"...De nem mondtam ki azt a szót soha. És most már nem is tudom kimondani, csak ennyit: valami fáj, ami nincs. Valamikor hallani fogsz majd az életnek egy fájdalmas csodájáról – arról, hogy akinek levágták a kezét és a lábát, sokáig érzi még sajogni az ujjakat, amik nincsenek. Ha ezt hallod majd: Kolozsvár, és ezt: Erdély, és ezt: Kárpátok – meg fogod tudni, mire gondoltam...."
Karinthy Frigyes
Karinthy Frigyes
[ bár néha már a történelmi ténynél, egy 92 évvel ezelőtti döntés következményeinél, még jobban fáj a kapcsán fellángoló gyűlölet, a tájékozatlanság, az indokolatlan fröcsögés és meg nem értés.nem kell habzó szájjal jelszavakat skandálni, se elbagatellizálni egy sokak számára nagy tragédiát. viszonylag sokszor jártam Erdélyben. például Déván. persze, majd beleszakadt a szívem, amikor a vár falairól lenéztünk a városra és a tájra,mert én már csak ilyen érzelgős vagyok, mégis, amikor visszamentünk a gyerekek közé az árvaházba, szerettem a román kisgyerekeket, akik a nyakamba csimpaszkodtak és csak annyit értettem meg a folyamatos szövegelésükből, hogy legyek a pótanyukájuk, és nem zavart, amikor a román kislány fogta a kezemet, amíg sétáltunk föl a várba. idealista vagyok, reménytelenül idealista, tudom, és azt is, hogy ez csak az érme egyik oldala, mert ott vannak a verekedések, az elnyomás, a kissebségi lét, a történelemhamisítás, de ember és ember között mégiscsak más. mert akkor és ott nem "a románok" voltak- csak emberek. be is fejezem mára az érzelmeskedést. egy 92 évvel ezelőtt született döntésért felelősöket keresni ma, és újjal mutogatni értelmetlen. inkább meg kéne érteni a körülményeket, történelmi tényeket, a szükségszerűséget pro és kontra...mondom ezt úgy, hogy az én családom az politika élet legmagasabb köreiben hozott döntéseket a revíziós törekvések idején és a második világháború előestéjén. de ez már egy másik történet. ]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése