szőkő(h)év

mert kell egy szőkőnapi bejegyzés is(tudom, tudom, hivatalosan 24.-e szökik)

ha a tegnapot átaludhattam volna, nem hinném el, hogy álló nap szakadt a hó, és az egész város hófehér volt. ma meg 17 fok, ragyogó napsütés és sállobogtató szél.

igyekszem felelősségteljes felnőtt látszatát kelteni, ügyelni a határídőkre, komoly dolgokkal (is) foglalkozni- megsúgom: szörnyű. és nemis vagyok túl hiteles eme szerepemben.

a BBC Sherloc Homes-a függővé tesz. és nem csak Benedict Cumberbatch szájszegletében bújkáló mosolyával.

Johnny Flynn - Brown Trout Blues (Official Video)

"...It's easier just to play the same old game..."

indokolatlan nevetés

Ahol a test makacs szótlansága
mögül már kihallatszik a lélek érthetetlen
hadarása, én oda készültem.

...

Aztán a megperzselt bőr kesernyés illata,
ami lassan betölti a teret.
Legvégül pedig ez az indokolatlan nevetés,
nem az én hangom, de belőlem jön,
élesen, csattogva, akár egy olló.

Krusovszky

Prokofjev, Rachmaninov és Bizet-Scsedrin

tegnap voltam MÜPÁ-ban. azt hiszem végre megértettem, mi is az a harmónia.  a káoszból, a hangolás cincogásából a karmester egyetlen apró csuklómozdulatára született meg. 

aztán meg az egyszerre mozduló vonók levegőben kitartott gyönyörűsége...

hamvazó

változás-szag van a levegőben. nem, most nem arra gondolok, hogy a kárpátokon átbucskázott szibériai állandót végre kifújta innen valami más áramlat és hirtelen tavasz lett és sár. és nem is arra, hogy a komódon sorakozó parfümök közül egyre többet használom azt, amit eddig mellőztem, és nem is az antikváriumban vásárolt könyveim lassan múló dohszagára, nem, itt valami nemértem dolog történik. félek. soha így nem féltem. igen, azt hiszem ennek a szagát érzem én mindenen és mindenhol., finom hártyaként ez borít be, ez árad a pórusaimból, és csak több pohár pezsgő képes egy pillanatra annyira eltompítani az érzékeimet, hogy elfeledjem. arctalan, hangtalan. tudom, még van két év haladékom, vagy esetleg négy, de mi lesz utána? szeretnék elfutni a jövő elől. mert én most ilyen gyáva vagyok. és nem akarok felnőni. még nem. és gyűlölöm a félelmet. régi gimnáziumi hamvazószerdákra gondolok, a reggeli félhomályos misékre, amikor mindenki összekent homlokkal mászkált egy álló nap, akkor is a félelmet próbálták elültetni bennem, az üszkös fenyegetéseiket már sosem felejthetem el, ahogy a megrovó tekinteteket sem, amikor mégis tisztára töröltem  a kézfejemmel  az arcomat. pedig titokban talán irigyeltem a többieket, akik büszkén hordták a homlokukon ezt a fekete keresztet, kormosak, maszatosak és boldogok voltak.tudtam, nekik nincs félnivalójuk, őket megnyugtatja a porrá leszel tudata, de mi marad annak, aki valami sokkal többre vágyik...

awesome people...

Billie Holiday - The Very Thought of You

Françoise Sagan csak azért átrepült Amerikába, hogy halhassa őt énekelni. A Jazz Díváját, A Jazz Callasát...New York színpadairól épp le volt tiltva, mivel egyik előadásán kábítószert vett be, ezért valami isten háta mögötti bárban énekelt Connecticutban . Úgyhogy az ifjú Sagan, aki 23 éves volt ekkor egy barátjával taxiba vágta magát(csak miheztartás végett- NY- Connecticut: 300 km). 15 napot töltöttek el együtt,Holliday és ők, alig aludtak, csak pár órát, minden éjjel mulattak,koncertre jártak, ittak, éltek. Amikor Billie Holidaymegtudta, hogy ez a két kis francia csak miatta szelte át az Atlanti óceánt, ennyit mondott: Oh, dears! How crazy you are!...

"ugyanoda érkezem"

túl sok történet gyűlt össze bennem. de még nem hagyják magukat elmesélni. úgy érzem, szétfeszítenek, megtörnek és majd akkor hagynak el amikor nem lesz erőm megtalálni a tökéletes szavakat számukra, amikor a szünetek ritmusát ideges hallgatások szabdalják majd szét. „Közös az, ahonnan elindulok: ugyanoda érkezem”

kiköszörültük a csorbákat, irány a balaton.(és most jöhetnének az ostoba viccek hogy: há'mmér, nem jó ötlet?). de az...

dinnyehéjak emlékére

Elegendő harc, hogy a multat be kell vallani.

ha sokáig állsz a Lánchíd közepén /emlékszel, az összes helyesírási tesztbe belerakták- vajon a kis hülye le tudja-e írni helyesen, utána meg válaszd el a Batthyányt/ szóval állsz a remegő hídon, sorsodba merülten, egy apró fejbiccentés az irodalmi póz /ez valami gyerekkori trauma maradványa nálam- elönt a vak rémület amikor a hátam mögött elhúzó buszok vagy villamosok nyomán megrezeg a híd és én minden apró remegést érzékelek- felgyorsul a szívverésem, nehezebben lélegzek és elkezd zsibbadni a tarkóm/ nekitámaszkodok a vaskorlátnak, és csak a vizet nézem a sodródó jégtáblákkal. aztán egy idő után úgy érzem, a híd suhan előre, tudod, a hajógyárban vannak ilyen oldalt síneken mozgó daruféleségek, ilyen sebességel lassan a Batthyánynál /emlékszel, szótagold /majd Parlament előtt kénne lennem, próbálom elképzelni a döbbenetet, hogy én egyedül állok ezen a hídon és a duna hömpölysebességével/ezt még érettségi utáni nyáron, emlékszel, ott a szigetspiccen, a naplemente fényeivel a hajunkban és egy hideg sörrel a kezünkben, hal- és mocsárszagúan találtuk ki/ kisiklok a valóságból, el ebből a városból, mögöttem torlódnak és recsegnek a jégtáblák, éppen olyanok mint az egész széttöredezett morranó múltam, benne a te emlékeddel és megint kérdezhetnélek, hogy emlékszel- e egyáltalán valamire belőlem, de inkább figyeld csak te is a folyót. innen még érdekesebb, mint akkor volt, a rakódópart alsó kövéről. pedig akkor még te is beszéltél hozzám, rémlik mintha valamit magyaráznál, 

hogy fecseg a felszin, hallgat a mély.

Mintha szivemből folyt volna tova...

lehunyja sok szemét a ház...

na tessék, kellett nekem emlegetnem a lüktető fejfájást, jól megkaptam. talán az az üveg száraz pezsgő, ami becsúszott a sörök közé, az volt a ludas. de már mindegy is. amit igazából meg akartam jegyezni, az az, hogy hétfőnként halott a város. a kk bezárt fél 1 kor, majd a csendes is, végül a molokoból is kitették a szűrünket. tovább meg nem voltunk hajlandók menni, mivel a higanyszál a  mínusz 15 fok alá csúszhatott... két éve a február hatodikát 1700 méter magasan töltöttük és a névnap-ünneplést, mint jelenséget próbáltuk elmagyarázni svéd, ír vagy angol barátainknak...akkor csak mínusz 10 fok volt.

11 liter

lehetett volna az az újévi fogadalmam, hogy feljegyzem az évben elfogyasztott alkoholmennyiséget... egyrészt miheztartás végett, hogy vajon a 11 literes magyar átlagot megütöm- e alulról/ami valljuk be, azért esélytelen/ vagy ha már drága barátaim féltenek, legalább az adatokkal eggyütt az arcukba nevethessek. de persze lusta és hebrencs vagyok én ehhez, hogy valamit rendezetten és pontosan csináljak. elég, ha a szép emlékek maradnak meg nekem és a lüktető fejfájások tompa periodikussága. na megyek is öltözni, három harisnya és vastag farmer hogy aztán megfagyjak, amíg a vonatra várok. de végül egy adag,teszem azt, pálinka ki fog majd olvasztani, nem lesz itt semmi baj...gyere Kornélka, irány a pesti éjszaka...

my answer is...vodka

ezek a bulik valahogy mindig úgy végződnek, hogy valakin a kelleténél jóval kevesebb, máson meg ízléstelenül sok ruha van.és ezen tényekre mindig csak másnap reggel ébredünk rá, a fényképeket nézegetve.tanulság: a halott menyasszony műlovarnő volt előző életében és activityben verhetetlen, míg a háttérben selena gomez üvölt. ami aztán átváltott a litván himnuszra, de mi már csak ilyen hajtűkanyarok és vargabetűk mentén éljük  csodás kis életünket. bár a hajnai futásról a mínusz 10 fokban a lobogó lila sállal és nyitott kabáttal, nos arról lemondtam volna. még jó, hogy nem volt forgalom, miközben a busz felé botladoztunk a 2x3 sávos úton.