Na jó, elfogadom a tényt, hogy beszippantott a populáris tömegkultúra. Ezt a számot hallgattam egész nap.
A filmről pedig- amikor hajnali háromkor kijöttünk a moziból a fiúk dühösek és csalódottak voltak, én meg el voltam ájulva...jó, az igaz hogy pár dolog nem tetszett, de ezek eltörpülnek az összhatás mellett. nem akarok spoilerezni, de kicsit olyan volt a film, mintha az 50. év tiszteletére a rendező sok sok Sean Connery-s Bondot nézett volna- engem végig kísértett azoknak a filmeknek a hangulata is. (meg némi Reszkessetek betörők utánérzés A feketeruhás nőbe oltva) Javier Bardem zseniális "főgonosz", már csak miatta is megnézném megint, még akkor is, ha Jokerre hajaz. Daniel Craig pedig most először szerethető Bondként. Nem csak egy báb volt, egy profi gyilkos, vagy forrófejű újonc, hanem ember. Tudom, nem ez a Bond filmek lényege, de szerettem minden egyes jelenetét, az esendőségét. Valahogy az elálló fülei is jól mutatnak amikor az árnyéka a képernyőre vetül. Q meg hát...inkább nem nyáladzok, de nekem ő a kedvencem. Kis geek. Ja és Ralph Fiennes, ő rossz nem lehet. Elsőre ennyi. Talán az volt a fő baj, hogy az előzetes beharangozások és trailerek alapján teljesen más filmre lehetett számítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése