Van egy férfi. Azt mesélted. Még éppen fiatal, de a hajtöveiben , a bőre alatt ott bujkál már az öregedés. Amíg simítod a hátát, alattomban őszül egy kicsit, felrepedezik a körömágya, kérgesedik a sarka. Föléd hajol, árnyékot vet a szívedre a széles járomcsontja. Kitapogat az érdes kezeivel a sötétből. A hajdat belegubancolja a borostái közé, elrejti az arcát, beléd bújik. Ezt a taperolást és simítást, a hús lágy érintését soha meg nem unja. Azt mondja fiatal vagy, hízeleg és dörgölődzik, azt mondja Zsuzsanna vagy és kívánatos, húzza elő magából az elrongyolódott hasonlatokat, olyanná válsz majd tőlük, mint az évtizedekig pénztárcákban hordott igazolványképek- gyerekről, feleségről, kutyáról, halott szülőkről- már nem számít. Lassan fakul meg a szíved, lassan kopik el a szerelem a keze alatt. Van egy férfi. Nyugtatod magad. Legalább van. Még ha nem is az egyetlen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése