változás-szag van a levegőben. nem, most nem arra gondolok, hogy a kárpátokon átbucskázott szibériai állandót végre kifújta innen valami más áramlat és hirtelen tavasz lett és sár. és nem is arra, hogy a komódon sorakozó parfümök közül egyre többet használom azt, amit eddig mellőztem, és nem is az antikváriumban vásárolt könyveim lassan múló dohszagára, nem, itt valami nemértem dolog történik. félek. soha így nem féltem. igen, azt hiszem ennek a szagát érzem én mindenen és mindenhol., finom hártyaként ez borít be, ez árad a pórusaimból, és csak több pohár pezsgő képes egy pillanatra annyira eltompítani az érzékeimet, hogy elfeledjem. arctalan, hangtalan. tudom, még van két év haladékom, vagy esetleg négy, de mi lesz utána? szeretnék elfutni a jövő elől. mert én most ilyen gyáva vagyok. és nem akarok felnőni. még nem. és gyűlölöm a félelmet. régi gimnáziumi hamvazószerdákra gondolok, a reggeli félhomályos misékre, amikor mindenki összekent homlokkal mászkált egy álló nap, akkor is a félelmet próbálták elültetni bennem, az üszkös fenyegetéseiket már sosem felejthetem el, ahogy a megrovó tekinteteket sem, amikor mégis tisztára töröltem a kézfejemmel az arcomat. pedig titokban talán irigyeltem a többieket, akik büszkén hordták a homlokukon ezt a fekete keresztet, kormosak, maszatosak és boldogok voltak.tudtam, nekik nincs félnivalójuk, őket megnyugtatja a porrá leszel tudata, de mi marad annak, aki valami sokkal többre vágyik...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése