogy a tangó divat

négy év

A Trefort kertet ellepték az érettségizők.  Sweet. Négy esztendőm hatalom, négy esztendőm nem adom. Úristen, négy éve volt...

mais où sont les neiges d'antan

A fortepan veszélyesebb, mint a tumblr...Beszippant és nem enged. Elmerülök az abroncsos szoknyák, kontyok, pödört bajuszok, majd trabantok, kartonruhák, hullámzó tengerében. Idegenek szobájába lesek be, udvarokba és nagyszobákba, családi ünnepek és már régen lerombolt, átépített házak falai között járok. Régen halott férfiak félmosolya igéz meg...de itt minden örök és pillanatnyi.

"mais où sont les neiges d'antan"

egy-egy kép a hetvenes- nyolcvanas évekből olyan, minta egy Cseh Tamás dal közepébe csöppentem volna.

Moonrise Kingdom - Official Trailer [HD]

mindenképpen...juhuhhúúú...

képzavar

az íze sokáig visszhangzott a számban

no sleep...

oké, ha ébredéstől számítjuk, most járok 24 óránál. és három kávénál. a tragédia az, hogy már csak 3 kapszula Nespresso maradt a házban. és hogy a 70 000 karakterrel csak a szakdolgozat 3/5-nél járok. és már vagy másfél órája csipognak azok a rohadt madarak...

de jó is lesz nekem, ha ezen túl leszek...micsoda lelki tehertől szabadulok meg.(és mennyire be fogok rúgni.és milyen jót alszom majd.)

 Dum spiro, spero.

The Secret World of Arrietty - Arrietty's Song

Spirited Away OST - The Name of Life

az a fránya diploma

csak ezek az átlagos dolgok nem mennek. leül.kussol. ír.olvas.ír. karaktereket számol.mondom ül.MONDOM ülsz a seggeden és gépelsz hajnalig. nem, nem mész le csokiért...futni sem akarsz épp most elkezdeni. körmöt sem kell lakkoznod. nem, nincs rendetlenség és takrítani sem kell. túlélni kell, ez van most, te is szent cél aranyozott betüi lebegjenek a szemed előtt. és Prága. a tavasz Prágában. azaz inkább már nyár. nyáron még úgysem voltam ott. csak télen, aztán ősszel, tavaly meg tavasszal. És Tatjanával se voltam  még ott.Mi vagyunk a mindent az utolsó utáni pillanatra halasztók koronázatlan királynői. most, mi van, ülök és írok, nem??? na, back to work. 35 524 karakter van megszerkesztve. és még sehol sem járok...

Martha Argerich play Chopin "Polonaise N°6 l'heroique"

és egy kis komolyzene mára, így az jjeli szakdogaírás mellé...

Hotel Chevalier by Wes Anderson

"...So look into my face Marie-Claire
And remember just who you are
Then go and forget me forever..."

"...S ha kérdi valaki: “ki vagy?”, feleld: “ki, én-e?
én senki”, mint Odüsszeusz, becsapva Polüphémoszt..."


Joszif Brodszkij

Egy női fenék története, avagy mi lett a vőlegénnyel?

Mindig azt szajkózzák, hogy a cím, a figyelemfelkeltő cím, az, az kell, az a legfontosabb. Hát tessék: van benne nő ,egy kis perverzitás, és egy férfi is, a háttérben esküvő-ez már izgalmas, de vajon mi a köze egymáshoz a kettőnek, vajon házzaságtörés- házasságszédelgő-, vagy egy fülledt nászéjszaka...nos, kiábrándító, tudom, de egyik sem. Csupán egy görbe éjszaka történetének keretét adják, a nő csak festmény egy Nagymező utca beli szórakozóhely falán, a vőlegény meg, nos ezt majd később...

Vannak kérdések, amikre nem is akarjuk tudni a válaszokat, meg valójában nem is léteznek, mármint a válaszok.Igazándiból a legjobb az lenne, ha magát a kérdést is elfelejthetnénk, de sajnos pont az ilyen jellegű kérdések, megválaszolhatatlanságuk okán állandóan  ott nyüzsögnek a tudatunk előterében, aztán ahogy részegedünk, a nyelvünk hegyén, és végül ki is buknak belőlünk . A vőlegény sorsa még megválaszolható lenne, de senkit sem érdekel. Ahogy a menyasszonyé sem, azaz mire mi oda értünk éjjel 1 után, már ifjú ara volt, aki a pultos srácokkal flörtölt igen intenzíven. A tiltott gyümölcs édessége, akartam mondani, de összakadó nyelvvel valami olyasmi lett a végeredmény hogy : miérthiszimindenkiazthogyalmavolt- levegő- amikorcsakannyitírnak-hogygyümölcs...blablabla. És a dolog teológiai vonzata került előtérbe, azaz Isten megtiltja, hogy egyenek, mert az rossz, és rossz lesz nekik, ha a tudás fájának gyümölcsét megkóstolják.Mindezt úgy, hogy MÉG nem ettek belőle, ergó fogalmuk sincs a jó és rossz közötti különbségről. De nagyon elkanyarodtam, vissza a legelejére. Mint a Donnie Darkóban, amikor hirtelen újra ott fekszik az ágyában, és eszelősen vigyorog. 

Este fél kilenc, koncert, festett nő árnyékában ülünk, fogynak a whiskeyk, sörök, roséfröccsök, sokan voltunk, Tatjana és az unokatestvérei, félidegenek, távoli ismerősök, barátok. Tatjana vett új ruhát körbefonták a pasztellszínú virágok, tökéletes volt a sminkje, az asztalnál ülő férfiak féloldalas mosolyai is beleakadtak a hajába, de jólállt neki mindez, még a tompa fényeket is rásztabták a teremben és a pulzáló fájdalom is néha enyhülni látszott, de az éjjeli Nagymező utcában minden olyan csalóka, még a Moulin Rouge vöröses imbolygása is, ahogy a kivillanó melltartópánt átvszi a színét, kontraszt a hófehér bőrrel,és Tatjana tudja, hogy eltékozolt szépség minez, mert a férfi úgyse jön már, se ma, se holnap-ha elhagy egy évre, elhagyom én kettőre, ha elhagy kettőre, elhagyom én örökre- dúdoljuk az elhagyott szeretőinknek is ott legbelül, de persze tudjuk, a légyeg épp az elhagyhatatlanságuk. 

És ülünk a pesti éjszakában, egy horthysta tábornok dédunokája, menekült orosz arisztokratanő unokája, akikkel a németek a saját sírjukat megásatták, és csak valami csoda folytán menekültek meg és Fidel Castro majdenszívsebészének unokája, micsoda gyönyörű szövetet adunk mi ki, szebbet mint Szindbád mellényének egymásba csavarodó bordó és narancs indái, ezek a pest éjszakák fonnak össze minket, a szőke két hasonló árnyalatát, ezek az éjszakai fények vonnak glóriát a fejünk köré, ebben ragyogunk mi.

Keresem a festmény alkotóját és címét, ami alatt ültünk, Jean- Aguste Dominique Ingres, egy ragyogó nő árnyékában/freudi elszólás- ágyékában/ ültünk, a válla fölött tekintett hátra, de nem ránk nézett, még ha tudta is, hogy ott vagyunk, nem akart zavarba hozni minket a tekintetével- hogy tudja, hogy mi nézzük- csak tűrte a tekintetünket, az irigy csidálatunkat,egy apró mozdulat és mindent láthatnánk belőle, de így csak a melle ívét nézhetjük és az apró talpakat meg a fél arcát. Valakit vár,és amíg ő nem jön, addig mással nem is foglalkozik. Mi nem érdekeljük. Talán tanulhatnánk tőle valamit-

monológ magamról

A kettes számú félállandó lakhelyemen, ami mellesleg egy rendelő/ igen, nekem a gyerekkorom részét képezi a fertőtlenítő szag, a kompresszor zúgás és a fúrók halk berregése. ami másnak maga a rémálom, az engem megnyugtat, otthon, édes otthon, bár régen nem itt volt a rendelő, hanem pár utcával odébb, a Ferenciek terén, ahol akkor laktunk, és csak olyan 10 éve lett szétválasztva a kettő, de az illatok és emlékek alig fakultak/szóval ebben a rendelőben a hűtőben tömőanyag izű lesz a meggyespite és az ottfelejtett szendvics is, és két nagyon hangos olasz lány lakik a szomszédban, de az is lehet, hogy csak egy, de az folyton telefonál, még úgy is hallom, hogy a lakásunk fala nem is szomszédos, mert köztünk van egy folyosó, szóval hallgatom ezt a pörgő idegen nyelvet, ami az ő szájából nem is dallamos, és arra gondolok, hogy az előző tulaj milyen csendes volt, egy elvált férfi, borkostoló volt, vagy valami hasonló, valaha még a nevét is tudtam, egyszer adott egy üveg nagyon finom bort, aztán rá két hétre meghalt szívrohamban.

Politikai affaire?

A világ halad.

(Már úgy értem, az országhatárokon kívül. És nem visszafelé az időben.)

Üres óráimban(muhaha) olvastam valami blogon a kommentháborúban, és eddig ez a nap mondata. de eleget is szennyeztem az agyamat a napi politikával, megyek vissza az innen sokkal szebbnek tűnő boldog békeidők korába.

Politikai affaire. Sima Ferencz országgyűlési képviselő a képviselőházban csütörtökön elmondott beszédjéből kifolyólag közte és Vadnay Andor csongrádi főispán közt éles szóváltás folyt le a képviselőház folyosóján, minek következtében Sima Ferencz, Babó Emil és Deésy Zoltán képviselők által provokáltatta Vadnay főispánt, ki a maga részéről Dániel Gábort és Fekete Mártont nevezte meg segédekül.

(Magyarország, január 26.)

na erre varrjanak gombot...:-)

alvó állatok bőre

Egészen kora hajnalban, mikor az óralapok fehér ölében szundító sovány mutatók igyekeznek még az emberekkel elhitetni, hogy éjszaka van, s csak a láthatár reszketése jelzi( semmi fény, csak éppen a sötétség belső reszketése- alvó állatok bőre borzong meg néha így), hogy az új nap elérkezett, egy lovas állt meg a városház kapuja előtt.

Szentkuthy M.: Fejezet a szerelemről

sütemény dilemma

ha kultúrember módjára, villával eszed a mandulás-túrós süteményt sokkal nagyobb a veszteség(értsd: lepergő pirított mandula darabok, sült szélek-szóval épp a legjava), mintha csak úgy, kézzel majszolnád a pult mellett állva.

vasárnapi családi ebéd alatti sirámainkat olvashatták

M83- We Own the Sky

kicsit irigy vagyok most. én is szeretnék rohangálni és piros papírsárkányt eregetni és azt akarom, hogy rám is mosolyogjanak és ugrálni is akarok.

"a filozopterek nem tudnak tánczolni"

Jurista-bál

Budapest, jan. 11.

Vigadó juristáink, kik mindig lefoglalják a farsang első szombatját az ő nagy, előkelő báljuk számára, évről-évre rávisznek bennünket fényes báli dicsőségek szürke krónikásait, arra a sablónszerü kijelentésre, hogy ime ma megtörtént az öreg Vigadó falai közt a farsang első elite-bálja, első nagyobb eseménye.
És valóban a juristák bálja, a legendaszerü jogászbálok hivatalos jogfejleménye mindig igazolja ezt az állitásunkat, mert ez a mulatság mindig esemény.
  Rendező bizottságának elnöke egy igazi államférfi, Plósz Sándor,  az igazságügyi államtitkár és ha külföldi ember elnézi a mi gyönyörüséges magyar lányainkat, a mint a nagy kodifikátor vezetése alatt mükődő fiatalság karján járják a dallamos keringőket, szilaj csárdásokat, el kell ismernie, hogy juristáink a paragrafusok forgatásain kivül máshoz is értenek.
  Három bálanya, hölgyvilágunk első kitünőségei foglalják el ma este a déli növényekkel diszitett patronesse-emelvényt és főuri és államférfiui notabilitásaink is nagy számmal jelennek meg, hogy a magyar juristák báljának fényét, előkelőségét emeljék.
  Gróf Apponyi Lajosné, Plósz Sándorné és Szent-Iványi Zoltánné urasszonyok, a patroneszek, kiknek érkezése fél tiz órára van bejelentve. A Frigyes főherczeg nevét viselő 52-ik gyalogezred zenekara Rákóczi-indulóval üdvözli őket, majd átadja helyét Radics Bélának,  elitbáljaink első czigányának és a Béla hegedüjén egyszeriben megszólal a régi andalgó csárdás: Ezt a kerek erdőt járom én. Ezzel a nótával el van döntve a bál sorsa.
Nem szabad megfeledkeznünk az áldozatkész rendezőség emlékéről, a rendszerint müvészi kivitelü tánczrendről. Az értékes kis emléktárgy egy Olimpusi igazságszolgáltatási jelenetet ábrázol és magyar iparos müve. (...)
(Magyarország, január 12.)

 Bölcsészbál

Közmondássá vált egy idő óta, hogy a filozopterek nem tudnak tánczolni. A bölcsészek ugyanis évekig nem rendeztek semmiféle mulatságot a farsangban, mig a többi fakultások ifjusága évről-évre ott szerepelt a jogász és medikus tánczestélylyel, a technikus és gyógyszerészbállal Karnevál müsorában. Ez idén a bölcsészek is tánczos kedvet kaptak és bálrendezésbe fogtak. Bálbizottságuk már meg is alakult és február havában a terézvárosi kaszinóban tartandó mulatságuk bizonyára egyike lesz a legalaposabb mulatságoknak.
(Magyarország, január 3.)

őrgróf az Orpheumban

"Egy fiatal gróf öngyilkossága tartotta izgatottságban a semmittevő arisztokrata családokat. Hát hogyne, mikor egy "reményteljes" fiatal őrgróf lövi magát agyon egy közönséges orpheumi énekesnőért. Igen, Csáky-Pallavicini Arthur őrgróf agyonlőtte magát, mert szerelmes volt a Somossy-orpheum egy uj csillagába." 

a Népszava Öngyilkosság és prostituczió c. rovatát olvashatták 1896-ből

biciklilánc

"...Vagy, ahogy összesimulunk néha, 

 mint két százas szögre akasztott

 rozsdás biciklilánc,

 a legnagyobb boldogságban..."

ez a halkan megcsörrennő boldogság, milyen idegen is tőlem, csak a szögek, csak azok és a rozsda percegése él bennem tovább. és a gépzsíros ujjaid emléke, amikor leesett a láncom és én egy hatalmasat zakóztam( ezt a szót is te használtad folyton, én utáltam, pont mint a tanyázik-at, mert a zakóról mindig cseh tamás jutott az eszembe, kék zakóm hajtókáját gallérjára hullt korpáját, zsíros kamasz hajamnak,összes drótszálát), és vérző térddel és tenyérrel állttam melletted, amíg te visszaakasztottad a bicikliláncomat, akkor még a helyére került minden, és mehettünk tovább, folytatható volt az út,a hegek is lassan elhalványodtak, csak a térdemen látszik egy fehér sima folt.

Ole Lukkoye

ha nem viselkedsz jól, nem lesz esti mese...a lelki terror aljas módszerei gyerekkoromból. apám szerint ezért lettem dadogós, mert ennyire szörnyű kiskorom volt. Andersen, görög mitológia, Grimm, indiai mesék, Benedek Elek, Shakespeare, Mumin, Ezeregyéjszaka...

Ole Lukkoye borítsd fölém színes ernyődet, ma jó gyerek voltam, hadd álmodjak valami szépet

március idusa

Temetni jöttem Caesart, nem dicsérni,
A rossz, mit ember tesz, túléli őt;
A jó gyakorta sírba száll vele.
Ez legyen Caesar sorsa is. A nemes
Brutus mondá, hogy Caesar nagyra vágyott:
Ha ez való, úgy súlyos bűne volt,
És Caesar érte súlyosan lakolt meg.
Most Brutus engedvén s a többiek
(S Brutus derék, becsületes férfiú,
S a többi is mind, mind becsűletes),
Jövök beszélni holt Caesar fölött.
Barátom volt ő, hozzám hű s igaz.
De Brutus mondja, hogy nagyokra tört,
S Brutus derék, becsületes férfiú.

de ma már se Caserok nincsenek, csak hasonlóan kopaszodó honatyák,  se Brutusok, akik ha kell önnön kardjukba buknak, csak a köztárssaság emléke kísért még a háromszínű lobogók árnyékában is.Et tu mi fili, Brute?

szőkő(h)év

mert kell egy szőkőnapi bejegyzés is(tudom, tudom, hivatalosan 24.-e szökik)

ha a tegnapot átaludhattam volna, nem hinném el, hogy álló nap szakadt a hó, és az egész város hófehér volt. ma meg 17 fok, ragyogó napsütés és sállobogtató szél.

igyekszem felelősségteljes felnőtt látszatát kelteni, ügyelni a határídőkre, komoly dolgokkal (is) foglalkozni- megsúgom: szörnyű. és nemis vagyok túl hiteles eme szerepemben.

a BBC Sherloc Homes-a függővé tesz. és nem csak Benedict Cumberbatch szájszegletében bújkáló mosolyával.

Johnny Flynn - Brown Trout Blues (Official Video)

"...It's easier just to play the same old game..."

indokolatlan nevetés

Ahol a test makacs szótlansága
mögül már kihallatszik a lélek érthetetlen
hadarása, én oda készültem.

...

Aztán a megperzselt bőr kesernyés illata,
ami lassan betölti a teret.
Legvégül pedig ez az indokolatlan nevetés,
nem az én hangom, de belőlem jön,
élesen, csattogva, akár egy olló.

Krusovszky

Prokofjev, Rachmaninov és Bizet-Scsedrin

tegnap voltam MÜPÁ-ban. azt hiszem végre megértettem, mi is az a harmónia.  a káoszból, a hangolás cincogásából a karmester egyetlen apró csuklómozdulatára született meg. 

aztán meg az egyszerre mozduló vonók levegőben kitartott gyönyörűsége...

hamvazó

változás-szag van a levegőben. nem, most nem arra gondolok, hogy a kárpátokon átbucskázott szibériai állandót végre kifújta innen valami más áramlat és hirtelen tavasz lett és sár. és nem is arra, hogy a komódon sorakozó parfümök közül egyre többet használom azt, amit eddig mellőztem, és nem is az antikváriumban vásárolt könyveim lassan múló dohszagára, nem, itt valami nemértem dolog történik. félek. soha így nem féltem. igen, azt hiszem ennek a szagát érzem én mindenen és mindenhol., finom hártyaként ez borít be, ez árad a pórusaimból, és csak több pohár pezsgő képes egy pillanatra annyira eltompítani az érzékeimet, hogy elfeledjem. arctalan, hangtalan. tudom, még van két év haladékom, vagy esetleg négy, de mi lesz utána? szeretnék elfutni a jövő elől. mert én most ilyen gyáva vagyok. és nem akarok felnőni. még nem. és gyűlölöm a félelmet. régi gimnáziumi hamvazószerdákra gondolok, a reggeli félhomályos misékre, amikor mindenki összekent homlokkal mászkált egy álló nap, akkor is a félelmet próbálták elültetni bennem, az üszkös fenyegetéseiket már sosem felejthetem el, ahogy a megrovó tekinteteket sem, amikor mégis tisztára töröltem  a kézfejemmel  az arcomat. pedig titokban talán irigyeltem a többieket, akik büszkén hordták a homlokukon ezt a fekete keresztet, kormosak, maszatosak és boldogok voltak.tudtam, nekik nincs félnivalójuk, őket megnyugtatja a porrá leszel tudata, de mi marad annak, aki valami sokkal többre vágyik...

awesome people...

Billie Holiday - The Very Thought of You

Françoise Sagan csak azért átrepült Amerikába, hogy halhassa őt énekelni. A Jazz Díváját, A Jazz Callasát...New York színpadairól épp le volt tiltva, mivel egyik előadásán kábítószert vett be, ezért valami isten háta mögötti bárban énekelt Connecticutban . Úgyhogy az ifjú Sagan, aki 23 éves volt ekkor egy barátjával taxiba vágta magát(csak miheztartás végett- NY- Connecticut: 300 km). 15 napot töltöttek el együtt,Holliday és ők, alig aludtak, csak pár órát, minden éjjel mulattak,koncertre jártak, ittak, éltek. Amikor Billie Holidaymegtudta, hogy ez a két kis francia csak miatta szelte át az Atlanti óceánt, ennyit mondott: Oh, dears! How crazy you are!...

"ugyanoda érkezem"

túl sok történet gyűlt össze bennem. de még nem hagyják magukat elmesélni. úgy érzem, szétfeszítenek, megtörnek és majd akkor hagynak el amikor nem lesz erőm megtalálni a tökéletes szavakat számukra, amikor a szünetek ritmusát ideges hallgatások szabdalják majd szét. „Közös az, ahonnan elindulok: ugyanoda érkezem”

kiköszörültük a csorbákat, irány a balaton.(és most jöhetnének az ostoba viccek hogy: há'mmér, nem jó ötlet?). de az...

dinnyehéjak emlékére

Elegendő harc, hogy a multat be kell vallani.

