halloweeni álom

ma a Roxfort végső ostromával álmodtam. Piton túlélte, Voldemortot pedig egy manó ölte meg tévedésből.  és volt egy titkos barlag-bejárata az egész mágusvilágnak valahol az Alpokban. Stresszes álom volt, megmenteni a világot, hajnali 5 és 11 között. És még csak Ronnal se találkoztam, csak Harryt láttam békákat igézni és Monstróval sakkozni. wtf

Sylvia - The Antlers (Official Video)

ja és boldog születésnapot Sylvia Plath. 

James Bond 007 Skyfall by Adele

Na jó, elfogadom a tényt, hogy beszippantott a populáris tömegkultúra. Ezt a számot hallgattam egész nap.

A filmről pedig- amikor hajnali háromkor kijöttünk a moziból a fiúk dühösek és csalódottak voltak, én meg el voltam ájulva...jó, az igaz hogy pár dolog nem tetszett, de ezek eltörpülnek az összhatás mellett. nem akarok spoilerezni, de kicsit olyan volt a film, mintha az 50. év tiszteletére a rendező sok sok Sean Connery-s Bondot nézett volna- engem végig kísértett azoknak a filmeknek a hangulata is. (meg némi Reszkessetek betörők utánérzés A feketeruhás nőbe oltva) Javier Bardem zseniális "főgonosz", már csak miatta is megnézném megint, még akkor is, ha Jokerre hajaz. Daniel Craig pedig most először szerethető Bondként. Nem csak egy báb volt, egy profi gyilkos, vagy forrófejű újonc, hanem ember. Tudom, nem ez a Bond filmek lényege, de szerettem minden egyes jelenetét, az esendőségét. Valahogy az elálló fülei is jól mutatnak amikor az árnyéka a képernyőre vetül. Q meg hát...inkább nem nyáladzok, de nekem ő a kedvencem. Kis geek. Ja és Ralph Fiennes, ő rossz nem lehet. Elsőre ennyi. Talán az volt a fő baj, hogy az előzetes beharangozások és trailerek  alapján teljesen más filmre lehetett számítani.

007

és lassan indulunk James Bond premierre.bár holnap reggel 10-kor a művtöris könyvtárban kókadozva nem biztos hogy boldoggá tesz majd a tudat, hogy én ennyivel menőbb vagyok mindenkinél. hogy tudom, miért a feltámadás a hobbija. átkozott kíváncsiság.

amúgy meg, amíg van Nespresso nem lehet nagy baj.

majd ezt mantrázom francián...

ja vais. nous allons

Úton

Nagy a dilemma...megnézzem az On The Road filmet, vagy ne? Elolvastam kétszer a könyvet. Emlékszem belekezdtem 7 éve is, talán 11.es voltam akkor, de nagyon nem tetszett. félre is tettem. És most tavasszal és nyáron újra nekigyürkőztem, hogy hátha. És hát...elsőre amolyan jó-jó, de többet vártam. Annyian áradoztak róla, a generációs életérzés, micsoda Amerika, Dean, Sal és Marylou,stoppolások és idénymunkák, meszkalin és látomások, LA és Frisco lebujai,  megzabolázhatatlan vadság és szabadság. Szóval amikor letettem csalódott voltam- ennyi lenne a mesebeli, az istenített vad élet, a legendás Amerika. Aztán újra nekiálltam, és másodszorra már tetszett. Nem az elvárásaimmal foglalkoztam, hanem a szöveggel. és most itt a film, a sokat szapult mindeki Bellájával. Hát nem tudom. Dean Moriartynak és mindig James Deant képzeltem el, Sam Riley-t imádom a Closer óta. És tudom, hogy a film majd legyőzi a képzeletemben élő alakokat, lassan idomulnak majd, és elfelejtem a saját egyedi Carlo Marxomat és Camille-omat. First word problem.

duna

jégtábla alá szorultak süket fuldoklása-

kékesen derengő szabadság

a vérben feldúsul a szén-dioxid
tartalom és emiatt az eufóriához

hasonlatos érzéssel hal meg az egyén

egyén leszek, ha már mássá nem lehettem

vagy ez a fagyhalál volt?

igen,tévedtem,  inkább az,
kis gyufaáruslány végső fleshje 

nagyival és karácsonyi fényekkel

gyerekkorom andersen világa

soha vissza nem hozhatom már

pont ma az erzsébet hídon
jutott eszembe,
milyen lenne

egy idegen élet
a testemből

tudnám e szeretni

olyanná akarnám formálni
amilyen én vagyok

boldogtalan lenne e miattam

szerintem igen

aztán eszembe jut hagen, amint szórja a rajnába a kincseket

bár 10 évesen még nem értettem kristálytisztán az okokat

de szerettem nézegetni a metszetet

a dunába most összeér minden

a téli jégtáblák torlódása a pilléreknél

és a gyerekkor, meg a nibelungok

az alázat, az hiányzik belőlem

Teréz és én

Minő szerencse, hogy ma Budapest lakossága a város nagyjából három pontjában koncentrálódott, vagy elutazott, így szinte kihaltak voltak az utcák. Még a Rákóczi úton is olyan forgalom volt, mint utoljára a hetvenes években lehetett, apám elmondása szerint.  Végre lehetett nyugodtan fotózni. A Terézváros, az valami eszméletlen gyönyörű. a Podmaniczky és az Andrássy között.  Pár napja megcsináltam a privát fotós térképemet, amin tudom színessel jelölgetni az útvonalakat, hogy merre jártam, meg dátumozni, hogy mikor mit láttam. Awesome. Már csak egy hiperszuper gépért fáj a szívem. (hogy úgy nézzek ki, mint aki ért is hozzá)

"Nyitott üvöltés hirtelen az ég"

"kilincsek lépcsők amiket koptatunk

nem csak a levegő amit beszívnak

s értelmetlen történetük

melyben én is benne gyökerezem

nem csak e falak itt

a ma még ugyan távoli ámde egyre

közelebb kerülő iszonyatok"

a szépség pusztulásának anatómiája az, ami érdekel. a pergő vakolat alól előbukkanó téglák sora, a rozsdás kovácsoltvas erkélyek ingatag tökélye, valami ami az ember és az idő között van. a kiégett lakás a negyediken a Józsefvárosban, az ablaküvegek cakkosra tört széle, a golyónyomok a szürke kövekben, talán pont ötvenhat, az elkopott sarokkövek kutyahúgyszagú valósága. szakadások az idő szövetén(egy közhely mindig kell) ahogy belesek a pinceablakon, ami egy valahai utcaszinthez igazodva fél láb mélyen van már, szétcsúszik a város, és mi nem is vesszük észre, mit keresnek kék-sárga úszógumik a törmelék között?  irreális halmozódás, elhagyott félmondatok ragadnak a tárgyakra, épületekre körülöttem is. 

"bárcsak sohase emlékeznék úgy rád

ahogy a világra emlékezem"

Sörét

Nyáron ilyenkor már világos volt.

*hajnali fél négy körül mentünk ki a hátsó kertbe. a matracot a fészer falának támasztottuk, az üres sörös dobozokból gúlát raktunk, leszámoltuk tyúklépéssel az öt métert és lőttünk, amíg ki nem világosodott teljesen, és meg nem jelentek a szomszédok az erkélyen. még egy utcai lámpát is megpróbáltunk likvidálni, azt, amelyik még a redőny résein keresztül is anya szemébe világít.

merő banalitás

Nem tart

Csapong az ősz, kabátot bontogat.

Csapongok én is. Semmi fontosat.

A szeptember merő banalitás. 

A lényeget talán majd valaki más.

Nem tartlak már: kötél a fregolit.

Nem tart az ég. Ránk szakad, beborít. 

Zavartan néz, pislog, kérdőre von

hideg szemed: szép, zárlatos neon.

Z.P

Ugyanazt máshogy

azon az éjszakán amikor a hónap második teliholdja ragyogott a Károlyi- kert fölött és mi kocsmák falába karcoltuk magunkat és az alkaromon csorgott a sör és az éjszakai pontosan érkezett háromkor, és minden kocsma bezárt kettőkor álltunk a dob utca sarkán, másnap reggelre megfáztam és berekedtem és most hason fekve az ágyon lusta vagyok folytatni ezt a bejegyzést.

Davidson Hart Kingsbery - 2 Horses