ha sokáig állsz a Lánchíd közepén /emlékszel, az összes helyesírási tesztbe belerakták- vajon a kis hülye le tudja-e írni helyesen, utána meg válaszd el a Batthyányt/ szóval állsz a remegő hídon, sorsodba merülten, egy apró fejbiccentés az irodalmi póz /ez valami gyerekkori trauma maradványa nálam- elönt a vak rémület amikor a hátam mögött elhúzó buszok vagy villamosok nyomán megrezeg a híd és én minden apró remegést érzékelek- felgyorsul a szívverésem, nehezebben lélegzek és elkezd zsibbadni a tarkóm/ nekitámaszkodok a vaskorlátnak, és csak a vizet nézem a sodródó jégtáblákkal. aztán egy idő után úgy érzem, a híd suhan előre, tudod, a hajógyárban vannak ilyen oldalt síneken mozgó daruféleségek, ilyen sebességel lassan a Batthyánynál /emlékszel, szótagold /majd Parlament előtt kénne lennem, próbálom elképzelni a döbbenetet, hogy én egyedül állok ezen a hídon és a duna hömpölysebességével/ezt még érettségi utáni nyáron, emlékszel, ott a szigetspiccen, a naplemente fényeivel a hajunkban és egy hideg sörrel a kezünkben, hal- és mocsárszagúan találtuk ki/ kisiklok a valóságból, el ebből a városból, mögöttem torlódnak és recsegnek a jégtáblák, éppen olyanok mint az egész széttöredezett morranó múltam, benne a te emlékeddel és megint kérdezhetnélek, hogy emlékszel- e egyáltalán valamire belőlem, de inkább figyeld csak te is a folyót. innen még érdekesebb, mint akkor volt, a rakódópart alsó kövéről. pedig akkor még te is beszéltél hozzám, rémlik mintha valamit magyaráznál, 

hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.

Mintha szivemből folyt volna tova...

lehunyja sok szemét a ház...

na tessék, kellett nekem emlegetnem a lüktető fejfájást, jól megkaptam. talán az az üveg száraz pezsgő, ami becsúszott a sörök közé, az volt a ludas. de már mindegy is. amit igazából meg akartam jegyezni, az az, hogy hétfőnként halott a város. a kk bezárt fél 1 kor, majd a csendes is, végül a molokoból is kitették a szűrünket. tovább meg nem voltunk hajlandók menni, mivel a higanyszál a  mínusz 15 fok alá csúszhatott... két éve a február hatodikát 1700 méter magasan töltöttük és a névnap-ünneplést, mint jelenséget próbáltuk elmagyarázni svéd, ír vagy angol barátainknak...akkor csak mínusz 10 fok volt.

11 liter

lehetett volna az az újévi fogadalmam, hogy feljegyzem az évben elfogyasztott alkoholmennyiséget... egyrészt miheztartás végett, hogy vajon a 11 literes magyar átlagot megütöm- e alulról/ami valljuk be, azért esélytelen/ vagy ha már drága barátaim féltenek, legalább az adatokkal eggyütt az arcukba nevethessek. de persze lusta és hebrencs vagyok én ehhez, hogy valamit rendezetten és pontosan csináljak. elég, ha a szép emlékek maradnak meg nekem és a lüktető fejfájások tompa periodikussága. na megyek is öltözni, három harisnya és vastag farmer hogy aztán megfagyjak, amíg a vonatra várok. de végül egy adag,teszem azt, pálinka ki fog majd olvasztani, nem lesz itt semmi baj...gyere Kornélka, irány a pesti éjszaka...

my answer is...vodka

ezek a bulik valahogy mindig úgy végződnek, hogy valakin a kelleténél jóval kevesebb, máson meg ízléstelenül sok ruha van.és ezen tényekre mindig csak másnap reggel ébredünk rá, a fényképeket nézegetve.tanulság: a halott menyasszony műlovarnő volt előző életében és activityben verhetetlen, míg a háttérben selena gomez üvölt. ami aztán átváltott a litván himnuszra, de mi már csak ilyen hajtűkanyarok és vargabetűk mentén éljük  csodás kis életünket. bár a hajnai futásról a mínusz 10 fokban a lobogó lila sállal és nyitott kabáttal, nos arról lemondtam volna. még jó, hogy nem volt forgalom, miközben a busz felé botladoztunk a 2x3 sávos úton.